Artportal.hu

Sok-sok évvel ezelőtt néhány barátunk hatalmas biciklitúrát szervezett – amelynek az egyik csúcspontja az volt, hogy azt a fiút, amelyik híresen nem tudott tájékozódni, sem a térben, sem a térképen, sikerült úgy elvinni a tengerig, hogy a partra érésig sejtelme sem volt, hová tartanak. Egy évre rá jött a még nagyobb kihívás: hogyan lehet megismételni a dolgot? A humorban tréfát nem ismerő társak egy olyan térképet hívtak segítségül, amelyet ők maguk készítettek: fiktív helységekkel, hegyekkel, tavakkal és útvonalakkal. A hamis térkép megszólalásig hasonlított egy eredetire – és ezek a helyek azóta is léteznek, ha máshol nem, a mi fejünkben. (Az átverés egyébként másodszor csak majdnem sikerült.)

A térkép nélkülözhetetlen eszközünk, a tájékozódás több dimenzióját segíti elő, biztonságérzetünk a világban való eligazodásban elképzelhetetlen nélküle. Hogy az eligazodás körülményei változtak, tény: a GPS, a Google Maps, a Wikimapia, az útvonaltervező és hasonló technológiai újítások a sarkaiból forgatták ki térfelfogásunkat. Szinte bárki és bármi megtalálható, mindnyájan a nagy regisztrált, követett és rögzített rendszer részei lettünk. A térképes lekövetés annyira alapvetően határozza meg életünket, és a környezetünkről alkotott felfogásunkat, hogy kezdenünk kell valamit az ebből adódó tapasztalatainkkal: hosszú évek óta műalkotások és kutatások sora foglalkozik a kérdéssel.

A Budapest Fiction galéria első kiállítása is ezen reflexiók sorába tartozik, méghozzá úgy, hogy a Kés alatt című tárlat saját magára is vonatkoztatható. A kiállítás egészen kiválóan vezeti föl és testesíti meg a galéria elképzelt/tervbe vett programját és helyezi kontextusba azt. A bejáratnál a galéria logója fogad, kis méretével csak finoman útba igazít, nem hivalkodik. Egy fiktív Budapest tábláról van szó, olyanról, amilyenek a városokba be és kihajtáskor fogadják az utazót. Most (többek közt) egy elképzelt, az elménkben átírt Budapestbe merülünk alá. A logó ezt nem csak magával a felirattal jelzi, hanem a tábla finom torzulásával is. Virtuális városnézés veszi tehát kezdetét.
A nyitókiállításon ennek terepét Canelle Tanc francia művész, és három magyar kutató (Bujdosó Attila, Feles Dániel, Gergely Krisztián – Kitchen Budapest) határozza meg és hozza létre számunkra. Stenczer Sára kurátor a francia művész alkotásaihoz keresett magyar alkotásokat – így talált rá a submap-ekre, a számítógépes programok segítségével létrehozható saját-térképekre.

Canelle Tanc évek óta foglalkozik térképekkel. Hosszú és aprólékos munkafolyamat során csipkeszerű terítővé alakítja őket; az utcák vonala menté haladva kivágja az emberi élet statikus terepeit, a házakat, épületeket, és ezeket a közöket így mintegy újra-kitölthetővé teszi. A világ nagyvárosainak ily módon megdolgozott, átalakított térképeiből aztán egy új tárgyakat hajtogat, a térképek olvashatóságától, azaz a két dimenziós kiterítettségtől teljesen eltérő, a rajtuk való tájékozódást ellehetetlenítő, három dimenziós formákat hoz létre. Egy tárgy, amelynek egy funkciója van: hogy segítsen eligazodni a világban, most l’art pour l’art módon gömbölyödik, hajlik, fordul vissza önmagába, a látványa, a törékenysége lép az első helyre. Egy másik sorozatán a művész épületek fotóira helyezi a térképekről ismert vonalhálókat oly módon, hogy azért a fotó még nagyon jól látszódhasson. Valóság és annak absztrakciója így egy képbe kerülnek.

Ezekben a művekben érnek össze a francia művész és a Kitchen Budapest alkotóinak amúgy alapvetően ellentétes természetű munkái. Az utóbbiak ugyanis nem kézzel, aprólékos fizikai munkával készült alkotások, hanem a virtuális térben, bár hasonlóan alapos munka tevékenység eredményeként megalkotott programok létrehozta képek. A submap-ek különlegessége, hogy a felhasználó által bejelölt helyek térkép-hálóját felnagyítja, azok lesznek a középpontjai a térképnek, amely  gömb-szerűen feszül ki az újdonsült középpont körül, s így egy szubjektív, a használó életében domináns helyeket a középpontba helyező térkép jön létre. A gömb-forma önálló életet is él: a galéria video-szobájában Budapest térképe mint egy nem-teljes palástú gömb lebeg a fehér falon, és kelti azt az érzést, miszerint nekünk, itt lakóknak bizonyos értelemben a városunk lehet maga a Földkerekség, a saját bolygónk, amelyet olyan jól ismerünk, és belaktunk.
A kiállításon kétdimenziós képként szerepel a három művész lakóhelyének megfelelően torzított Budapest térkép – kerek szemgolyókként néznek ránk a falakról, az utcák hálózatai az idegrendszert juttatják eszünkben. Élő, lüktető hatású, fekete-fehér absztrakt minták – amelyek egy-egy motívuma segít ráébredni, hogy amit látunk, az miért ismerős.
Számtalan törekvés és kezdeményezés célozza a szűkebb és tágabb lakókörnyezet otthonosabbá, sajátabbá-tételét, hogy csökkenjen elveszettség-érzetünk az egyre befogadhatatlanabbra dagadó világmindenségben. A térbe-vetettségből adódó pánik, az önmagunk, emlékeink és élményeink rögzítésére irányuló lépések újabb példája a Budapest Fiction debütáló kiállítása. Amely nem mellesleg arra az egyszerű, ám rendszeresen elfelejtett tényre is felhívja a figyelmet, hogy egy látszólag evidens és egyezményes dolog is saját gondolataink képére formálódik bennünk. S hogy értsük egymást, tudjunk egymás között és egymás világaiban is tájékozódni, időről időre egyeztetni kell világ-képeinket.

Budapest Ficiton, 2010. július 1 – 24.

Új Művészet 2010. augusztus