Artportal

Environment

Sebők Zoltán


Az environment szó közvetlenül környezetet és körülforgást jelent, a művészeti irodalomban mégis inkább környezetszobrászatra szokás fordítani. Pontosabb művészi értelmezéséhez akkor jutunk el, ha mindhárom jelentését figyelembe vesszük. Ily módon az emberi környezetnek olyan művészeti szándékú "körülforgását", illetve átalakítását jelenti, aminek lehetnek szobrászati vonatkozásai, de egyrészt nem feltétlenül, másrészt nem (csak) klasszikus szobrászati eljárásokat érthetünk alatta, hanem az emberi környezet szinte bármilyen természetű (nem gyakorlati és nem haszonelvű!) térbeli alakítását, plasztikai átrendezését. A műfaj eredetét mindenekelőtt a század eleji dadaizmusban és szürrealizmusban kereshetjük, igazi meghonosodására azonban csak az 50-es évek végén került sor. Kilépve a kétdimenziós képsíkból, a pop-art és az újrealizmus képviselői gyakran vállalkoztak a térbeli kiterjedés esztétikai értelmezésére, de az environment mégis inkább a happening műfajával kapcsolódott össze. Egyes értelmezések szerint a happening az environmentből keletkezett, hiszen az előbbi nem más, mint az utóbbi továbbgondolása – aktív cselekvéssel, provokációval való kibővítése, meghosszabbítása. Eszerint az environment lehet úgymond a happening kész "díszlete", ám olyan environmentek is ismertek, melyeket a happening tárgyi maradványai alkotnak. A 60-as és a 70-es években az environment mindinkább differenciálódott, jelentése alaposan kibővült, és számos művészeti irányzatnak lett uralkodó vagy megtűrt műfaja. Az environment szinte elmaradhatatlan megjelenési formája a mozgás iránt érdeklődő képzőművészeti törekvéseknek, a fénydinamizmussal kísérletező mozgalmaknak és a térbeliség kihívására reagáló geometrikus irányzatoknak is. Már ebből is gyanítható, hogy a műfaj igencsak eltérő művészi szándékok színtere lehet: George Segal gipszfigurákból álló szoboregyüttesei a mindennapi viselkedésformák befagyasztott emlékműveiként hatnak, Kienholz, Thek és Conner bizarrul giccses, provokatív és sokkoló horrortereiben a kispolgári életmód kritikája fejeződik ki (a szakirodalomban többek között az ő environmentjeik kapcsán használják a funk art, vagyis a "rémület művészete" kifejezést), Joseph Beuys általában a mágikus-allegorikus tárgyfölfogásának ad hangot environmentjeiben, míg a Zero csoport tagjai állandóan váltakozó, mozgó fényforrások segítségével értelmezik a teret. Az environment szinonimájaként használják még az installáció, a térinstalláció, valamint az ambientális művészet (arte ambientale) kifejezést – az előbbieket inkább a német, az utóbbit pedig főleg az olasz kultúrközegben.