partnereink
Muladi Brigitta: Berlin, Berlin, Berlin
Az ART FORUM 2008 és az időszaki kiállítások
Berlin, 2008. X. 31– XI. 3
A berlini Artfair vonzerejét ebben az évben a város kulturális sokfélesége sokkal inkább határozta meg, mint maga a kereskedelmi szemle. Berlin egyébként is egy hatalmas művészeti kohóként működve ontja a különféle kulturális rendezvényeket, s most a vásárra bombasztikusan hangzó kiállításeposzt szerveztek rá. A művész kultusza / Kult des Künstlers címmel, amely 5 helyszínen 12 kiállítást jelent és jövő februárig látogatható. A Neue Nationalgalerie épületében Paul Klee, Giacometti, Jeff Koons, a Hamburger Bahnhofon Andy Warhol, Joseph Beuys és az Alte Nationalgelerieben a német történeti festők újrarendezett tárlatai várnak, de itt van a nagy hirtelen felépült Temporare Kunsthalléban Candize Breitz, amely az újdonsült, de időszakos épületben, önmagában is tömegeket mozgat meg. A Martin-Gropius-Bau A trópusok – Nézőpontok a földgolyó közepéről című kiállítással hívogat és szoborparkkal a ház körül. A fotóhónap is erre az időszakra esik, s számos csemegével szolgál, mint például a C/O Berlin agnés b A hétköznapok intimitása hívószó köré rendezett fotógyűjteményének bemutatásával. A divattervező érdeklődésének középpontjában az emberi test és a kommunikáció áll, a felület, amivel a társadalmi érintkezésben az ember részt vesz. Az izgalmas kollekció december első hetéig látható.
Csendesebb környezetben, egy park közepére tervezett modernista épületben a Művészeti Akadémián az érzékenyebb közönség is talált magának csemegét, ahol Notation / Jelrendszerek címmel a matematika és a művészeti forma összefüggéseit, a logikai sorok, képek és számok, dallamok és esztétikus ívek kapcsolatát tárta fel, amely a Művészeti és Médiatechnológiai Intézet, Karsruhe és a Berlini Művészeti Akadémia együttműködésében valósult meg. A kurátori koncepciót Hubertus von Amelunxen, Dieter Appelt és Peter Weibel dolgozták ki, Angela Lammert és Bernhard Serexhe közreműködésével. A több mint 100 művész között olyan alkotók szerepeltek (nem csak képzőművészek), mint Carl André, Bertold Brecht, Ligeti György, Man Ray, Moholy-Nagy, Hanns Schimansky, Peter Weibel, stb… Ez a kiállítás sajnos november közepén bezárt, de az érdeklődők nem maradnak információ nélkül, mert egy igényes, tartalmas inkább könyv mint katalógus is készült hozzá.
A vásár fiataloknak szóló szekciói is megszaporodtak és a város különböző pontjain bukkanhattunk egy-egy friss művekkel teli palotára vagy a lipcsei fonóhoz hasonlatos hatalmas gyárépületre, sőt a vásárterületről ingyenes taxik szállították a látogatókat a használaton kívüli Shönefeld reptérre, a Prewiev Berlinre, ahol a legfiatalabb intézmények és a folyóiratok állítottak ki.
A vásár mellett a báseli sikert látva itt is megrendeztek egy kurátori kiállítást Difference, what difference? címmel, amelyben a galériák művészei vettek részt, de a látogató számára nehezen elkülöníthető kiállítás inkább tűnt egy kisvásárnak a nagyban, mint egy külön tárlatnak, és ha a katalógust kezünkbe vettük, az előszóban elolvashattuk, hogy valóban ez volt a kurátor szándéka. Hans-Jürgen Hafner azokat a kérdéseket tette fel magának és a nézőnek, hogy mi különíti el a művészeti produktumot egyéb kereskedelmi szisztémában árult cikkektől, mi is határozza meg az értéküket, miért drága egy kép és az olcsó is értékes-e.
A vásár egyre inkább egy kortárs művészeti workshop feldatait teljesíti be, a galériákkal, a művekkel való találkozás mellett a kísérő programok a viták, a beszélgetések a művészeti intézmények, a privát szféra és a piac kapcsolatáról, közös munkájáról, a művészet jövőjéről szóltak, a szakemberek és a közönség intenzív kontaktusának lehetőségeit megteremtve, a rendezők szándéka szerint áttekintve a kortárs szcénát a 80-as évektől napjainkig.
