~ fogalma Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban a 60-as évek diák- és ifjúsági mozgalmaival összefüggésben alakult ki, s szoros szálakkal kötődik az ún. ellenkultúra tárgyköréhez. A közép-kelet- európai országokban ugyancsak a 60-as évek közepétől találkozhatunk olyan művekkel, amelyek a közvetlen politikai jelentések érdekében háttérbe szorítják a művészet esztétikai és önelemző mozzanatait, ill. amelyek a radikális avantgárd módszereit és eszköztárát az aktuális politikai állásfoglalás, tiltakozás kifejezésére használják. Jellemző műfaja az akció, s ezen belül az utcai akciók, Kelet-Közép-Európában a szamizdat publikációk (házilag sokszorosított képek, füzetek, hangkazetták, plakátok, röplapok, jelvények, matricák, trikók, bélyegzők stb.), ill. a későbbiekben a projektek. Formailag jellemző rá az éles, közvetlen vizuális nyelvezet, a parafrázis, a persziflázs, a sokkoló közlésmód, a tabuként kezelt politikai jelképek átalakítása, vagy meghökkentő kontextusokban történő bemutatása a gúny, az irónia és a szatíra eszközeivel.Az 1956-os forradalom összefüggésében Erdély Miklós az Őrizetlen pénz (1956) című karitatív utcai akciójára, illetve az 56 utáni megtorlást reflektáló korai Kondor Béla-művekre (és ezzel összefüggésben 1960-as Fényes Adolf Terembeli kiállításának betiltására), továbbá Major János rézkarcaira gondolhatunk (Akasztott ember, 1957). A 60-as, 70-es évekből Szentjóby Tamás művei közül a Paralell-kurzus / tanpálya: A kétségbeejtő jövő – gyakorlat (1968) című képregényére, az Új mértékegység, ill. a Csehszlovák rádió (1969) című objektjeire, A legnagyobb engedetlenségi szám (1972) című happeningjére, vagy az Ittaztánfűnemterem feliratú – a Kentaur című filmjében szereplő rikkancs szlogenjére visszautaló – pecsétjére, és különösen az általa alapított TNPU Létminimum Standard Projektjére (1969-től egészen napjainkig), Pauer Gyula munkái közül a Marx-Lenin (1971) című átalakított újságkivágásra, vagy a Tüntetőtábla-erdő (1978) című environmentre (a nagyatádi művésztelep keretében létrehozott művet a rendőrség semmisítette meg). 1970-ben ef Zámbó Istvánt és társait őrizetbe vették, hetekig vizsgálati fogságban tartották, majd elítélték Najala happening című köztéri előadásukért. Erdély Miklós későbbi művei közül a Zászló-akcióra (1971) utalhatunk, vagy a „Ha az emberek elhallgatnak, a kövek fognak beszélni” feliratára a János Kórház előtt (1972), és ezen felül számos művére, amely a hazai zsidóság sorskérdéseivel foglalkozott. Ez utóbbi összefüggésben – vagy akár az 1968-as budapesti Vasarely-kiállításon rendezett egyszemélyes tüntetése miatt („Vasarely go home”) – kell ismét említenünk Major Jánost is. Major rendkívüli grafikai kultúrájú, éles politikai utalásokat tartalmazó rézkarcai (Biboldó mosakszik, 1967) és képregényei mellett a 70-es évek második felének fiatal grafikusnemzedékéből Somogyi Győző groteszk, ugyanakkor szociografikus pontosságú szitanyomatai érdemelnek figyelmet. Tekintve, hogy az akció és happening műfajától olykor nem lehet élesen elválasztani az experimentális színházi, és underground filmes produkciókat, meg kell említenünk a Lakásszínház és a Kovács István Stúdió előadásait – ill. mint underground művészeti fórumot a balatonboglári Kápolnatárlatokat (King-Kong előadás stb.) –, valamint az alternatív rock, ill. punk olyan képviselőinek koncertjeit, mint például a Molnár Gergely-féle Spions (Anna Frank-est, vagy a Total Csehszlovákia, Baszd a rendszert című slágerek). A boglári kápolnatárlatokat adminisztratív úton megszüntették, 1975-ben Szentjóby és a Lakásszínház tagjai kivándorlóútlevelet kaptak a belügyi szervektől, s így a TNPU a rendszerváltásig Genfben, a Lakásszínház Squat Theater Underground néven – 1985-ben bekövetkező megszűnéséig – New Yorkban működött. A 70-es, 80-as évek fordulóján művészek és értelmiségiek hozták létre a SZETÁ-t (Szegényeket Támogató Alap, 1979-től), mely a rendőrhatósági figyelmeztetések ellenére magánlakásokban rendezett aukciókat, koncertekkel egybekötött gyűjtéseket – a hivatalosan nem létező – rászorulók javára (az aukciókra olyan művészek adtak képeket, mint Barcsay Jenő, Bálint Endre, Deim Pál, Erdély Miklós, Gyarmathy Tihamér, Jakovits József, Karátson Gábor, Keserü Ilona, Maurer Dóra, Nádler István, Pauer Gyula, Szántó Piroska, Szenes Zsuzsa, Vajda Júlia). Ugyanettől az időszaktól szociálisan érzékeny utcai akciókat rendezett Tóth