Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény és Galéria

Cím: 1122 Budapest, Városmajor u. 44.
Telefon: (061)- 201-6607
Fax: (061)- 201-6607
Vezető: Jánoki Dorottya művészettörténész


Barabás Miklós, a XIX. század kiemelkedő festőművésze 1839-ben vette meg a Városmajor utca 44. sz. alatti szőlőskertet, melyen már akkor is állt egy présház és egy pince. A festő 1840-ben saját tervei alapján építtette fel a klasszicista stílusú villát. 30 évig lakott a négyoszlopos, portikuszos 1+3+1 tengelyes épületben, melyet időközben bővített egy újabb helyiséggel. 1870-ben eladta a házat, mely ezt követően többször cserélt tulajdonost. Az épületegyüttes az új tulajdonosok igényének és ízlésének megfelelően változott. Az eredeti villaépület a toldozgatások eredményeként felismerhetetlenné vált. A folyamatosan romló állapotú épületben 1990-ben, a kiürítést megelőzően hat család lakott.
A villa felújítási tervének készítésekor nagy segítséget jelentett az a Barabás-akvarell, melyen a művész saját villáját és annak kertjét örökítette meg. Az épület ábrázolását olyan pontosnak találta a tervező, hogy a többi azóta már megváltozott részlet ábrázolását is hitelesnek fogadta el.
Az alapkoncepció az volt, hogy az eredeti épületrészek – a villa és a vincellérház- maradjon meg, minden egyéb későbbi bővítmény elbontandó. Az újra előtérbe kerülő klasszicista villaépület igényes kertészeti foglalatba került, s az új építmények is a lehető legszerényebben visszahúzódva, inkább csak kertészeti elemek részének tűnnek. A terepviszonyoknak és az új funkciók jellegének köszönhetően ezek jelentős részét a tervező a föld alatt helyezte el. Mindezek eredményeképpen az új épületekből csupán két beüvegezett pergola érzékelhető.
A XII. kerületi Önkormányzat 2000-ben döntött véglegesen a villa felújítása mellett. A tervezésre kiírt pályázatot Basa Péter építész nyerte.

A XII. kerületi Önkormányzat fenntartásában működő kiállítóhely a Barabás-villa épületegyüttesén belül található. Havonta változó kortárs képző- és iparművészeti kiállításokkal várják a látogatókat.
A kiállítások megtekintése ingyenes.

Nyitvatartás:

H-P: 10-18, Szo: 10-14