Az Itáliában kialakult barokk művészet Közép-Európában, így Magyarországon is, olasz, elsősorban Como-vidéki építészek és szobrászok tevékenysége nyomán honosodott meg 1620 körül. Az első kora barokk emlékek a jezsuita rendhez kötődnek, pl. az 1629–37 között Esterházy Miklós támogatásával épült nagyszombati jezsuita templom. A város Pázmány Péter esztergomi érsek székhelyeként az ellenreformáció hazai központja volt. A templom valószínűleg a Giovanni Battista Carlone köréből származó Magister Antonio és Pietro Spazzo által emelt épület. Előképe az a bécsi jezsuita templom (1627–31), amelyet II. Ferdinánd építtetett a római Il Gesù nyomán. Kápolnáit G. B. Rosso és J. Torini 1639–50 között készített stukkói, Ch. Kern és J. J. Keller festményei, a főhajót P. A. Conti stukkói és E. J. Gruber festményei díszítik. A főoltár B. Knilling és Veit Stadler műve. A nagyszombati templom mintájára több jezsuita templomot építettek szerte az országban (Győr, Szent Ignác-templom 1634–41; Trencsén, 1657; Kassa, 1681). A legkorábbi világi barokk építkezés a pozsonyi királyi vár átalakítása volt, amelyet két olasz építőmester, G. B. Carlone és J. Alberthal vezetett. A belsőt díszítő vászonra festett mennyezetképeket P. Juvenel nürnbergi mester III. Ferdinánd Habsburg-uralkodó megrendelésére készítette. A barokk fejedelmi apoteózis mitológiai programját a jezsuita császári gyóntató határozta meg. A magyar főnemesi udvar kastélyépítkezéseit a török támadások ellen védekező, négy saroktornyos erődszerű kialakítás jellemezte, amely a reneszánsz hagyománya volt. A reprezentáció többnyire a belsőkbe, a frissen kialakított várkápolnákba, dísztermekbe és hűtőző szobákba („sala terrena”) került. A sala terrena kiképzését a vöröskői vár ma is látható helyisége reprezentálja. A birtokokhoz tartozó kerteket csak egykorú leírásokból ismerjük. A legszebbnek Lippay György esztergomi érsek pozsonyi nyári kertjét tartották, amelyet egykorú metszetekről (Mauritz Lang, 1663) ismerünk. A hazai barokk legnagyobb világi épületegyüttese a kismartoni Esterházy-kastély, amely Carlo Martino Carlone, a Nádasdyak legtöbbet foglalkoztatott építészének főműve volt. Négy hagymakupolás külsejével, olasz manierista részletformáival egyedülállóan reprezentálta a tulajdonos gazdagságát. A barokk művészet hozta magával a magyar nemesek „őskultuszát”, amely a rezidenciák berendezésének fontos elemévé tette a főurak saját, ill. őseik életnagyságú portrésorozatát, az ún. ősgalériát. Részben vagy egészben fennmaradt a Batthyány, Nádasdy, Esterházy, Csáky és Zichy család ősgalériája. A festményeket gyakran hazai művészek készítették még késő reneszánsz stílusban. Az első barokk festészeti törekvések Benjamin Block portréin ismerhetők fel; Esterházyról 1655-ben, Nádasdyról és feleségéről 1656-ban festett portrét. A korszak másik művészeti újítása a sokszorosított grafika volt. A hazai grafika központja Pozsonyban és Nagyszombatban alakult ki. A rézmetszeteket előállítók nagyrészt augsburgi és bécsi mesterek voltak. A legnépszerűbb barokk grafikai sorozat készítője az augsburgi Elias Widemann, aki 1646-ban adta ki a Habsburg-tartományok főnemeseiről metszett félalakos portrésorozatának első kötetét. Az 1652-ben Bécsben megjelent harmadik kötetben már száz magyar nemest ábrázolt. A korszak legnagyobb hatású metszetsorozata az 1664-ben Nürnbergben megjelent Mausoleum, amely magyar vezérek és királyok egészalakos portrésorozatát tartalmazta. Metszetek alapján festették azokat a monumentális történeti csataképeket is, amelyek Európában egyedülálló jelenségekként honosodtak