Gábor (Akció élelmiszerautomatára, 1982), Elek Is (Diogenészt keresek, 1985; Rózsadombi villára gyűjtök, 1989; Budapest visszafoglalása, 1993), valamint Lábass Endre Házszínháza (1980-tól mindmáig). A 70-es, 80-as évek fordulójának politikai és művészeti szempontból legradikálisabb kiállítóhelyei a Bercsényi Klub és a Swierkiewicz Róbert által vezetett újpesti Mini Galéria Kifejezetten politikai műveket bemutató illegális lakásgalériát működtetett a – hatóságok által 1979-től folyamatosan zaklatott – Inconnu csoport (Artéria Galéria 1984. december–85. november), amely – Tóth Gábor mellett – a legjelentősebb ellenzéki-stickers készítő volt a 80-as években (Mona-Lisa rendőregyenruhában, az 1985-ös budapesti Nemzetközi Kulturális Fórum idején stb.). 1986-ban utoljára tiltottak be politikai szempontok alapján kiállítást, a Galántai György vezette Artpool Nemzetközi Magyarország című gyűjteményének bemutatását a Fiatal Művészek Klubjában. 1987-ben a Liget Galéria mutatja be fe Lugossy László Végtelen ágy című művét – a művész Röhögés, bégetés, Batu kármen című kiállítása keretében –, mely a csernobili nukleáris balesetet reflektálja. A 80-as években rendszeresen politikai, kulturális és művészeti szamizdatokat, ill. szamizdat periodikákat készítettek, terjesztettek – a képművészek közül – Bachman Gábor, Rajk László, Galántai / Artpool, az Inconnu, a Snob International, Elek Is, a Cseresorozat és a Hejettes Szomlyazók. Az 1988 és 1990 közötti időszakból elsőként kell említeni a bős-nagymarosi gátépítéssel szemben kialakuló mozgalom képzőművészeti vonatkozásait, így pl. a Duna-Kör munkájában részt vevő Karátson Gábor a 90-es évek ökológiai mozgalmainak egyik legtekintélyesebb alakjává vált, s a 2000-ben alapított Védegylet nevű civil politikai szervezet elnöke lett. 1989-ből fontos megemlékeznünk Bachman Gábor és Rajk László látványtervéről Nagy Imre és mártírtársainak ravatalához. A rendszerváltást követően 1991-ben tiltottak be először művészeti produkciót, nevezetesen az Új Hölgyfutár című lapot, a címlapján szereplő Bernáth(y) Sándor által rajzolt címerparafrázis miatt. A köztéri politikai emlékműszobrászatban szükséges szemléletváltásra tett javaslatot a TNPU A szabadság lelkének szobra című, Lőrinczy Julia ötlete nyomán 1992-ben megvalósított projekttel. 1992-ben Az idegen szép címmel másfélszáz kortárs magyar művész mutatta be műveit – hat kiállítóhelyen –, az idegengyűlölet megfékezéséért demonstrálva. Beöthy Balázs–Sibylle Hofter–Pereszlényi Rolland 1995-ben mutatta be a Fű alatt / Bannbruch címmel, a csempészetet tematizáló installációját, s ez az az év, amikor az Andrási Gábor által vezetett Óbudai Társaskör kiállítóhelyisége kizárólag női művészek kiállításait rendezte meg (a kiállítássorozat címe: Vízpróba). A 90-es évek magyar művészetében ezt követően leginkább előtérbe kerülő politikai aspektus a szegénység, és a hajléktalanság kérdése lett. Ezzel összefüggésben Szili István 1993-as Barbie hátsógondolata című – koldusoktól vásárolt koldulótáblákat bemutató – installációjára, Sovány hóember című szoborpersziflázsára (1995), Farkas Gábor és az Újlak Csoport Művész-melegedő című environmentjére (1995), 1997-ből Erhardt Miklós – Dominic Hislop Saját szemmel című projektjére, és a TNPU 1999-es Egyetemes havi létminimum járadék kártyájának konceptjére utalhatunk. 1996-ban a Liget Galéria a budapesti Energia Klubbal közös kiállításon – a Greenpeace által Csernobilban készített fotók, és fe Lugossy László installációjának bemutatásával – emlékezett meg a csernobili katasztrófa tizedik évfordulójáról, figyelmeztetve a térségben továbbra is működő reaktorok veszélyességére (az eseményt Karátson Gábor nyitotta meg). 1999-ben ugyancsak a Liget Galéria szervezte meg a Tiszta háború című faliújságprojektet, mely a jugoszláviai NATO-bombázásokkal kapcsolatos ellenérvek bemutatására koncentrált, a TNPU pedig a Balkon 99/10. számában publikálta A Belgrádi Művészeti Akadémia című C-printjét.
Irodalom:
BEKE L.: Művészet / Elmélet: tanulmányok 1970–1991, Budapest, 1994
BÍRÓ D.: Ellenkultúra Amerikában / Tények-szociológiai értékelések, Budapest, 1987
DALY, S.–WICE, N.: Alternatív kultúra / Amit a 90-es évekről tudni kell, Budapest, 1996
SEBŐK Z.: Az új művészet fogalomtára 1945-től napjainkig, Újvidék, 1987
SEMLYÉN I.: Modern mítoszok, Budapest, 1979; Szubkultúra és Underground, Budapest, 1976/1.
TÁBOR Á.: Váratlan kultúra, Budapest, 1997.