Artportal.hu

A tatárjárás után városainkban nagyarányú fejlődés indult el, ám a török hódítók pusztítása megakadályozta, hogy a kialakult gótikus és reneszánsz városmagok érintetlenül megmaradjanak. A 17–18. században kialakult barokk városok azonban a középkori alapokon épültek. Jó példa erre a Budai Várnegyed. Hazánkban az európai zárt beépítéstől eltérő lazább, horizontálisan terjeszkedő városok alakultak ki, főként az Alföldön. Az északi és nyugati területeken a zártabb szerkezet és a vertikális terjeszkedés volt jellemző. Általános sajátosság azonban, hogy a házak az utcatengellyel párhuzamosan helyezkedtek el, homlokzataik jóval hosszabban foglalták el az utca felőli oldalt, mint a francia vagy német városokban. Az utcák nem teresedtek ki, inkább tölcsérszerűen nyúltak el. Ez azonban nem vált hátrányukra, hiszen így a települések nem szakadtak el a tájtól, beleépültek a környezetbe, például: Pécs, Buda, Esztergom, Veszprém. A 18. században épültek ki, változatos vonalvezetésű utcákkal a barokk városok, amelyek kis egységekből álltak össze. Egy-egy építészeti együttest csak néhány épület alkotott, az utcák szerkezetileg a fő látványelemeket vezették fel, kis területet foglaltak el, változatos, de nem magas házaikkal kellemes, emberléptékű utcaképet adtak, például: Buda, Óbuda, Székesfehérvár, Sopron. A magyar barokk épületeket a szimmetriára való törekvés, az egyszerűség, a mértékletesség határozta meg. A barokk városképekbe szervesen épült bele a klasszicizáló késő barokk, a copf korszak jellegzetes stílusa. Ebben a korszakban a tereket gyakran megnövelték, mint például Pécsett a Széchenyi teret. Városainkban általában még ma is ezek a terek jelentik a központot, például Győrben Esztergomban, Székesfehérvárott, Sopronban. A főváros jelenlegi karakterét is a középkori alapokon épült barokk Várnegyed, a Duna és a Gellért-hegy sziluettje határozza meg. A budai vár középkori utcáinak elhelyezkedése és épületei már tervszerűséget mutatnak. Nyugodt utcavezetés, közel azonos párkánymagasság és egységes arculat jellemzi. Mai képét a középkori tornyok és a barokk korban átépített lakóházak határozzák meg. A házak általában kőből, majd téglából épültek. Vidéki városaink közül Székesfehérváron alakult legváltozatosabban a városközpont. A három térre szerveződött egységet a középkori emlékek mellett itt is a barokk kori templomok, lakóépületek határozzák meg, noha a 20. század végi rekonstrukciók is mozgalmas térplasztikákkal, posztmodern történelmi szoborművekkel gazdagították a városképet. Sopron belvárosa tömör, magasabb házas középkori városszerkezetet őriz, szép zárt terekkel, templomokkal, de a késő reneszánsz és a barokk átalakítások és beépítések adják meg ennek a dombos észak-nyugati városunknak a jellegét is. Pécsett a középkori utcarendszer adja az alapot a későbbi korok építészetének. A városközpont (Széchenyi tér) jellegzetes képét igen erősen meghatározzák a török emlékek, valamint a Mecsek vonulatai. Kevésbé hangsúlyos elemek a szecessziós és eklektikus épületek. A Dóm tér a székesegyházzal kiemelkedően harmonikus városképi egység. A modern magas házak sokat rontottak a város jellegén, mivel nem illeszkedtek be a történelmi városképbe. A 20. század végén a Pécsett működő országosan is kiemelkedő építészek csapata változatos elemekkel bővítette a városképet. Győr már a kora középkorban is geometrikus alaprajzzal rendelkezett, amelyet máig őriz. Központi tere négyszögletes, a barokk lakótömbök szabályos utcákba rendeződve veszik körül. Szombathely központját a klasszicizáló késő barokk egyházi épületek uralják. A barokk és klasszicizmus termékeny egységét találjuk meg Egerben, amelyet fekvése mellett a gondos városrendező munka az egyik legszebb magyar várossá avat. A klasszicista városrészek nagyvárosi példáit láthatjuk Pest belvárosában (pl.: Lipótváros). A reformkorban soha nem látott ütemben indult meg a városszépítés, amely a kor szellemiségét világosan fejezte ki. Ekkor épültek a Duna-part házsorai, a Lánchíd, a Bazilika. A romantika korában épült a Vigadó, és ekkor emeltek három-négy emeletes városi házakat, amelyek a mai napig meghatározzák Pest városképét. A millennium építkezései látványos egységekkel gazdagították Budapestet: az Andrássy utat felvezető útnak tekintő várostervezés a párizsi városszerkezetet tartotta példájának, a gyűrűs-sugaras belvárosi rendszer pedig az Osztrák–Magyar Monarchia idején bécsi mintára alakult ki. A későbbi építészeti irányzatok kedvezően gazdagították a már kialakult városképet, talán a leginkább a szecesszió és a modern alakította át, és tolta át a hangsúlyokat a városmagtól távolabbi területekre. Budapesten, amely minden igyekezet ellenére egyre hatalmasabb metropolisszá nő, a 20. század végi hatalmas szállodaépítkezések, a bevásárló központok, a Műegyetem melletti egyetemi város, a Nemzeti Színház és a kapcsolódó tervek az eddig hangsúlytalan szerepet játszó külvárosok felé igyekeznek kiterjeszteni a közösségi tereket. A 20. század közepén jelentős nagyvárosaink külterületein kedvezőtlen városképi elemekként jelentek meg a lakótelepek, amelyek nem illeszkednek be szervesen a tájba; ezt parkosításokkal igyekeztek enyhíteni. Az országban a második ezredforduló táján tendencia az alvóvárosok kialakulása, ahol zajos közösségi létesítmények nem zavarják az otthonok nyugalmát. A megindult városon kívüli lakópark-építkezések – a magasházas panelépületek kedvezőtlen tapasztalataiból tanulva – a tájképi elemekbe szervesen illeszkednek, és esztétikai szempontok mellett emberléptékű lakókörnyezet kialakítására törekednek.