Cím: 1039 Budapest, Karácsony S. u. 19.
Telefon: Futó Tamás: +36-20-958-2361 Lõrincz Attila: +36-30-942-1011
Vezető: Futó Tamás
Vezetőhelyettes: Lőrincz Attila
Az Aranyrajzszög Díj a tervezőgrafika műfajában tevékenykedô kiemelkedő alkotók és alkotásaik elismerésére jött létre.
Egy szakmai díj, amelyet kollégák adnak szintén szakmabelieknek és a szakmáért tevékenykedôk részére. Társaságunk ily módon nem csupán – eredeti szándékát megvalósítva – közelebb hozza egymáshoz a tervezőgrafika területén tevékenykedő alkotókat, de évről-évre megmutatkozási lehetőséget kínál a műfaj és képviselői számára. A díj és a hozzá kapcsolódó kiállítás éves periodicitása, valamint az a tény, hogy elsősorban valódi megbízásokra, illetve pályázatokra készült konkrét munkákat várunk, komoly kihívást jelent a kollégák számára. A beérkezett pályamunkákból a bemutatásra kerülő anyagot a kiállítói tér nyújtotta lehetőségek figyelembe vételével a Magyar Grafikai Stúdiók Egyesületének közgyűlése válogatja össze és szavazza meg a díjak odaítélését is. Az „Életműdíj” és „A közelmúltban kifejtett magas szintű szakmai munkájáért díj” nyerteseinek munkáit minden kiállításon kiemelt módon mutatjuk be.