Maga a vásár szenzációmentesen zajlott, a megszokott galériák hozták a várt színvonalat, a festészet és a lendületes szabad rajzok, humoros animációk még mindig a topon voltak, de fotók, videók és a filmek már több helyen voltak láthatók, mint korábban. A technika mint tudjuk, mondjuk nem határozza meg a képzőművészetet, de az eladhatóság azért még mindig inkább négyzetméterben mérhető.
A nagy sokféleséget látva a néző lehet hálás egy tiszta kurátori munka nyomán szervezett kiállításért, hiszen valljuk be, hogy egy vásár mérlege nem vonható le, tanúságai nagy vonalakban nehezen foglalhatóak öszze, talán csak a galériák közvetlen tapasztalatai tükrében kerülhetnénk közelebb egy artfair valódi sikeréhez, vagy sikertelenségéhez.
A sajtó a berlini vásárt az európaiak közül a leginkább fejlődőképes rendezvények között tartja számon.
Ha a báselivel összevetjük már a helyi adottságai miatt sem tűnik annyira nagyvonalúnak (ami persze viszonylagos, mert éppen a bevezetőben kitértem a keretrendezvények magas színvonalára és sokszínűségére). A bázeli egy városi tér hatalmas épületében kapott helyet és az előterén a parkoló autók helyett egy szabadtéri kiállítás általában humoros, elmés installációi (pl. Atelier van Lieshut emlékezetes Végbélbárja stb…) már ráhangolnak a műalkotások befogadására.
A berlini városi kiállítások talán éppen azt a hiányosságot pótolják, amit a bázeli helyszín a szomszédos csarnokban a kortárs művészet utolsó pár évének aktualitásait rendszeresen bemutató Art Unlimited kiállítások és a számos nagyon átgondolt szatelit vásárral megad. Azt a szándékot fejezik ki, hogy a vásáron látott művek a kortárs művészet valódi kontinuitásában jelenjenek meg, vagyis a képzőművészeti változásokat ne a galériák szűk kereteiben érezze meg a látogató, hanem felkészülten fogadhassa be, rendszerezhesse a műveket.
A vásárlónak is sok segítséget ad az, ha a galériák kínálatában megszeretett művekkel, vagy azokhoz hasonlóakkal a múzeumok, kortárs intézmények, privát gyűjtemények termeiben találkozhat.
A művészeti vásár az a műfaj, amit látni kell. A beszámoló nem tud teljes lenni, az írás arról szólhat hány országból hány galéria jött el, vagy inkább mennyi felelt meg az aktuális zsűri igényeinek. Most a 13. Berlini Art Forum a Desire / Vágy címet kapta, ami az értelmezésemben a fentiek kifejezésére irányul, mivel a sajtóközlemény a városban fellelhető összes képzőművészeti programot felsorolja, alig szól a vásárról, ott is csak a kurátori kiállításról.
Röviden, mégis nagy vonalakban a 13. ART FORUM BERLIN – a kortárs művészet nemzetközi vására –25 európai ország, az Egyesült Államok, Közép-Amerika, Dél-Afrika, Japán és Izrael részvételével zajlott. 400 jelentkezőből 121 galéria jutott be, a kiállítók 25 százaléka – 30 galéria – először vesz részt a berlini vásáron, 50 százalékuk külföldi.
A legerősebb mezőny az USA-ból és Skandinávia országaiból érkezett, a hagyományosan hangsúlyosan prezentált berlini galériákkal együtt. Izgalmas a Benelux államokból érkezett galériák sora is, természetesen Ausztria, Oroszország és Spanyolország mellett. Először láthattunk indiai és román galériát a berlini vásáron, magyar galériás Deák Erika személyében évek óta sikerrel szerepel. Most Alexander Tineivel ért el piaci sikereket.
A zsűri összetétele idén: galériások közül Vera Cortês, Lisszabon; Gregor Podnar, Ljubljana + Berlin; Guido W. Baudach, Berlin; Susanne Titz, a Museum Abteiberg, Mönchengladbach kurátora és Enrico Lunghi, a Casino Luxemburg kurátora. A vásár nemzetközi galériás tanácsának tagjai: Elizabeth Dee, New York és Georg Kargl, Bécs, aki „civilben” a múlt évi velencei aranyoroszlán díjas nemzeti pavilonunkban kiállító Fogarassy András galériása.
