partnereink
Kovács Zoltán: Damien Hirst pillanatképe a valóságról
Szabad a licit: melyik legyen Damien Hirst valódi énje: a művész, az aktív művészetteoretikus, vagy egyszerűen csak a művészeti piac tőzsdecápája?
Damien Hirst a Sotheby’s 2008. szeptember 15-ei és 16-ai árverésén, 218 alkotásának elárverezéséből 111,57 millió font bevételre tett szert. Ez a szenzáció tartja lázban a világ hírügynökségeit, a pénzüknek stabil helyet kereső üzletembereket, az új lehetőségeket kereső művészeket, aukciós cégeket, múzeumokat és a hírtől megrettenő galériákat. Ez az aukció, ami egyben akár egy konceptuális művészeti alkotásként is értelmezhető, a kortárs művészeti életben feltételezhetően új kérdések elé állítja e piac szereplőit, és új szerepeket oszt azoknak.
Damien Hirst hírnevét még az 1990-es évek elején alapozta meg, formaldehidben műalkotásként konzervált állatok holt maradványaival. Újabban platinával és gyémántokkal kivert emberi koponyával a kezében tesz fel a társadalom felé hamleti kérdéseket az emberi létről és nemlétről.
A nyugati ember kulturális identitására, emberképére keresi a válaszokat Damien Hirst a mai, a racionalitás hitében élő ember mozdulatával, mely valójában eltolja magától a valóság azon darabját, amely szembesíti önmaga irracionális voltával. Talán választ ad azon művészet teoretikusoknak, akik még az egzisztencializmus létabszurditását keresik. Válasza mégsem az emberi lét abszurditását igazolja, hanem azt az abszurd emberi világot, amit a valós létre felépít, és amely építményt fél elhagyni.
Damien Hirst munkái megalkotásának lehetséges motivációja, hogy a világról a társadalom távlatába helyezkedve képet exponáljon. Hogy erre az emelkedésre mi jogosítja, az megválaszolható: ember volta. Továbbá: a valóság megismerésének vágya, vagy a határok kiterjesztése ismeretlen és tabuk gátolta területek felé. Mert a valóság kézbentartásának mindig feltétele a valóság pontos ismerete egy axióma tudatban tartásával, azzal, hogy amit ismerünk, azt át is gyúrhatjuk. Damien Hirst tudja, hogy művei elvonatkoztathatatlanok azok előlegzett értelmezési tartományának megalkotása nélkül. Így ezen keretek meghatározása ugyanolyan művészi konceptuális munka, mint a mű létrehozásának aktusa. Ez a keret a mű kontextusának megteremtése, a kortárs munka aukción való értékesítése.
Ezen értelmezési határ megtalálásával a téma lehet a kommunikáció (egy kommunikációval felépített értelmezési keret), amely által csak a rábeszélés hatásaként különböztet meg értékest értéktelentől. Az érthető érték, aminek a világunkban vitatható szerepe van, méghozzá olyannyira, hogy a nyugati társadalmak számára egyetlen biztosan létező értékjelző maradt, a pénz. Ugyanis a többi, az esztétika, az erkölcs, a történelem, a filozófia a kommunikáció csapdájába esve viszonylagosnak bizonyult. Hiszünk a pénz valóságában, holott a tőzsdéken nap mint nap bizonyossággá válik ezen emberi abszolút értékmérő hiteltelensége (2008 szeptembere, októbere). Így magában hordozza ezen mérték viszonylagosságát, azaz a még meglévő hit (Aranyborjú) kérdésességét. Damien Hirst így egyfajta valóságról, az értékválságról beszél, ami a parazita realitásával kerül velünk szembe művei.
