partnereink
Uszkay Tekla: Felnőttkori önarckép
Kupcsik Adrián kiállítása
Liget Galéria, 2008. IV.
Kupcsik Adrián jelenleg a Képzőművészeti Egyetem doktori képzésének festő szakán végzi tanulmányait. Az utóbbi évtizedben egyre inkább újjáéledő figurális festészet egyik következetes képviselője. Sajátos virtuális-realista képalkotás jellemzi, megfűszerezve az animációsfilm-világ atmoszférájával. Régebbi munkáin férfiak és nők az agresszív, elidegenedett civilizáció alakjai, destruktív környezetben jelennek meg mint erőszakos cselekmények elkövetői vagy áldozatai. Az ember a deviáns társadalom reprezentánsaként szerepel nála. A portré műfajával azonban ebben a kontextusban csak nemrégiben kezdett el foglalkozni. A terembe lépve, második pillantásra már világos, miről van szó: Kupcsik Adrián, mint egy-egy náció képviselője jelenik meg, sajátja mellett magán hordozva az adott nemzetiség „jellemző” vonásait.
A kiállításon szereplő sorozatot egy 2006-os, Japánban tett utazás élményei ihlették, amikor is a metrón ülve egy magyar ismerőse fizimiskáját vélte fölfedezni a japán utas arcán. Ez által arra a következtetésre jutott, hogy „mindenkinek megvan a bármilyenrassz-ikertestvére”, és ez indította el a kísérletezést saját arcvonásainak átalakítgatásával.
A kilenc félalakos portré, az utazáskor induló folyamatos formálódás eredményei. A korábbi, 2006-os rajzokon megjelenő különböző nációk sajátos vonásai még karakter tanulmányokként értékelhetők, a 2007-es olajképek és szénrajzok végső formájukban jóval visszafogottabbak, tartózkodóbbak. Az itt kiemelt rasszok az Európában élő kisebbségek képviselőiként foglalnak állást a rasszizmus aktuális problémakörében. Az alkotás folyamata és a kérdésfelvetés, miszerint miben különbözünk mi egymástól, mi az alapja az előítéleteinknek, érdekes párhuzamot alkotnak. Egy önportréból kiindulva apró változtatásokkal jöttek létre az afgán, az afrikai, a tatár, a török, az indiai és a tibeti Adriánok. Mely karakterjegyek döntik el, melyik arcot, melyik rasszba soroljuk? – nyilvánvalóan ezt a kérdést teszi fel a néző számára, ő maga pedig személyes álláspontra helyezkedik a szó szoros értelmében. Nem csak ábrázol vagy illusztrál, hanem empatikus gesztussal átalakul.
Hogy miben rejlenek a különbségek? Milliméterekben mérhetően vagyunk ilyenek vagy olyanok – teltebb ajkak, sötétebb haj, a szem formája. A beállítás, az öltözék minden képen ugyanaz, nem jelenik meg népi viselet, vagy egymástól eltérő gesztus. Felmerül a kérdés, hogy amennyiben a személyiségre vonatkozóan fedezünk fel eltéréseket, hogyan köthető az az előzetes tudásunkhoz vagy nem tudásunkhoz. A három festmény a Magyarországon élő nemzeti kisebbségeket – a zsidó, a cigány, a kínai kisebbséget – hangsúlyozza. (A 2007-es Zsidó Nyári Fesztiválra készült az első olajkép.)
Kupcsik Adrián alkotói szemlélete szerint témáin, „üzenetein” keresztül foglal állást etikai kérdésekben, és ebben látja megvalósulni festészetének modern szemléletét. Ez az attitűd egyfajta reflexiót jelent az aktuális társadalmi problémákra.
Liget Galéria, 2008. IV.
Kupcsik Adrián jelenleg a Képzőművészeti Egyetem doktori képzésének festő szakán végzi tanulmányait. Az utóbbi évtizedben egyre inkább újjáéledő figurális festészet egyik következetes képviselője. Sajátos virtuális-realista képalkotás jellemzi, megfűszerezve az animációsfilm-világ atmoszférájával. Régebbi munkáin férfiak és nők az agresszív, elidegenedett civilizáció alakjai, destruktív környezetben jelennek meg mint erőszakos cselekmények elkövetői vagy áldozatai. Az ember a deviáns társadalom reprezentánsaként szerepel nála. A portré műfajával azonban ebben a kontextusban csak nemrégiben kezdett el foglalkozni. A terembe lépve, második pillantásra már világos, miről van szó: Kupcsik Adrián, mint egy-egy náció képviselője jelenik meg, sajátja mellett magán hordozva az adott nemzetiség „jellemző” vonásait.
A kiállításon szereplő sorozatot egy 2006-os, Japánban tett utazás élményei ihlették, amikor is a metrón ülve egy magyar ismerőse fizimiskáját vélte fölfedezni a japán utas arcán. Ez által arra a következtetésre jutott, hogy „mindenkinek megvan a bármilyenrassz-ikertestvére”, és ez indította el a kísérletezést saját arcvonásainak átalakítgatásával.
A kilenc félalakos portré, az utazáskor induló folyamatos formálódás eredményei. A korábbi, 2006-os rajzokon megjelenő különböző nációk sajátos vonásai még karakter tanulmányokként értékelhetők, a 2007-es olajképek és szénrajzok végső formájukban jóval visszafogottabbak, tartózkodóbbak. Az itt kiemelt rasszok az Európában élő kisebbségek képviselőiként foglalnak állást a rasszizmus aktuális problémakörében. Az alkotás folyamata és a kérdésfelvetés, miszerint miben különbözünk mi egymástól, mi az alapja az előítéleteinknek, érdekes párhuzamot alkotnak. Egy önportréból kiindulva apró változtatásokkal jöttek létre az afgán, az afrikai, a tatár, a török, az indiai és a tibeti Adriánok. Mely karakterjegyek döntik el, melyik arcot, melyik rasszba soroljuk? – nyilvánvalóan ezt a kérdést teszi fel a néző számára, ő maga pedig személyes álláspontra helyezkedik a szó szoros értelmében. Nem csak ábrázol vagy illusztrál, hanem empatikus gesztussal átalakul.
Hogy miben rejlenek a különbségek? Milliméterekben mérhetően vagyunk ilyenek vagy olyanok – teltebb ajkak, sötétebb haj, a szem formája. A beállítás, az öltözék minden képen ugyanaz, nem jelenik meg népi viselet, vagy egymástól eltérő gesztus. Felmerül a kérdés, hogy amennyiben a személyiségre vonatkozóan fedezünk fel eltéréseket, hogyan köthető az az előzetes tudásunkhoz vagy nem tudásunkhoz. A három festmény a Magyarországon élő nemzeti kisebbségeket – a zsidó, a cigány, a kínai kisebbséget – hangsúlyozza. (A 2007-es Zsidó Nyári Fesztiválra készült az első olajkép.)
Kupcsik Adrián alkotói szemlélete szerint témáin, „üzenetein” keresztül foglal állást etikai kérdésekben, és ebben látja megvalósulni festészetének modern szemléletét. Ez az attitűd egyfajta reflexiót jelent az aktuális társadalmi problémákra.
Uszkay Tekla