Artportal.hu

A rossz művészet szépsége tragikusabb, mint a jóé, mivel emberi kudarcot dokumentál – vallja Tristan Reveur. Tristan Reveur festő életének és halálának állít emléket Haraszti Éva Georgina munkája. A mű valódi áldokumentumfilm és installáció, amely azokon a történeteken alapul, amelyeket az interneten kreáltak egymás számára idegen emberek, mintegy identitást kölcsönözve Tristan Reveur-nek. Az angol és francia nyelvű, professzionális kivitelezésű dokumentumfilm végére felsejlik: „Ilyen lényeknek életük valójában nincsen, így haláluk sincsen.”¹ Egy leleményes szerkesztési elvnek köszönhetően – a magyar nyelvű leleplező riport nincs idegen nyelven feliratozva. „A munkát így két módon lehet megismerni – írja Haraszti Éva Georgina –, tudva vagy nem tudva az igazságot.” Haraszti Éva Georgina ezen elgondolása a kiindulópontja a klasszikus dokumentumfilmes nyelvet használó munkának. A film nyelvezete segítségével kívánja meggyőzni a nézőt a történet hitelességéről. A szereplők gondolatainak, érzelmeinek beazonosítása során a néző reakciója, hogy kialakítja a képet az ideális művészről: „a festő élete, halála a legtökéletesebb műalkotás”.

TUTOREAL – A oldal címen az UNDO csoport tagjaiként Áfrány Gábor és Tóth-Zs. Szabolcs videó- és animációs filmet készítettek vizsgamunkának, amely elgondolását és kivitelezését tekintve egyaránt túlmutat a stúdiumok és curriculumok világán. Az ingyenesen letölthető oktatófilmek mintájára megalkották a TUTOREAL-t, egész pontosan az „A oldal”-t, amely egyetlen vászon két oldalára vetített filmpár első tagja. Áfrány Gábor és Tóth-Zs. Szabolcs filmje 2008-ban Glatz Oszkár-díjas mű lett. A forgatókönyv, a rendezés, a felvétel és az animációs munka mind saját ötleteik és szakmai tudásuk eredménye. A teammunkában készült alkotásban továbbá Pacsay Attila vett részt, ami a hangot, a designt és a zenét illeti. Klein András „script doktorként” működött közre, munkája a film vizuális és verbális egységéhez járult hozzá: „Egy hétköznapi figurán fogunk modellezési kérdéseket elemezni.”

Eln Iván installációja az örökké visszatérő árnyékéletre reagál. Húsevő növények árnyékait vetíti a Nemzeti Színház épületére. Az árnyékképeknél nézőkkel és olvasókkal számol; az árnyékokat fénnyel írott gondolatok kísérik – úgy mint az Apollinaire-től származó sorok: „Én mindent odaadtam a napnak, mindent, kivéve az árnyékomat”. Eln Iván a Nemzeti Színház mellett terveket készített a Kiscelli Múzeum, a Bem rakpart és a Mammut I. bevásárlóközpont épületeihez is.

Az interneten elhanyagolt közösségi terek, fórumok a témája Kiss Richárd munkájának. Az MSN, a Skype olyan internetes felületek, ahol több ember chatelhet együtt. Ezek azok a helyek az interneten, ahol átlépünk a privát szférába. Viszont ahol csupán 2-3 ember beszélget, azt Kiss Richárd nem tekinti köztérnek. Azt vizsgálja diplomamunkájában, hogy mi vezethet oda, hogy egy egykor népszerű virtuális hely kiürül? Kiss Richárd kutatásai után azt a következtetést vonta le, hogy egyrészt a körülményességük miatt következik be szükségszerűen ez az elnéptelenedés, mivel ezekben a közterekben elnehezedik a kommunikáció. Másrészt az vezet a közösség szétszakadásához, hogy az erős mag elűzi az ott megjelenő kezdőket. Végül szétszakad a közösség, kiürül a köztér. Kiss Richárd mint egy klasszikus szobrot vagy komplex képet kívánta ábrázolni ezt a fajta közteret, fórumot, illetve portálrendszert. Kiss Richárd munkája egyszerre hordozza a mozaik művek statikusságát és a médium dinamikusságát. Felmerül a kérdés, hogy milyen adatokat érdemes ábrázolni? Legjellemzőbbnek a 16-17 éves korosztályból kikerülő közösségek 0-24 óráig tartó társas interakcióinak ábrázolását találta. Diplomamunkája, a Lonely Sunday című mű, 20 perces időintervallumokra tagolva ábrázolja a társas interakciókat színes mozaikkockákkal. Minden sor egy személy aktivitását mutatja. Az uszodák üvegmozaikja rímel a pixelek világára.

Horváth Edina Labdaegér találmánya kiváltja az ujjpercek mozgását egy minden izmot bevonó tornagyakorlattal. A labdán ülve egyensúlyozva meghatározható az a fénykör, fénytér, ami megvilágításba kerül a szövegből. Horváth Edina labda egerének használatához elengedhetetlen bizonyos mértékű gátlás, ellenállás leküzdése. Installációja a test magánszférájába hatol, az „illegális élmények világába” kíván betekintést engedni.

A Barcsay-teremben bemutatott Kútvölgyi Léna Petra Teleprezencia: A retinaparadicsom megszállása című munkájában a videóklipp megtekintése interaktivitást kíván a nézőtől. A képfelület ideális megkeresése mozgásba hoz minket, a kezünkben tartott fóliára tetszés szerint vetíthető a videóklipp általunk érdekesnek tartott részlete, szabadon rendelkezünk a projekciós térrel, a végtelenül kínálkozó térből a tetszés szerinti szeletet vagy alakzatot foghatunk be. A kép magához húzza a tartalmat. Kútvölgyi Léna Petra egy dzsesszzongoristával, egy hegedűművésszel, egy DJ-vel folytatott kísérleteket a videókliphez addig, míg végül az installáció minden apró részlete tökéletesen simul egymáshoz. A hang, a kép és az installáció erős egységgé vált. Megtalálható benne minden, ami vágyható. „És ott találják meg, ahol keresik. Persze, hogy megtalálják, amit keresnek, hiszen jó tárgyat találtak keresésük számára”².