Damien Hirst munkáival kapcsolatban a néző kénytelen magában választani: provokál-e műveiben, vagy szó szerint az abszolút még meglévőnek hitt értékeink viszonyosságáról ad valóságos képet számunkra? Damien Hirst számára alkotásai vagy akár a művészetként titulált munkák elválaszthatatlanokká válnak a számukra kijelölt terektől, a művészet tőzsdéjétől, az aukciós házaktól. Ismét a kérdés: valóság vagy provokáció az aktuális, még művészetként nem kanonizált munkákat úgy felkenni, hogy az ismeretlenből a tradíciót, a kanonizáltság tradícióját átugorva, az árat a demokratizálódott nyilvánosság mondja ki? Így a művészet teoretikusainak a munkáját kérdőjelezi meg, kivéve a kezükből a társadalom által adott lehetőséget, hogy a művészet irányvonalát bennetartsák. Ők mondják ki az alkotó és az alkotás hitelességét, a laikus által megkérdőjelezhetetlen, egyben a laikus felől bizalmat igénylő szakértelmük által? Így válhatott a tegnapban a művészet teoretikusa egy tudomány képviselőjévé, látszatot keltve, a mérhetőség látszatát? Ha pedig ez az érték mérhetetlen, ugyanúgy, mint ahogyan a pénz értéke, nem mindegy az, hogy ezres vagy milliós értékben mérünk?
Másrészt, ha a pénz az érték hitébe vetett bizalom, úgy az aukció során szinte egy spirituális küszöböt lép át a licitáló, személyesen, önmaga számára nyilvánvalóvá válik a pénz hitéhez való viszonya, mely manifesztálódik egy tárgy magához kötésében, ami onnantól kezdve, a licitáló által műalkotássá magasztosul. Az aukció során, a tárgyat a fizikai jelenben alakítja műalkotássá a licit, a közmegegyezés pár pillanatba sűrített jelenvalósága által. Közös elhatározás az ár – az érték vagy az értéktelenség. Nem rakódik a tárgyra az évtizedek által kikristályosodott művészet máza. Itt minden frissen, tetten érhetően valósul meg, de leginkább a művészetté, műtárggyá válás folyamata lesz az alkotó koncepciója. Az aukció által maga a demokratizálódott közélet dönt arról, hogy mit tart kiemelnivalónak. Elvégre a művészeti kérdésekben mindenki kompetens egy kultúrában, ennek nem lehetnek, és nincsenek bizalmi, valamint tudományos kritériumai. Ezt bizonyítja az, hogy az alkotások jelenben születése, kanonizálatlansága teszi lehetetlenné a művészetteoretikus munkáját. A teoretikus helyét másként jelöli ki a társadalomban. Nem értékmérő, hanem az értékek értelmezőjévé válik. Ezt talán megteheti annál inkább, mert a mai kérdésekre a ma művésze találhat csak kompetens válaszokat, legalábbis ami a társadalom értékítéletét illetheti. Mégpedig úgy, hogy a közönség kitermeli önmagából értékviszonylatait, megfogalmazatlan kérdéseit a művészet, a tudomány által úgy, hogy rámutat problémái megfogalmazóira. Mivel pedig az emberek szemében mind a művészet, mind a tudomány óhatatlanul bizalmi kérdés és a bizalom a kiemeltek gondolatát befogadja, ebben a pillanatban születik meg valós értelmében a hit, átvitt értelmében a vallás. Tehát az árverés mint profán cselekmény, immár átértékelődött, azaz bizonyossá vált, hogy korunk szinte vallásos érzelmeket keltő rítusává emelkedet. Ha ez így van, akkor maga a pusztán pénzzel kereskedő tőzsde is az, csak jóval egyszerűbb, de elvontabb értékeket határoz meg pillanatról pillanatra. Damien Hirst az aukció munkáinak értelmezési keretté tételével is hangsúlyozza, hogy a művészetnek kötődnie és építenie kell világunk aktualitásaira.
Damien Hirst az alkotásoknak ugyanakkor új teret teremt, nemcsak a műalkotássá váló folyamatban, hanem a közösségi térből való kivonulásában is. A múzeumok mint a művek értelmezési keretének megalkotói teret vesztenek. A művek az aukció során gyűjtőkhöz kerülnek, a műtárgy elvonódik a múzeum gyűjteményéből. Így a kortárs művészet által a mai világról közvetlenül kialakított kép megismerésének lehetősége a magángyűjtők kezébe kerül. Ez által az aktuális világismeret manifesztumainak őrzőjévé, maga a társadalom anyagiakat kezükben tartó elitje válik. Immár ismételten előtérbe hozva azt, hogy aki az anyagon uralkodik, az uralkodik az anyagi világ jelképrendszerén is. Ezzel nincs is gond, de a világ megkonstruálásának illúziója ismét távol került a demokratikus közvéleménytől.
