Artportal

informel

Sebők Zoltán


A szó szerint formátlanságot jelentő kifejezést a második világháborút követő évtized új európai absztrakt festészetének összefoglalására szokás használni. Az 1945 után feltűnt fiatal párizsi festőnemzedék szakított azzal az elképzeléssel, hogy a képet afféle "ablaknak" kell felfognunk, amelyen keresztül a világ látható, tapintható jelenségeire nyílik számunkra betekintés, de egyúttal a mértani alapelemekből építkező absztrakció szigorú, ésszerű szervezettségét is elvetette. A fizikai és a tiszta formában megtestesült képzeletbeli-metafizikai valóság helyett egy harmadik terület érdekelte őket: a második világháborút túlélt ember belső, lelki valósága. A festővásznat e megtépázott lélek finom rezdüléseinek közvetlen színterévé tették. Az art informel kifejezést először Michel Tapié párizsi kritikus használta, mindenekelőtt a német származású Wols munkásságára célozva, de csakhamar mások hasonló alapkoncepciójú festészetére is kiterjesztette. Tapié a formátlanság jelentőségén kívül hangsúlyozta az új festészet képviselőinek "spontán szabadságigényét", a hagyományos képszerkesztési elvek és a figurális ábrázolás iránti ellenszenvét, a festővásznat pedig membránnak nevezte, amely ezúttal minden áttétel nélkül fogadja a festő megfontolás nélkül kiadott belső impulzusait. Később ugyanerre a festészeti alapelvre vonatkozólag kezdi használni az art autre (másfajta festészet) elnevezést, hogy ezzel is nyomatékot adjon meggyőződésének, miszerint ez a művészet gyökeresen különbözik minden addigitól. Más szakértők azonban ennek ellenére lázasan keresik az ~ előzményeit, és mindenekelőtt Klee "pszichikai rögtönzéseiben", a keleti kalligráfiában és a szürrealisták azon igyekezetében vélik fölfedezni, hogy a tudatosságot az alkotás során háttérbe kell szorítani. A háború utáni formátlan absztrakció egy-egy szempontjának kiemeléseképpen még két elnevezés használatos. George Mathieu, a mozgalom tagja, Wols 1947. évi párizsi kiállítása kapcsán vezette be a lírai absztrakció (abstraction lirique), Pierre Giéguen és Charles Estienne pedig a tasizmus (tachisme) kifejezést. Mathieu terminusa a többé-kevésbé azonos alapkoncepcióval s ugyanabban az időben kibontakozó amerikai művészet absztrakt expresszionizmus és a párizsi iskola közötti lényeges különbségre utal: az előbbi drámai, az utóbbi pedig inkább lírai, meditatív, poétikus alaphangulatú. A másik elnevezés, a tasizmus vagyis foltfestészet (a francia tache szó foltot jelent) a színhasználat jellegzetes módjáról vall. A formátlanság művészetének képviselői többnyire nem határolták körül a színes mezőket, hanem a festéket foltszerűen rakták, mintegy csöpögtették a vászonra. Így a kép nem valami már meglévőnek a mása vagy utánzata lett, hanem olyan "izgatott felület", amelyen a művész belső világából származó ritmikus lüktetés éppoly fontos szempont, mint a festék alig megdolgozott, gyakran repedezett anyagi állapota. Az ~ elnevezéssel összefoglalt festészet legjelentősebb képviselői: Wols (teljes nevén Alfred Otto Wolfgang Schulze), Jean Fautnier, Jean Dubuffet, Henri Michaux, Antoni Tapies, Alberto Burri, Georges Mathieu és bizonyos értelemben az úgynevezett Cobra csoport tagjai (Jorn, Corneille, Alechinsky, Appel, Constant). Végül, ami a magyar művészetet illeti, szinte lehetetlen és talán fölösleges is különválasztani azt a befolyást, amit az ~ és amit az absztrakt expresszionizmus gyakorolt. A magyar alkotók, mint Korniss Dezső, Szabó Lajos, Frey Krisztián, Tót Endre és Konkoly Gyula talán merítettek a "formátlan absztrakció" drámaibb alaphangulatú amerikai változatából is, ám műveik mégis inkább az európai ~re jellemző meditatív és lírai hangulatot árasztják.