partnereink
Debreceni Boglárka: Tandem
Kortárs művészek kapcsolatban
Miskolci Galéria 2009. III. 21-ig
Csatlós Judit és Somogyi Zsófia kurátorok játékos ötlettel álltak elő, a tandem művészet fogalmának bevezetésére tettek kísérletet. A kiállítás figyelemfelkeltő, beszédes címe arra a viszonyrendszerre utal, ami meghatározza a művek létrehozásának aktusát, és előirányozza az alkotói stratégiák megújítására törekvő szándékot, a hagyományos művész-múzsa nexus passzivitása helyett a közös részvétel, az aktív cselekvés mozzanatát állítva a középpontba. A kortárs művészek, Chlif Mária, Koronczi Endre, Majoros Zita, Katarina Šević, Oravecz Tímea Anita, Orbán György és Szabó Benke Róbert mindannyian különböző értelmezését adják ebben a kontextusban a személyközi kapcsolatoknak.
Chlif Mária harminckét darabból álló, vegyes technikával készült sorozata és hat akvarell-tablója a másik tényleges részvétele nélkül létrehozott alkotások. A két naplóban a múzsa (múzsák) csak elvont, fogalmi síkon kaphat (kaphatnak) szerepet, azaz a létezéshez, a kapcsolathoz való viszonyulás definiálásának eszközei. A Napló (1997-1999) 10x10-es négyzetei, mintegy kép-regényes formátumban tudósítanak a mindennapok eseményeiről, kihasználva a comics történetmesélési technikái közül a szereplőről szereplőre, a jelenetről jelenetre, a nézőpontról nézőpontra történő átmenetekben rejlő lehetőségeket. Igyekszik elkerülni az európai és az amerikai képregények egyik leggyakoribb képszerkesztési stratégiáját, a cselekményről cselekményre váltó képkockák szerepeltetését, ellenben előszeretettel használja a logikai ugrás mozzanatát, ami a mangák, a keleti filozófiából eredeztethető vizuális megjelenítési formák sajátossága, ezzel is erősítve a történések lelki aspektusait. A Brumival bármi megtörténhet (2005) ciklusban „B” esete konkrétabban bontakozik ki. Chlif egy ártatlan, mindenki számára ismert szereplő példáján mutatja be két ember egymáshoz való viszonyulását, vágyait, félelmeit, bűnbakkeresését, kahlói és populáris jelképekkel igazolt szenvedéstörténetét.
Szabó Benke Róbert a társadalmi előítéletek kérdéskörét feszegeti a Hajadonok (2004-2005) fotóin, megvizsgálja, fogyaszthatók-e huszonöt év fölötti, a társadalmi normák szerint lejárt szavatosságúnak titulált ismerősei. A nőket menyasszonyi ruhában, saját életterükben örökíti meg, mondván: „Nem vének. Szabadok.” Szabó munkáinak ambivalensségét éppen ez adja, a menyasszonyi ruha mint szimbólum zárja a kiszolgáltatottság, a reménytelennek tűnő álmok börtönébe a lakásuk kedvelt szegmensébe merevedett „vénlányokat”.
Kevéssé eredeti gondolati tartalmak hordozója Orbán György RandOmja (2008-2009), fényképei és képaláírásai egy internetes randivonal chat szobájává alakítják az enteriőrt. Orbán a lehetőségek felvonultatásával rámutat, hogy az egymással sokszor ellentmondásban álló vizuális elemek és textusok a megismerés torzító faktoraiként működő jelek, az elidegenített információk pedig nem pótolhatják a személyes kapcsolatok meglétét. Mindezt azonban olyan formában teszi, amely nem ad plusz töltetet a jelenség átgondolásához.
Csoszó Gabriella próbál elrugaszkodni a valóság egysíkú, könnyű értelmezési kereteket kínáló jeleneteitől, Hiányzó képek (2007) című leporellója egy fiktív történet illúzióját kínálja. A mű alkotói a közeledés-távolodás hullámzó aktusában, hiányos dialógusok, üres ágyakat, kopár tájakat, tárgyakat, természeti jelenségeket ábrázoló fénylenyomatok segítségével alakítják lezárt történetüket időben és térben elhelyezhetetlen, a vonzások érthetetlen, fontos monológjává. „A képpárok, levél- és sms-részletek az emberi kapcsolatok tartózkodó, kibontakozni vágyó állapotait tükrözik.”