meg a magyar barokk főúri kastélyok dísztermeiben. Legkorábbi, ma is látható példája a sárvári Nádasdy-vár sorozata, amelyet 1653-ban Hans Rudolf Miller készített. A mennyezet középképén Nádasdy Ferenc dédapja harcol a sziszeki csatában a török ellen, körülötte a 15 éves háború várostromait (Pápa, Győr, Tata, Buda, Kanizsa) ábrázoló képek. A törökellenes harcokat örökítették meg a csáktornyai Zrínyi-, a rohonci Batthyány-kastélyban és Pozsonyban Lippay György érsek palotájában is. Nádasdy Ferenc ötvöse Ph. J. Drentwett 1654-ben Esterházy Pál számára egy méter átmérőjű ezüst dísztálat készített, amely a török ellen harcoló Esterházy László hősi halálát ábrázolja. Az ősgalériák és a történeti képek megjelenése a magyar nemesség önállósodásra való törekvését jelezte. Pazdicson a Szirmay-kastélyban a Wesselényi-összeesküvést jelenítették meg, a nagyszőllősi kastély képein pedig a Perényiek egyik őse a Habsburgok 1515-ös trónra kerülési szerződése ellen tiltakozik. A történeti, vallási, politikai múltat és jelent egy programban egyesítette 1642-ben a győri jezsuita templom Patrona Hungariae- (Magyarok Nagyasszonya) mellékoltár ismeretlen festője, amikor a kompozíció középpontjába a törökök nyilait Patrona Hungariae feliratú pajzsukkal felfogó magyar szenteket, Lászlót, Imrét, Gellértet és Adalbertet állította. Az 1666–67-ben festett árpási templom főoltárképe a középkori köpenyes Madonna átfogalmazása. Az ország térképét, a főnemeseket, I. Lipót császárt a török fenyegetése ellen a köpenyébe rejtő Szűzanya alakja nem vált általános megjelenési formává, de ennek az ellenreformációt szolgáló nagy hatású eszmének és a két említett képtípusnak a nyomán alakult ki a „Szent István felajánlja a koronát Máriának” ábrázolása. A katolikus egyház megrendelései nagyrészt ennél egyszerűbb, mindennapi hittételekhez, Krisztus és a szentek életének egyes jeleneteihez kapcsolódtak. A nagyszombati jezsuita templom főoltárképe (1640) Krisztus megkeresztelkedését ábrázolta. A győri székesegyház oltárképén Benjamin Block, Nádasdy udvari festője Szent István vértanú megkövezését jelenítette meg (1659). A vöröskői várkápolna nagy hatású oltárképén Carpoforo Tencala Mária mennybemenetelét festette meg a bolognai akadémizmus modorában. Kiemelkedő festmények készültek kisebb plébániatemplomokba is (Esterházy Ferenc és Thököly Katalin fogadalmi képe, 1683, Pápa, ferences templom; Bársony György püspök templomfoglalási kísérlete, 1670 körül, Szakolca, plébániatemplom; Szent Antal és a világ hét csodája, 1682, Sümeg, ferences templom). A barokk korai korszakában az építészethez közelebb álló stukkódíszítés és szobrászat játszott vezető szerepet. Az Észak-Itáliából Magyarországra érkezett stukkószobrászok nagy számban alkottak ornamentális keretbe szerkesztett dekorációikat. A Batthyányak rohonci várának kápolnáját (1640), a lakószobáknak (1642) és borostyánkői várának dísztermében a stukkóreliefeket a Bécsben élő olasz Filiberto Lucchese tervezte. A barokk templomok oltárait szintén osztrák és helyi mesterek készítették fából; a legnagyobbat Nagyszombatban a jezsuiták számára B. Knilling bécsi asztalos és V. Stadler helyi szobrász készítette 1637–40 között. Fafaragással készült a zsegrai főoltár, amely még késő gótikus fafaragó hagyományokat őriz 1677-ből és a Jessze fáját ábrázoló gyöngyöspatai főoltár az 1650-es évekből. A kőszobrászat korai barokk emlékei közül kiemelkedő jelentőségűek a nagyszombati jezsuita templom fő- és oldalhomlokzatának dinamikus megformálású életnagyságú apostolszobrai. Az új formanyelvet az egyházi alkotásokon