Eredetileg a Magyar Képzőművészet és Műpártolók Egyesületének kiállító helyisége. 1894-től a József krt. 45-ben, 1897-től az Újvilág u. 2.-ben (V. ker., Semmelweis u. és Kossuth u. sarkán), 1907-től az Erzsébet téri, Vágó testvérek tervezte szecessziós épületben működött. A szalon öt üvegtetős, négyzetes alaprajzú terme önmagában korszerű kiállításrendezési feltételeket biztosított (természetes fény, nagy falfelületek). A ~ban volt a Nyolcak két kiállítása (1911, 1912), Gauguin és a francia impresszionisták (1907), az olasz futuristák bemutatása (1912). A megszaporodott művészeti társaságok, képzőművészeti egyesületek fóruma lett (KÉVE, 1907-1945; MIÉNK, 1908-1910; két világháború között: Képzőművészek Új Társasága kiállítások). 1953-ban a Kiállítási Intézményekhez (Műcsarnok) csatolták, „államosították” a második világháborúban megrongálódott homlokzatú, ám belül sértetlen Nemzeti Szalont. Utolsó kiállításrendezési periódusában jelentős gyűjteményes tárlatokat (Borsos Miklós, 1957; Ferenczy Béni, 1959) is bemutatott. 1960-ban város-szépítési indokokkal lebontották.
Irodalom
FRANK J.: A Műcsarnok negyven éve, in: Műcsarnok, Budapest, szerk.: Keserü Katalin, 1996.
(Sümegi György)
A cikk lejjebb folytatódik.