Oravecz Tímea Anita az egyformaságban rejlő különbségeket, a különbségekben rejlő egyformaságot kutatja, a közös jegyek, a másság kérdéseit feszegeti. Ezt a kettősséget legkézenfekvőbben az ujjlenyomat rejti magába – ami mindenkinek van, mégis, minden ember egyedi ismertetőjegye. Az Ujjlenyomat I-II. (2006) tehát Oravecz és arab barátja, Magdi felnagyított testrészei, vonalaik a Biblia és a Korán egy-egy részletével rituális aktus során teleírt egyetemes jelek, attribútumok.
Majoros Zita – Katarina Šević PP Contactja (2002) 24 perces videóloop. A két művész filmjében az intimitás határait feszegeti, kontaktlencséket cserélgetnek egymással (kiveszik, átadják, beteszik). A lencse intim, az ember testnedveivel érintkező, egészségügyi eszköz, közös használata szembetegség kialakulását eredményezheti, vakság okozója lehet. Videó felvételüket nézve fölmerül a kérdés: vajon kivel osztaná meg az ember a kontaktlencséjét, kiért meri kockára tenni egyik legfontosabb érzékszervének épségét, szeme világát? A kérdés átvitt értelemben értelmezhető.
Koronczi Endre arra kíváncsi, kinek mennyi és milyen intenzitású szeretetre van szüksége, lehet-e hitelesen szerelmet vallani egy olyan embernek, akihez nem kötik az egyént mély érzelmek, és ha igen, hogyan, illetve, a vallomás befolyásolja-e a meglévő kapcsolatok alakulását? Milyen értéke lehet egy Kikényszerített vallomásnak (2007-2008)? Koronczinak öt nő vall és öt nő nem vall szerelmet. A négycsatornás videóinstalláció érdekessége azonban nem a vallomás meglétének vagy hiányának ténye, hanem a szándék mögött rejlő érzések, történetek, indulatok feltárása. A néző két ember beszélgetésének titkos szemtanújaként betekintést nyerhet a megszólaló nők magánéletébe, gondolatvilágába.
A Tandem sokrétűen próbálja megközelíteni a páros művészet kérdését, az alkotók azonban több esetben képtelenek túllépni be- és lejáratott kérdések felvetésén, vagy egy jelenség bemutatásán, ezáltal a kiállításon megjelenő produktumok távol kerülnek a képzőművészet azon szándékától, hogy eredeti, megismételhetetlen vagy maradandó művekké váljanak. A tandem művészet ötlete tehát még kiaknázatlan lehetőségeket rejt magában.
Miskolci Galéria 2009. III. 21-ig
Csatlós Judit és Somogyi Zsófia kurátorok játékos ötlettel álltak elő, a tandem művészet fogalmának bevezetésére tettek kísérletet. A kiállítás figyelemfelkeltő, beszédes címe arra a viszonyrendszerre utal, ami meghatározza a művek létrehozásának aktusát, és előirányozza az alkotói stratégiák megújítására törekvő szándékot, a hagyományos művész-múzsa nexus passzivitása helyett a közös részvétel, az aktív cselekvés mozzanatát állítva a középpontba. A kortárs művészek, Chlif Mária, Koronczi Endre, Majoros Zita, Katarina Šević, Oravecz Tímea Anita, Orbán György és Szabó Benke Róbert mindannyian különböző értelmezését adják ebben a kontextusban a személyközi kapcsolatoknak.
Chlif Mária harminckét darabból álló, vegyes technikával készült sorozata és hat akvarell-tablója a másik tényleges részvétele nélkül létrehozott alkotások. A két naplóban a múzsa (múzsák) csak elvont, fogalmi síkon kaphat (kaphatnak) szerepet, azaz a létezéshez, a kapcsolathoz való viszonyulás definiálásának eszközei. A Napló (1997-1999) 10x10-es négyzetei, mintegy kép-regényes formátumban tudósítanak a mindennapok eseményeiről, kihasználva a comics történetmesélési technikái közül a szereplőről szereplőre, a jelenetről jelenetre, a nézőpontról nézőpontra történő átmenetekben rejlő lehetőségeket. Igyekszik elkerülni az európai és az amerikai képregények egyik leggyakoribb képszerkesztési stratégiáját, a cselekményről cselekményre váltó képkockák szerepeltetését, ellenben előszeretettel használja a logikai ugrás mozzanatát, ami a mangák, a keleti filozófiából eredeztethető vizuális megjelenítési formák sajátossága, ezzel is erősítve a történések lelki aspektusait. A Brumival bármi megtörténhet (2005) ciklusban „B” esete konkrétabban bontakozik ki. Chlif egy ártatlan, mindenki számára ismert szereplő példáján mutatja be két ember egymáshoz való viszonyulását, vágyait, félelmeit, bűnbakkeresését, kahlói és populáris jelképekkel igazolt szenvedéstörténetét.