kívül az 1680-as években a nyugat-magyarországi városi kőfaragók használták az utak mentén felállított, Máriát, ill. más védőszenteket ábrázoló szobraikon. Az iparművészetben is inkább a nyugati területeken honosodott meg az új stílus. A magyar ötvösművészet jelentős alakja a nagyszebeni Hann Sebestyén, aki főleg egyházi célú kegytárgyakat készített az erdélyi magyar és szász vezetőrétegnek. A 17. század utolsó évtizedében, amikor az ország területéről kiűzték a törököt, megszűnt az erdélyi fejedelemség, és a Habsburgok egyesítették a területeket, az ország elpusztult részei barokk stílusban épültek újjá. Az építkezések döntő részét még mindig a főnemesi és a birodalmi arisztokrácia irányította. A legjelentősebb egyházi épület a boldogasszonyi ferences templom, amelyet 1695–1702 között épített fel Francesco Martinelli, mecénása Esterházy Pál nádor volt. Leegyszerűsített homlokzata a magyar barokk templomok mintájává lett a 18. században. A korszak új vonása, hogy a középnemesi kúriák is barokk stílusban épültek. Bükön Nagy István kastélyán hazai mesterek, a soproni Johann Eysenköbl és társai dolgoztak, és a Kismartonban alkalmazott észak-itáliai stílust vették át. Kialakult egy helyi építész generáció, amely lassan a városokat is barokká formálta. A barokk díszesebb, mozgalmasabb ága a kastélyépítészetben bontakozott ki; első példája a bécsi Haditanács elnökének, Savoyai Jenő hercegnek nyári kastélya Ráckevén. Az U alakban nyitott, itáliai és francia hagyományokat követő épület már nem volt berendezkedve védelemre, a török veszély elmúlt. Tervezője a barokk építészet európai rangú képviselője, Johann Lucas von Hildebrandt, akinek tervei szerint 1701-ben kezdték az építkezést. A Rákóczi-szabadságharc 1703-tól a megindult művészeti fejlődést nagyrészt megakasztotta, de létrehozott olyan alkotásokat, amelyek a magyar művészet legismertebb darabjai. Nevezetesen Mányoki Ádám, magyar portréfestő II. Rákóczi Ferencet ábrázoló képmása, valamint a fejedelem Daniel Warou svéd származású érem- és pecsétkészítőjének alkotása, a Rákóczi-szabadságharc emlékérme. A szabadságharc a magyar nemesek és a Habsburg-ház megegyezésével ért véget, és ez Magyarországnak évtizedekig zavartalan művészeti fejlődést biztosított. A világi nemesi építészetben az Anton Harrach által építtetett Féltorony kastélya volt a legkiemelkedőbb teljesítmény. A változatos barokk palotákat a nyitott, cour d’honneur-ös alaprajzi elrendezés állandósága, a reneszánsz saroktornyok alkalmazása jellemezte az 1710-es, 20-as években épült pilisi Beleznay-, acsai Prónay-, cseklészi Esterházy-, magyarbéli Csáky-, nagylévárdi Kollonich- és a L’Huillier Ferenc, egri várparancsnok építtette edelényi kastélyoknál, valamint Hajóson, az érsek nyári rezidenciáján. Ebben az időben indult meg a városok külső képének formálása, a kastélyokon alkalmazott lizénák, falpillérek és a plasztikus párkányok alkalmazása a városi palotákon, ahogy ma is megfigyelhető a budai Várnegyedben és Sopronban. A homlokzatokon feltűnő plasztikai díszek gyakran válnak hangsúlyosabbá, mint maga a tömegformálás. Ennek remekbe sikerült példája Leitner Szervác soproni szobrásznak a Két mór ház néven ismertté vált, saját maga számára épített lakóháza. A soproni Liszt Ferenc Múzeumban ma is láthatók a régi evangélikus temető barokk síremlékei, amelyeknek mesterei készítették a fogadalmi szobrokat, a török elleni győzelem emlékére Pozsonyban (1672), Győrben (1686). Utóbb a pestisjárványok elmúltával a Szentháromságnak, a pestis ellen védő szenteknek, Szent Sebestyénnek, Rókusnak vagy Szűz Máriának