Damien Hirst munkáinak vitája nem a műalkotásról közvetlenül szóló viták, hanem a valóság és a valóságról szóló idealista képzelgések harcát leplezik le.
Damien Hirst a Sotheby’s 2008. szeptember 15-ei és 16-ai árverésén, 218 alkotásának elárverezéséből 111,57 millió font bevételre tett szert. Ez a szenzáció tartja lázban a világ hírügynökségeit, a pénzüknek stabil helyet kereső üzletembereket, az új lehetőségeket kereső művészeket, aukciós cégeket, múzeumokat és a hírtől megrettenő galériákat. Ez az aukció, ami egyben akár egy konceptuális művészeti alkotásként is értelmezhető, a kortárs művészeti életben feltételezhetően új kérdések elé állítja e piac szereplőit, és új szerepeket oszt azoknak.
Damien Hirst hírnevét még az 1990-es évek elején alapozta meg, formaldehidben műalkotásként konzervált állatok holt maradványaival. Újabban platinával és gyémántokkal kivert emberi koponyával a kezében tesz fel a társadalom felé hamleti kérdéseket az emberi létről és nemlétről.
A nyugati ember kulturális identitására, emberképére keresi a válaszokat Damien Hirst a mai, a racionalitás hitében élő ember mozdulatával, mely valójában eltolja magától a valóság azon darabját, amely szembesíti önmaga irracionális voltával. Talán választ ad azon művészet teoretikusoknak, akik még az egzisztencializmus létabszurditását keresik. Válasza mégsem az emberi lét abszurditását igazolja, hanem azt az abszurd emberi világot, amit a valós létre felépít, és amely építményt fél elhagyni.
Damien Hirst munkái megalkotásának lehetséges motivációja, hogy a világról a társadalom távlatába helyezkedve képet exponáljon. Hogy erre az emelkedésre mi jogosítja, az megválaszolható: ember volta. Továbbá: a valóság megismerésének vágya, vagy a határok kiterjesztése ismeretlen és tabuk gátolta területek felé. Mert a valóság kézbentartásának mindig feltétele a valóság pontos ismerete egy axióma tudatban tartásával, azzal, hogy amit ismerünk, azt át is gyúrhatjuk. Damien Hirst tudja, hogy művei elvonatkoztathatatlanok azok előlegzett értelmezési tartományának megalkotása nélkül. Így ezen keretek meghatározása ugyanolyan művészi konceptuális munka, mint a mű létrehozásának aktusa. Ez a keret a mű kontextusának megteremtése, a kortárs munka aukción való értékesítése.
Ezen értelmezési határ megtalálásával a téma lehet a kommunikáció (egy kommunikációval felépített értelmezési keret), amely által csak a rábeszélés hatásaként különböztet meg értékest értéktelentől. Az érthető érték, aminek a világunkban vitatható szerepe van, méghozzá olyannyira, hogy a nyugati társadalmak számára egyetlen biztosan létező értékjelző maradt, a pénz. Ugyanis a többi, az esztétika, az erkölcs, a történelem, a filozófia a kommunikáció csapdájába esve viszonylagosnak bizonyult. Hiszünk a pénz valóságában, holott a tőzsdéken nap mint nap bizonyossággá válik ezen emberi abszolút értékmérő hiteltelensége (2008 szeptembere, októbere). Így magában hordozza ezen mérték viszonylagosságát, azaz a még meglévő hit (Aranyborjú) kérdésességét. Damien Hirst így egyfajta valóságról, az értékválságról beszél, ami a parazita realitásával kerül velünk szembe művei.
Damien Hirst munkáival kapcsolatban a néző kénytelen magában választani: provokál-e műveiben, vagy szó szerint az abszolút még meglévőnek hitt értékeink viszonyosságáról ad valóságos képet számunkra? Damien Hirst számára alkotásai vagy akár a művészetként titulált munkák elválaszthatatlanokká válnak a számukra kijelölt terektől, a művészet tőzsdéjétől, az aukciós házaktól. Ismét a kérdés: valóság vagy provokáció az aktuális, még művészetként nem kanonizált munkákat úgy felkenni, hogy az ismeretlenből a tradíciót, a kanonizáltság tradícióját átugorva, az árat a demokratizálódott nyilvánosság mondja ki? Így a művészet teoretikusainak a munkáját kérdőjelezi meg, kivéve a kezükből a társadalom által adott lehetőséget, hogy a művészet irányvonalát bennetartsák. Ők mondják ki az alkotó és az alkotás hitelességét, a laikus által megkérdőjelezhetetlen, egyben a laikus felől bizalmat igénylő szakértelmük által? Így válhatott a tegnapban a művészet teoretikusa egy tudomány képviselőjévé, látszatot keltve, a mérhetőség látszatát? Ha pedig ez az érték mérhetetlen, ugyanúgy, mint ahogyan a pénz értéke, nem mindegy az, hogy ezres vagy milliós értékben mérünk?
