Artportal.hu

A századfordulón szerveződött magyarországi művésztelepek egyik legjelentősebb példája. Indulása 1901-re tehető, amikor » Körösfői-Kriesch Aladár Gödöllőre költözött. A kolónia működésének gazdasági alapjait az 1904-ben felállított szövőiskola teremtette meg. A szövőmunka technikai hátterét olyan szakemberek biztosították, mint a Párizsban tanult Leo Belmonte, valamint Boér Lenke, Frey Rózsa és Frey Vilma. 1905-ben feleségével a városba költözött Juhász Árpád, példáját a következő évben követte Zichy István. A telep vonzerejét növelte, hogy 1907-ben a szövőiskolát az Iparművészeti Iskola hivatalos tanműhelyévé nyilvánították. Még ebben az esztendőben Veszprémből Gödöllőre költözött » Nagy Sándor feleségével, Kriesch Laurával, Frecskay Endre, » Moiret Ödön, majd az ezt követő három évben itt telepedett le Mihály Rezső, Charles de Fontenay, » Sidló Ferenc, Vas Béla, Raáb Ervin, » Remsey Jenő és Rózsaffy Dezső. A közösség csaknem valamennyi tagja részt vett a szőnyegtervezésben. A gödöllőiek egységes csoportként csupán egy alkalommal, 1909-ben a Nemzeti Szalonban megrendezett csoportkiállításon léptek fel. A háború kitörése után a kolónia szétzilálódott, tagjai elköltöztek, vagy katonai szolgálatukat töltötték. A telep történetének szimbolikus záródátuma 1920, Körösfői-Kriesch Aladár halálának éve. A ~ jellegét tekintve olyan szabadon szerveződött alkotóközösség, amelynek tagjait közös életszemlélet és esztétikai elvek kötik össze. Művészetük megújítását gyökeres életmódváltással alapozták meg, a nagyvárosból való kivonulás (szecesszió) a természettel és a vidéki néppel való békés és természetes együttélés biztosítékát jelentette. A preraffaeliták, Ruskin, Morris és Tolsztoj elveit követve élet és művészet elveszett egységének újrateremtését tűzték ki célul. Ennek keretét a középkori mintára szerveződött közösségi műhelymunka és az elfeledett kézműves hagyományok felélesztése adta. Hitük szerint a műalkotás nem öncél, hanem eszköz embertársaik és ezen keresztül a tágabb közösség jobbítása érdekében. Világképükben egyaránt helyet kaptak szocialista társadalmi utópiák, konzervatív nemzeti és keresztény eszmék, nagy hatást gyakorolt rájuk Schmitt Jenő Henrik misztikus teozófiája, Nietzsche filozófiája, ugyanakkor a csoportból többen kapcsolatban álltak a baloldali progresszió gondolkodóival, Szabó Ervinnel és a Huszadik Század körével. Esztétikai elveik és művészi programjuk kifejtésében nagy szerepet játszottak a telep vezető mesterei, Nagy Sándor és Körösfői-Kriesch Aladár, akiknek írói tevékenysége is jelentős. Művészeti eszköztárukban a historizáló, magyaros szecesszió dekorativitással társult szimbolizmusa játszott főszerepet. Esztétikájukban az irodalmi mondandó, az eszmei üzenet fölötte állt a tisztán formai problémáknak. Formakincsükben jelentős szerepet kapott a népművészet, amely stilizált, dekoratív látásmódja és archaikus formakincse révén a közösség művészetének alapját jelentette. A ~ legjellemzőbb sajátosságának mégis az összművészeti jelleg tekinthető. Építészként kapcsolódott a csoporthoz » Medgyaszay István, aki 1904–1906 között tervezte Nagy Sándor és Leo Belmonte műteremházát. Egységes stílusú enteriőröket tervezett és állított ki a csoportból Körösfői-Kriesch Aladár, Nagy Sándor és Undi Mariska is. E körből a legjelentősebb a marosvásárhelyi Kultúrpalota » Komor Marcell és » Jakab Dezső által tervezett szecessziós épülete, amelynek mozaikjait, falképeit és üvegablakait a gödöllőiek kivitelezték. Körösfői és Nagy Sándor monumentális épületdíszítő megbízatásai során a középkori freskótechnikák felélesztésével kísérletezett. Szintúgy a népi és történeti technikák, valamint ornamentális motívumok jelentették a forrását a szőnyegszövő műhely működésének. Bútoraikon és használati tárgyaikon egységesen a falusi otthonok puritán, célszerű, geometrizáló, rusztikus tárgyalkotó szemlélete érvényesült (Körösfői-Kriesch Aladár: Kalotaszegi nyaralóebédlő, 1906). Műfaji sokszínűségüket jelzi, hogy terveztek bőrmunkákat, gyermekjátékokat is. A művésztelephez kapcsolható Moiret Ödön és Sidló Ferenc néhány szobra is. Igen jelentős egyedi, sokszorosított és alkalmazott grafikai, valamint könyvillusztrációs tevékenységük. Tematikájukat tekintve a művek egy csoportja esztétikai és életfilozófiai elveiket összegző szimbolikus programkép (Körösfői-Kriesch Aladár: A jó kormányos, 1907; A művészet forrása, 1907; Ego sum Via, Veritas et Vita, 1903; Nagy Sándor: Fogadalom, 1908; Mester, hol lakol?). A nemzeti történelem (Körösfői-Kriesch Aladár: Zách Klára, 1911) mellett új témaként jelentkezett a népköltészet, mitológia (Zichy István: Hunor és Magyar, 1905) és balladairodalom (Nagy Sándor és » Thoroczkai Wigand Ede marosvásárhelyi üvegablakai, 1913). Központi szerepet játszott munkásságukban a család, a gyermek és a természet (Nagy Sándor: Ave Myriam, 1904; A mi kertünk, 1902; Szent várakozás, 1902; Sidló Ferenc: Család, 1909).