állítottak szobrot. A legismertebb fogadalmi szobor a budai Várnegyedben álló Szentháromság-szobor. A század közepéről való a veszprémi és a kecskeméti emlék. A köztereken álló szobrok egyházi indíttatásúak voltak, kivéve a törökverő Habsburgoknak állított emléket Gyulafehérváron. A III. Károly lovasszobrával díszített diadalkaput Savoyai Jenő rendelte meg Johann König bécsi udvari szobrásztól 1717-ben. Savoyai Jenő nevéhez fűződik a korszak egyik legnagyszabásúbbra tervezett építkezése, a pesti Invalidusház (1727-től Anton Erhard Martinelli tervei alapján), ez azonban félbemaradt. A jezsuita rend megőrizte azt a vezető szerepet, amelyet a stílus korai szakaszában játszott, de a legújabb művészeti kezdeményezések ekkoriban inkább az épületek belső díszítéseinél jelentkeztek. A trencséni jezsuita templom dekorációját az innsbrucki építész és díszítőmester Christoph Tausch vezette, aki az olasz Andrea Pozzo tanítványa volt. Az olasz mesterek közül Antonio Galli-Bibiena művei emelkednek ki az épületdíszítő alkotások köréből. A Bécsben Giuseppe nevű bátyja mellett dolgozó művész a pozsonyi trinitárius templom lenyűgöző látszatkupolájának (1745) megfestésével készítette el egyik főművét. A Magyarországon működött jelentős olasz mesterek művei közül még meg kell említeni: Francesco Solimena ma Pannonhalmán látható öt magyar főpap allegorikus keretbe foglalt arcképét 1713-ból; Martino Altomonte oltárképét a győri karmelita templomban (1629); Gottlieb Anton Galliardi nyitrai székesegyházbeli mennyezetképeit (1720); Fossatinak a pannonhalmi ebédlőben festett falképeit, és Gaetano di Rosa alkotásait (1745) a győri püspök fertőrákosi kastélyának dísztermében. 1729-től tíz évig Pozsonyban dolgozott a barokk szobrászat egyik kiemelkedő képviselője, Georg Raphael Donner, aki az udvari építkezésekre is felügyelt. Első munkája Pozsonyban 1732-ben a dóm Alamizsnás Szent János-kápolnájának szobrászati díszítése volt, majd 1735-ben elkészítette a dóm főoltárát. Hatása a fafaragó tradícióban és a stukkóplasztikában mutatható ki. A faszobrászat központja két felvidéki nagyvárosban, Lőcsén és Eperjesen volt. A lőcsei minorita templom oltárait és szószékét helyi mesterek készítették el. A főoltár Madonna-szobra (1697) valószínűleg Stercius János alkotása, a mellékoltárok szobrait Ferdinand Beichel művének tartják. A nyírbátori minoritáknál 1730 körül Stercius János fia, György készítette az oltárokat, a Passió-oltárt 1731-ben Krucsay János rendelte meg. A nagyszabású oltár alkotója eddig ismeretlen, valószínűleg eperjesi szobrász volt. A korszak templomait már nagyrészt az itáliai mestereket felváltó helyi és az Alpoktól északra eső területekről érkező építészek emelték. Kivétel volt Giovanni Battista Carlone, akinek tervei alapján épült fel az egri volt jezsuita (1717–40), a debreceni Szent Anna- (1721) és a miskolci minorita templom (1729). Legegységesebb alkotása a miskolci templom, amely térelrendezésében a jezsuita hagyományokat követi. Az eperjesi ferences templomot 1709–18 között a kassai Tornyossy Tamás mester építette a kassai jezsuita templom mintájára. A győri karmelita templom 1721–29 között épült fel egy tiroli származású építőmester, Martin Wittwer tervei nyomán. Wittwer tervezte a pannonhalmi apátság barokk épületszárnyait, a zirci ciszterci kolostort, a győri Kálvária épületeit és valószínűleg a tihanyi apátság templomának homlokzatát is. A magyarországi barokk építészet három kiemelkedő emlékének építészeit nem ismerjük. Egyes feltevések szerint Fischer von Erlach és Johann Lukas Hildebrandt köréből kerültek ki