Szabó Benke Róbert a társadalmi előítéletek kérdéskörét feszegeti a Hajadonok (2004-2005) fotóin, megvizsgálja, fogyaszthatók-e huszonöt év fölötti, a társadalmi normák szerint lejárt szavatosságúnak titulált ismerősei. A nőket menyasszonyi ruhában, saját életterükben örökíti meg, mondván: „Nem vének. Szabadok.” Szabó munkáinak ambivalensségét éppen ez adja, a menyasszonyi ruha mint szimbólum zárja a kiszolgáltatottság, a reménytelennek tűnő álmok börtönébe a lakásuk kedvelt szegmensébe merevedett „vénlányokat”.
Kevéssé eredeti gondolati tartalmak hordozója Orbán György RandOmja (2008-2009), fényképei és képaláírásai egy internetes randivonal chat szobájává alakítják az enteriőrt. Orbán a lehetőségek felvonultatásával rámutat, hogy az egymással sokszor ellentmondásban álló vizuális elemek és textusok a megismerés torzító faktoraiként működő jelek, az elidegenített információk pedig nem pótolhatják a személyes kapcsolatok meglétét. Mindezt azonban olyan formában teszi, amely nem ad plusz töltetet a jelenség átgondolásához.
Csoszó Gabriella próbál elrugaszkodni a valóság egysíkú, könnyű értelmezési kereteket kínáló jeleneteitől, Hiányzó képek (2007) című leporellója egy fiktív történet illúzióját kínálja. A mű alkotói a közeledés-távolodás hullámzó aktusában, hiányos dialógusok, üres ágyakat, kopár tájakat, tárgyakat, természeti jelenségeket ábrázoló fénylenyomatok segítségével alakítják lezárt történetüket időben és térben elhelyezhetetlen, a vonzások érthetetlen, fontos monológjává. „A képpárok, levél- és sms-részletek az emberi kapcsolatok tartózkodó, kibontakozni vágyó állapotait tükrözik.”
Oravecz Tímea Anita az egyformaságban rejlő különbségeket, a különbségekben rejlő egyformaságot kutatja, a közös jegyek, a másság kérdéseit feszegeti. Ezt a kettősséget legkézenfekvőbben az ujjlenyomat rejti magába – ami mindenkinek van, mégis, minden ember egyedi ismertetőjegye. Az Ujjlenyomat I-II. (2006) tehát Oravecz és arab barátja, Magdi felnagyított testrészei, vonalaik a Biblia és a Korán egy-egy részletével rituális aktus során teleírt egyetemes jelek, attribútumok.
Majoros Zita – Katarina Šević PP Contactja (2002) 24 perces videóloop. A két művész filmjében az intimitás határait feszegeti, kontaktlencséket cserélgetnek egymással (kiveszik, átadják, beteszik). A lencse intim, az ember testnedveivel érintkező, egészségügyi eszköz, közös használata szembetegség kialakulását eredményezheti, vakság okozója lehet. Videó felvételüket nézve fölmerül a kérdés: vajon kivel osztaná meg az ember a kontaktlencséjét, kiért meri kockára tenni egyik legfontosabb érzékszervének épségét, szeme világát? A kérdés átvitt értelemben értelmezhető.
Koronczi Endre arra kíváncsi, kinek mennyi és milyen intenzitású szeretetre van szüksége, lehet-e hitelesen szerelmet vallani egy olyan embernek, akihez nem kötik az egyént mély érzelmek, és ha igen, hogyan, illetve, a vallomás befolyásolja-e a meglévő kapcsolatok alakulását? Milyen értéke lehet egy Kikényszerített vallomásnak (2007-2008)? Koronczinak öt nő vall és öt nő nem vall szerelmet. A négycsatornás videóinstalláció érdekessége azonban nem a vallomás meglétének vagy hiányának ténye, hanem a szándék mögött rejlő érzések, történetek, indulatok feltárása. A néző két ember beszélgetésének titkos szemtanújaként betekintést nyerhet a megszólaló nők magánéletébe, gondolatvilágába.
A Tandem sokrétűen próbálja megközelíteni a páros művészet kérdését, az alkotók azonban több esetben képtelenek túllépni be- és lejáratott kérdések felvetésén, vagy egy jelenség bemutatásán, ezáltal a kiállításon megjelenő produktumok távol kerülnek a képzőművészet azon szándékától, hogy eredeti, megismételhetetlen vagy maradandó művekké váljanak. A tandem művészet ötlete tehát még kiaknázatlan lehetőségeket rejt magában.
Debreceni Boglárka