Másrészt, ha a pénz az érték hitébe vetett bizalom, úgy az aukció során szinte egy spirituális küszöböt lép át a licitáló, személyesen, önmaga számára nyilvánvalóvá válik a pénz hitéhez való viszonya, mely manifesztálódik egy tárgy magához kötésében, ami onnantól kezdve, a licitáló által műalkotássá magasztosul. Az aukció során, a tárgyat a fizikai jelenben alakítja műalkotássá a licit, a közmegegyezés pár pillanatba sűrített jelenvalósága által. Közös elhatározás az ár – az érték vagy az értéktelenség. Nem rakódik a tárgyra az évtizedek által kikristályosodott művészet máza. Itt minden frissen, tetten érhetően valósul meg, de leginkább a művészetté, műtárggyá válás folyamata lesz az alkotó koncepciója. Az aukció által maga a demokratizálódott közélet dönt arról, hogy mit tart kiemelnivalónak. Elvégre a művészeti kérdésekben mindenki kompetens egy kultúrában, ennek nem lehetnek, és nincsenek bizalmi, valamint tudományos kritériumai. Ezt bizonyítja az, hogy az alkotások jelenben születése, kanonizálatlansága teszi lehetetlenné a művészetteoretikus munkáját. A teoretikus helyét másként jelöli ki a társadalomban. Nem értékmérő, hanem az értékek értelmezőjévé válik. Ezt talán megteheti annál inkább, mert a mai kérdésekre a ma művésze találhat csak kompetens válaszokat, legalábbis ami a társadalom értékítéletét illetheti. Mégpedig úgy, hogy a közönség kitermeli önmagából értékviszonylatait, megfogalmazatlan kérdéseit a művészet, a tudomány által úgy, hogy rámutat problémái megfogalmazóira. Mivel pedig az emberek szemében mind a művészet, mind a tudomány óhatatlanul bizalmi kérdés és a bizalom a kiemeltek gondolatát befogadja, ebben a pillanatban születik meg valós értelmében a hit, átvitt értelmében a vallás. Tehát az árverés mint profán cselekmény, immár átértékelődött, azaz bizonyossá vált, hogy korunk szinte vallásos érzelmeket keltő rítusává emelkedet. Ha ez így van, akkor maga a pusztán pénzzel kereskedő tőzsde is az, csak jóval egyszerűbb, de elvontabb értékeket határoz meg pillanatról pillanatra. Damien Hirst az aukció munkáinak értelmezési keretté tételével is hangsúlyozza, hogy a művészetnek kötődnie és építenie kell világunk aktualitásaira.
Damien Hirst az alkotásoknak ugyanakkor új teret teremt, nemcsak a műalkotássá váló folyamatban, hanem a közösségi térből való kivonulásában is. A múzeumok mint a művek értelmezési keretének megalkotói teret vesztenek. A művek az aukció során gyűjtőkhöz kerülnek, a műtárgy elvonódik a múzeum gyűjteményéből. Így a kortárs művészet által a mai világról közvetlenül kialakított kép megismerésének lehetősége a magángyűjtők kezébe kerül. Ez által az aktuális világismeret manifesztumainak őrzőjévé, maga a társadalom anyagiakat kezükben tartó elitje válik. Immár ismételten előtérbe hozva azt, hogy aki az anyagon uralkodik, az uralkodik az anyagi világ jelképrendszerén is. Ezzel nincs is gond, de a világ megkonstruálásának illúziója ismét távol került a demokratikus közvéleménytől.
Damien Hirst munkáinak vitája nem a műalkotásról közvetlenül szóló viták, hanem a valóság és a valóságról szóló idealista képzelgések harcát leplezik le.
Kovács Zoltán