Berlin, 2008. X. 31– XI. 3
A berlini Artfair vonzerejét ebben az évben a város kulturális sokfélesége sokkal inkább határozta meg, mint maga a kereskedelmi szemle. Berlin egyébként is egy hatalmas művészeti kohóként működve ontja a különféle kulturális rendezvényeket, s most a vásárra bombasztikusan hangzó kiállításeposzt szerveztek rá. A művész kultusza / Kult des Künstlers címmel, amely 5 helyszínen 12 kiállítást jelent és jövő februárig látogatható. A Neue Nationalgalerie épületében Paul Klee, Giacometti, Jeff Koons, a Hamburger Bahnhofon Andy Warhol, Joseph Beuys és az Alte Nationalgelerieben a német történeti festők újrarendezett tárlatai várnak, de itt van a nagy hirtelen felépült Temporare Kunsthalléban Candize Breitz, amely az újdonsült, de időszakos épületben, önmagában is tömegeket mozgat meg. A Martin-Gropius-Bau A trópusok – Nézőpontok a földgolyó közepéről című kiállítással hívogat és szoborparkkal a ház körül. A fotóhónap is erre az időszakra esik, s számos csemegével szolgál, mint például a C/O Berlin agnés b A hétköznapok intimitása hívószó köré rendezett fotógyűjteményének bemutatásával. A divattervező érdeklődésének középpontjában az emberi test és a kommunikáció áll, a felület, amivel a társadalmi érintkezésben az ember részt vesz. Az izgalmas kollekció december első hetéig látható.
Csendesebb környezetben, egy park közepére tervezett modernista épületben a Művészeti Akadémián az érzékenyebb közönség is talált magának csemegét, ahol Notation / Jelrendszerek címmel a matematika és a művészeti forma összefüggéseit, a logikai sorok, képek és számok, dallamok és esztétikus ívek kapcsolatát tárta fel, amely a Művészeti és Médiatechnológiai Intézet, Karsruhe és a Berlini Művészeti Akadémia együttműködésében valósult meg. A kurátori koncepciót Hubertus von Amelunxen, Dieter Appelt és Peter Weibel dolgozták ki, Angela Lammert és Bernhard Serexhe közreműködésével. A több mint 100 művész között olyan alkotók szerepeltek (nem csak képzőművészek), mint Carl André, Bertold Brecht, Ligeti György, Man Ray, Moholy-Nagy, Hanns Schimansky, Peter Weibel, stb… Ez a kiállítás sajnos november közepén bezárt, de az érdeklődők nem maradnak információ nélkül, mert egy igényes, tartalmas inkább könyv mint katalógus is készült hozzá.
A vásár fiataloknak szóló szekciói is megszaporodtak és a város különböző pontjain bukkanhattunk egy-egy friss művekkel teli palotára vagy a lipcsei fonóhoz hasonlatos hatalmas gyárépületre, sőt a vásárterületről ingyenes taxik szállították a látogatókat a használaton kívüli Shönefeld reptérre, a Prewiev Berlinre, ahol a legfiatalabb intézmények és a folyóiratok állítottak ki.
A vásár mellett a báseli sikert látva itt is megrendeztek egy kurátori kiállítást Difference, what difference? címmel, amelyben a galériák művészei vettek részt, de a látogató számára nehezen elkülöníthető kiállítás inkább tűnt egy kisvásárnak a nagyban, mint egy külön tárlatnak, és ha a katalógust kezünkbe vettük, az előszóban elolvashattuk, hogy valóban ez volt a kurátor szándéka. Hans-Jürgen Hafner azokat a kérdéseket tette fel magának és a nézőnek, hogy mi különíti el a művészeti produktumot egyéb kereskedelmi szisztémában árult cikkektől, mi is határozza meg az értéküket, miért drága egy kép és az olcsó is értékes-e.
A vásár egyre inkább egy kortárs művészeti workshop feldatait teljesíti be, a galériákkal, a művekkel való találkozás mellett a kísérő programok a viták, a beszélgetések a művészeti intézmények, a privát szféra és a piac kapcsolatáról, közös munkájáról, a művészet jövőjéről szóltak, a szakemberek és a közönség intenzív kontaktusának lehetőségeit megteremtve, a rendezők szándéka szerint áttekintve a kortárs szcénát a 80-as évektől napjainkig.
