Artportal

1000% csoport


(Nyíregyháza, 1999– )
 

http://www.thousandpercent.org
 

Tagok: AA (aaron), F39 (2lok), Kanada Káosz, KULO (Cut16), lobot (poker), Madeleine, PANEL ZERO (grot-x), Piros (MAD), PLAV (Lavor), RP, torz&merev (TM45), TY

A grafikusokat, graffitiseket, lemezlovast, fanzinistát, koncertszervezőt is tömörítő csapat alig változó tagsággal a street art, majd ennek csatornázott, már nem mindig illegális és efemer megnyilvánulási formáit hozza létre. Illeszkedik abba a nemzetközi folyamatba, amelynek eredményeképpen a haringi alapokon a közteret önkényesen elfoglaló, nemcsak ingergazdagabb környezetet nyújtó, hanem véleményformáló indíttatású művészettel foglalkozó csapatok a teljes anonimitásból egyre inkább elfogadott urbánus létforma-artikulálókként Európa-szerte közösségi rendezvényeken revitalizálnak városi helyszíneket, sőt, hagyományos képzőművészeti, múzeumi kontextusban is bemutatkoznak. Ennek tükrében a tagok egyike-másika már nevével vállaltan professzionalizálódott: vagy egyenesen a műkereskedelembe, vagy a for-profit világ grafikusi gárdájához is csatlakozott. Ott már más brandneveket (Orosz Ricsi, Stark Attila, Füredi Tamás, stb.) használnak, és az ~ kifejezést fönntartják alakuló elveiknek megfelelő tevékenységükhöz.
 

Kiállítások

2001 • Retrock Shop, Budapest

2002 • a 9. művészet... Nemzetközi Képregénykiállítás, Kortárs Művészeti Intézet, Dunaújváros

2003 • Extrém japán hardcore est, Műcsarnok pince, Budapest • Éljen Május 1!  MEO Kortárs Művészeti Intézet, Budapest • Busójárás, Újlipótvárosi galéria, Budapest • Gerilla Propaganda, Dinamó galéria, Budapest • Dunaújvárosi tárlat, Kortárs Művészeti Intézet, Dunaújváros • Flyer kiállítás, Dinamó galéria, Budapest

2004 • Beszkárt Klub • Moholy-Nagy ösztöndíjasok kiállítása, Iparművészeti Múzeum • Mumus galéria, Budapest • Médiagyár, Zsolnay gyár, Pécs

2005 • Street Art 1-2 (a második réteg), Műcsarnok pince, Budapest • Tűzraktér, Budapest • Swatch This, Kuplung, Budapest Magyar Intézet, Helsinki (FIN) • Szegényház, Kortárs Művészeti Intézet, Dunaújváros

2006 • 1000% Clear Art, Stúdió Galéria, Budapest

2008 • A Lipcse-jelenség, Műcsarnok, Budapest • Dorottya Galéria, Budapest

2009 • Busz festés - Street Art Communication Pozsony (SK) • Placcc Fesztivál, 1000% Pince Rehab, Budapest

2011 • Egyszerű többség, Műcsarnok, Budapest.

+ évenként a NyírmadArt

 

Köztéri munkák

2002 • első Szimplakert, Budapest

2003 • Retrock Shop, Budapest

2005 • Kultiplex* • Orczy kert, Medence• Poster Shop, Budapest •

2007 • Carhartt shop Budapest

2008 • Urban Art Forms,Wiesen, Ausztria* • Mitten im Achten VIII. ker. önkormányzat, Bécs • Metro 4 palánk, Rákóczi tér, Budapest* • Mumus 2*• Street Art Meeting Point, Selmecbánya • Piknik, Szemüveggyár, Esztergom

2009 • Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium• Bubifeszt, Toldi Mozi, Budapest

2010 • Placcc Fesztivál, Uránvárosi felújítások, Pécs • Street Art Communication, Furcai Gimnázium, Kassa • Nyugati tér felüljáró, Budapest

 

Irodalom

FÖLDES A.: Válságban az utca vandáljai? Műértő, 2004. december

BORDÁCS A.: „Miénk itt a tér...” – Városi folklór és/vagy szubkultúra? – Street art. Új Művészet, 2005. november

DÉKEI K.: Az utca hírmondói. revizoronline 2009. szeptember 3.

MARCOS, M.: Bonyolult többség – Csoportok a tárna mélyén. Exindex, 2011. április 19.

© Paksi Endre Lehel