tervezőik. A tervek valószínűleg vásárlás útján kerülhettek a megrendelőkhöz. A kalocsai székesegyházat Csáky Imre érsek építtette 1735–54 között. A pesti Egyetemi templomot, amely a pálosok temploma volt, Mayerhoffer András és Siegl Márton vezetésével építették fel 1725-től 1742-ig. Ebbe a körbe sorolható a zirci ciszterci templom (1732–50) és a nyitrai piarista templom (1742) is. A magyarországi barokk művészet virágkora az 1740–80 közötti időszakra tehető, amikor olyan együttesek jöttek létre, mint a budai királyi vár, a jászói premontrei kolostor, Maulbertsch sümegi freskói, a fertődi kastély, az egri líceum. A birodalmi központ Budára helyezése felvetette egy új királyi székhely megépítésének szükségességét. A magyar rendek Mária Teréziához való hűségük kifejezéseképpen országos adományokból kezdték el 1749-ben Jean-Nicolas Jadot császári főépítész tervei szerint a nagyszabású építkezést a budai várhegyen. A III. Károly uralkodása alatt 1715-ben a palota déli részén felépült négyszögű épületet folytatták tovább. Belső udvaros palotát és összekötő szárnyat emeltek. A királyi pár hálószobája és a trónterem az U alakú díszudvar középpontjába került. Jadot tervei időközben módosultak, majd az építkezések Nicolaus Pacassi főépítésznek és építésvezetőjének, Oraschek Ignácnak, majd Franz Anton Hillebrandtnak tervei szerint fejeződtek be. A palota munkálatainak fő szervezője Grassalkovich Antal volt, aki 1751-től saját kastélya építésébe kezdett Gödöllőn. Az ott kialakult új kastélytípust számos vidéki épület követette. A kastélyok U alakú díszudvar köré szervezett tömege, erkéllyel díszített, háromtengelyes középrizalittal, kupolát idéző magas tetővel ellátott hatásos épületek lettek: Pécelen (Ráday Gedeon 1756–76), Nagytétényben (Rudnyánszky család, 1766 k.), Gácson (Forgách család, 1760), Gernyeszegen (Teleki család, 1772-től) és Hatvanban (Grassalkovich Antal, 1750-es évek). A templomépítészetben a korszak legjelentősebb épületét, a jászói premontrei templom- és kolostor-együttest Franz Anton Pilgram bécsi építész tervezte, amelyet 1739 körül a szentgotthárdi ciszterci templom és a pozsonyi Erzsébet-apácák temploma követett. Az építész egyik utolsó terve a váci székesegyház volt, ez azonban nem valósult meg. A Habsburg Birodalom területén az udvari- és főképp a nagy Duna menti kolostorépítkezések nyomán önálló, karakteres művészeti irányzat alakult ki, amelynek megteremtői osztrák művészek voltak, s díszítésükben nagy szerepet játszott a festészet. A Magyarországon is működő mesterek közül a legjelentősebb Paul Troger volt, akinek két legjelentősebb magyarországi műve a pozsonyi Erzsébet-apácák templomának kupolaképe 1742-ből, valamint a győri jezsuita templom szentélye és Angyali üdvözletet ábrázoló mennyezetképe (1747) volt. Hatása kimutatható pl. Kaspar Sambach munkásságán, aki 1748-ban a székesfehérvári jezsuita templom teljes festészeti dekorációját készítette. A zalaegerszegi templom freskóin Cimbal, a budai Szent Anna-templom boltozatán Vogl Gergely választotta Sambach munkáit mintának. Troger izzó színvilágát a fertődi Esterházy-kastély dísztermének Apolló diadala-, vagy a gácsi Forgách-kastély négy évszak mennyezetképén leginkább Joseph Ignatz Mildorfer közelítette meg. Valószínűleg ő és nem Dorffmaister festette a soproni Szentlélek-templom főoltárképét is. Johann Bergl a pálosok szolgálatában 1776-ban Pesten a mennyezetképeket készítette el, 1774-ben Felsőelefánton Keresztelő Szent János történetét. A bécsi Akadémia mesterei közül Franz Anton Maulbertsch volt az, aki egyéni stílus kialakításával túllépett