Artportal.hu

Négy polgári iskolai osztályt végzett, majd Kiss Ferenc ötvösmesternél lett inas. 1924-ben szerzett segédlevelet, és beiratkozott az Iparművészeti Iskolába, ahol Mátrai Lajos és Simay Imre tanította. Itt barátkozott össze » Vilt Tiborral, akivel 1927-ben közös műtermet épített. Fizikai munka mellett főleg portrémegrendelésekből élt. 1928-tól szerepelt kiállításokon, 1929-ben három tárlaton is bemutatkozott önálló kollekcióval. A kor legkiválóbb kritikusai fogadták egyértelmű elismeréssel. 1930-ban megkapta a főváros Ferenc József-ösztöndíját, és négy művével szerepelt a Sezession Graz kiállításán Grazban és Berlinben. Több német napilap méltatta, két művét megvették. 1931-ben ösztöndíjat kapott a római Collegium Hungaricumba, amelyet valószínűleg 1932 januárjában kezdett meg. 1934 júliusában tért haza. Ugyanebben az évben kiállított a Velencei Biennálén. Bizonyára 1932-ben, itthon töltött szünideje alatt kapcsolódott be a szocialista szellemű művészek szervezetébe. 1933–34-ben kisplasztikákat és plaketteket készített a Vörös Segély és a KMP agitációs céljaira. 1935-ben a Szovjetunióba emigrált, 1936-ban Kirgízia fővárosában, Frunzéban telepedett le, ahol 1937-ben szobrásziskolát nyitott. 1938. március 19-én koholt vádakkal letartóztatták, majd deportálták. Halála körülményei ismeretlenek. Emlékkiállítását 1980-ban rendezte meg a Magyar Nemzeti Galéria. Iparos végzettséggel lényegében autodidakta módon lett szobrász. Ebben részben Vilt Tibor, részben az egyetemes szobrászat nagy műveinek tanulmányozása segítette. Bár neve szinte mindenütt felbukkan a hazai progresszív értelmiség köreiben, szellemi igazodásáról keveset tudunk. Feltételezhető, hogy hatással volt rá Ligeti Pál, később pedig Madzsar József. Sokan támogatták portrémegbízásokkal, többek között a Nyugat köre, ezért a kor kulturális életének számos kiválóságát örökítette meg (Nagy Endre, 1931, magántulajdon; Hatvany Ferenc, Rózsa Miklós, 1931 k., Magyar Nemzeti Galéria; Ybl Ervin, 1932, Székesfehérvár, Szent István Király Múzeum; Madzsar József, 1935, Magyar Nemzeti Galéria). Első sikerét a Séta a természetben (Beethoven) című szobrával érte el (1929–30, megsemmisült), amely nagy, összefogott felületeivel, zárt, feszült formáival a korszak európai művészetének archaizáló hullámához kapcsolódott. Ez a tendencia – bár enyhébb formában – jellemzi főművét, a Tékozló fiút is (1930, Magyar Nemzeti Galéria). A szobor felépítése szimmetrikus, önmagában minden részlete nyugodt, a mű egésze azonban hihetetlen belső feszültséget sugároz. Az archaizálás egyik formája egyes arcképeinek, fejeinek maszk-szerűsége, ill. az a markáns egyiptizálás, ami a kor több magyar szobrászát (pl. Vilt Tibort) is jellemzi ekkor (Mikes Lajos síremléke, 1930, Kerepesi temető; Korsós nő, 1932 k., ismeretlen helyen; Leányfej, 1934 k., Szombathely, Savaria Múzeum). A harmincas években az egyiptomias stilizálás mellett új tendenciaként megjelennek művészetében a groteszk vonások. Női aktszobraiban van valami fanyarság, a női test nem az életöröm, hanem a létezés esendőségének kifejezője (Vénusz cipőben, 1930, magántulajdon; Éva, 1930 k., megsemmisült; Primavera Italiana, 1932–33, Magyar Nemzeti Galéria). Míg egyes férfiportréit a szeretetteljes irónia (dr. Szalai Emil, 1934, Magyar Nemzeti Galéria), más műveit, pl. Artista című férfiaktját a groteszkbe hajló dinamizmus jellemzi (1934 k., ismeretlen helyen).