Maga a vásár szenzációmentesen zajlott, a megszokott galériák hozták a várt színvonalat, a festészet és a lendületes szabad rajzok, humoros animációk még mindig a topon voltak, de fotók, videók és a filmek már több helyen voltak láthatók, mint korábban. A technika mint tudjuk, mondjuk nem határozza meg a képzőművészetet, de az eladhatóság azért még mindig inkább négyzetméterben mérhető.
A nagy sokféleséget látva a néző lehet hálás egy tiszta kurátori munka nyomán szervezett kiállításért, hiszen valljuk be, hogy egy vásár mérlege nem vonható le, tanúságai nagy vonalakban nehezen foglalhatóak öszze, talán csak a galériák közvetlen tapasztalatai tükrében kerülhetnénk közelebb egy artfair valódi sikeréhez, vagy sikertelenségéhez.
A sajtó a berlini vásárt az európaiak közül a leginkább fejlődőképes rendezvények között tartja számon.
Ha a báselivel összevetjük már a helyi adottságai miatt sem tűnik annyira nagyvonalúnak (ami persze viszonylagos, mert éppen a bevezetőben kitértem a keretrendezvények magas színvonalára és sokszínűségére). A bázeli egy városi tér hatalmas épületében kapott helyet és az előterén a parkoló autók helyett egy szabadtéri kiállítás általában humoros, elmés installációi (pl. Atelier van Lieshut emlékezetes Végbélbárja stb…) már ráhangolnak a műalkotások befogadására.
A berlini városi kiállítások talán éppen azt a hiányosságot pótolják, amit a bázeli helyszín a szomszédos csarnokban a kortárs művészet utolsó pár évének aktualitásait rendszeresen bemutató Art Unlimited kiállítások és a számos nagyon átgondolt szatelit vásárral megad. Azt a szándékot fejezik ki, hogy a vásáron látott művek a kortárs művészet valódi kontinuitásában jelenjenek meg, vagyis a képzőművészeti változásokat ne a galériák szűk kereteiben érezze meg a látogató, hanem felkészülten fogadhassa be, rendszerezhesse a műveket.
A vásárlónak is sok segítséget ad az, ha a galériák kínálatában megszeretett művekkel, vagy azokhoz hasonlóakkal a múzeumok, kortárs intézmények, privát gyűjtemények termeiben találkozhat.
A művészeti vásár az a műfaj, amit látni kell. A beszámoló nem tud teljes lenni, az írás arról szólhat hány országból hány galéria jött el, vagy inkább mennyi felelt meg az aktuális zsűri igényeinek. Most a 13. Berlini Art Forum a Desire / Vágy címet kapta, ami az értelmezésemben a fentiek kifejezésére irányul, mivel a sajtóközlemény a városban fellelhető összes képzőművészeti programot felsorolja, alig szól a vásárról, ott is csak a kurátori kiállításról.
Röviden, mégis nagy vonalakban a 13. ART FORUM BERLIN – a kortárs művészet nemzetközi vására –25 európai ország, az Egyesült Államok, Közép-Amerika, Dél-Afrika, Japán és Izrael részvételével zajlott. 400 jelentkezőből 121 galéria jutott be, a kiállítók 25 százaléka – 30 galéria – először vesz részt a berlini vásáron, 50 százalékuk külföldi.
A legerősebb mezőny az USA-ból és Skandinávia országaiból érkezett, a hagyományosan hangsúlyosan prezentált berlini galériákkal együtt. Izgalmas a Benelux államokból érkezett galériák sora is, természetesen Ausztria, Oroszország és Spanyolország mellett. Először láthattunk indiai és román galériát a berlini vásáron, magyar galériás Deák Erika személyében évek óta sikerrel szerepel. Most Alexander Tineivel ért el piaci sikereket.
A zsűri összetétele idén: galériások közül Vera Cortês, Lisszabon; Gregor Podnar, Ljubljana + Berlin; Guido W. Baudach, Berlin; Susanne Titz, a Museum Abteiberg, Mönchengladbach kurátora és Enrico Lunghi, a Casino Luxemburg kurátora. A vásár nemzetközi galériás tanácsának tagjai: Elizabeth Dee, New York és Georg Kargl, Bécs, aki „civilben” a múlt évi velencei aranyoroszlán díjas nemzeti pavilonunkban kiállító Fogarassy András galériása.
Muladi Brigitta