az akadémizmus merev szabályain. Legszuggesztívebb alkotásai magyar területen a sümegi plébániatemplomban készültek (1757–58). A sümegi freskók hatására Maulbertsch a legfoglalkoztatottabb művész lett az országban. A pozsonyi királyi vár és Erdődy-palota, Bogoszó, Erdődy-kastély, Féltorony, királyi kastély, a váci- és győri székesegyház, a komáromi jezsuita-, a székesfehérvári karmelita-, a majki kamalduli templom falfestményein dolgozott. Johann Lucas Kracker, aki a jászói premontrei templom kifestésén dolgozott, 1764 után Eszterházy Károly udvari festőjeként Egerben telepedett le. A püspöki palota, a székesegyház és szerzetesi templomok díszítése mellett számos oltárképet is festett (Tiszapüspöki, Szihalom, Jászárokszállás, Mezőtárkány, Egerbakta, Bükkzsérc). Az egri Líceum könyvtárának mennyezetképén már klasszicizáló tendenciák jelentkeznek. Bécsi iskolázottságú a Sopronban megtelepedett Dorffmaister István, aki a Dunántúl településein dolgozott. Kiemelkedő munkái a sárvári vár dísztermének oldalfalaira készített művek. A szobrászatban az előző periódusban kialakult formák élnek tovább. A pozsonyi dóm oszlopos-baldachinos típusa jelent meg Pécsett, 1741-ben J. Krail alkotásán, majd Gyulafehérvárott a székesegyházban (1775), a trencséni Illésházi-sírkápolnában Gode Lajos munkájaként (terv: 1741) és a gödöllői kastély oltárán (1750). Az oltárok világosan jelzik a Donner féle Szent Márton-szobor építészeti keretének hatását. Donner tanítványa, Gode Lajos átvette mestere elegáns megoldásait, de művei monumentalitásban nem közelítették meg az övéit. Pozsonyban az Erzsébet-apácák és a klarisszák templomában a teljes belső és külső dekorációra kapott megbízást. A győri és a pozsonyi jezsuiták templomában szószéket, Máriavölgyben Szent Teréz-oltárt készített. A Donner-követők mellett megélt egy városi szobrászgeneráció is, amely a barokk általánossá lett megoldásait használta: Johann Rössler, a győri jezsuita főoltár és a temesvári székesegyház szobrainak mestere, a pest-budai Hebenstreit József, az osztrák Martin Vogerl, a Nyitrán álló Mária-oszlop (1750) alkotója és az óbudai Bebo Károly, a Zichyek udvari szobrásza. Bebo inkább díszítőmester volt, akinek művein az alakok szinte eltűnnek a túlburjánzó ornamentika mellett. Legismertebb munkája a székesfehérvári jezsuiták szószéke 1749-ből és az óbudai plébániatemplom szobordíszei. Hasonló modorban dolgozott Erdélyben Nachtigall János és Schuchbauer Antal. Az iparművészet kiemelkedő magyar mestere a lőcsei ötvös, Szilassy János. 1760 körül készítette azt az úrmutatót, amelyet a gödöllői plébániatemplom őriz. Alapvetően új műfaj a porcelán- és fajanszművesség, amelyet ebben a korszakban honosítottak meg az Esterházyak Holicson, Lotharingiai Károly (Mária Terézia férje) Tatán. A barokk művészetnek az egyházi befolyástól való elszakadását jelezte egy könnyed világi stílus, a rokokó kialakulása. Ez a látványos, kissé finomkodó irányzat a francia királyi udvarból Bécsbe, onnan Magyarországra érkezését Esterházy „Fényes” Miklósnak Fertődön, egy kis vadászkastély helyén felépített rokokó kastélya jelezte. Az 1761–81 között létrejött pompás kastély és park hazánk leghíresebb épülete lett; előképe Versailles és Schönbrunn volt. Hatására számos Sopron-környéki kastély keletkezett, amelyek azonban nem vehették fel a versenyt Eszterházával. A portréfestészet kiemelkedő példái Martin Meytens császári udvari festőnek Pálffy Miklósról és családjáról festett képei 1753-ból. A rokokó falfestészet 1760-as évek végéről származó három könnyed, vidám, jellegzetes emléke a pétervásárai Keglevich-kastély dísztermének képei (Beller Jakab), az edelényi Esterházy–Forgách kastély dekorációja (Woronieski János, Lieb Ferenc) és a szentmihályi Szirmay-kastély (Wolucki Károly) jelenetei. A rokokó falfestészet az egyházi művészetben is megjelent, de kevés festő tudott megbirkózni a bonyolult kompozíciókkal. Ritka kivétel a balatonkeresztúri plébániatemplom rokokó falképegyüttese, amelynek alkotója ismeretlen. A népművészetben ma is fellelhető motívumok származnak a rokokó formakincséből, ezt bizonyítja az erdőcsinádi faragott templompadok formavilága 1768-ból, amelyet Barátosi Balogh Mihály asztalosmester készített. A rokokó szobrászat emlékeit szinte kizárólag az egyházi épületek őrizték meg. A legeredetibb rokokó szobrász a kassai Hartmann József. Az Alföld kivételével, ahol a barokk vert gyökeret, az egész országban elterjedt a rokokó formanyelv. A nagyvázsonyi templom rokokó oltárait hazai mester, Schmidt Ferenc készítette, de dolgoztak külföldi mesterek is, mint például a bajor származású Phlipp Jakob Straub. A rokokó plasztika jelentős alakja Johann Anton Krauss. A korszak szerzetesrendi fafaragó műhelyei a magyarországi rokokó szobrászat sajátos színfoltjai. A leghíresebbek a pálosok, de a ferencesek és a jezsuiták is számos templomi berendezés készítői voltak. Stallumokat, padokat, orgonaszekrényeket, sekrestye- és könyvtári berendezéseket faragtak igen magas színvonalon. Legjelentősebb névvel jelzett emlékek, a tihanyi bencés apátság orgonája (Stuhlhof Sebestyén), a székesfehérvári jezsuiták sekrestyéje (Hyngeller János?), a pesti pálosok könyvtára (Rutschmann Antal). A könnyed, kissé érzelgős, teátrális, dekoratív rokokó formanyelvet lassan egy hűvös, racionális, a formák egyszerűségét és tisztaságát hangsúlyozó klasszicizáló irányzat megjelenése kezdte kiszorítani. Első példája a Vácon felépült székesegyház volt, amelyet egy olasz származású püspök, Anton Migazzi építtetett egy pályakezdő francia építésszel, Isidore Canevaléval 1761–74 között. Az épület annyira eltért a hazai hagyományoktól, hogy Oswald Gáspár váci püspöki építész kecskeméti nagytemplomától és néhány tervétől eltekintve egyelőre nem volt követője. A váci székesegyházzal közel egy időben Egerben is megindult a változás. Joseph Ignaz Gerl bécsi polgári építész 1762–63-ban Eszterházy Károly püspök megrendelésére indította el az egyetemnek szánt líceum építését. A belső térképzés már Fellner Jakab irányítása és tervezése alatt jött létre, aki többek között Veszprémben (püspöki palota) és Pápán (plébániatemplom) is dolgozott. A könyvtár és a díszterem belső díszítése a korszak legjelentősebb festészeti emlékei közé tartozik (Johann Lukas Kracker, 1778 és Franz Sigris, 1781). Melchior Hefele (Hefele Menyhért) a würzburgi érseki udvar építésze a magyar klasszicizáló késő barokk eredeti egyénisége volt. Nagy utat tett meg a fertődi kastély rokokó homlokzattervétől a pozsonyi érseki palota (1777-től) és a szombathelyi püspöki palota (1778-tól) klasszicizáló formálásáig. Franz Anton Hillebrandt szintén Würzburgból került Magyarországra. Kisebb önálló művei egyéni felfogást mutatnak, mint például a székesfehérvári plébániatemplom szentélyépítménye 1772-ből. A felvilágosodás, amely egész Európában elterjedt új eszmerendszert és ezzel együtt új stílust alakított ki.• • magyarországi művészet• • Árpád-kori művészet• • 14–15. századi művészet• • reneszánsz művészet• • a klasszicizmus művészete• • történeti festészet• • szecesszió• • művészeti irányzatok a 20. században• • Irodalom• magyarországi művészet
A cikk lejjebb folytatódik.