Artportal

Conti Lipót Antal

Névváltozat:
Definíció: kőfaragó, szobrász
Született: Sopron, 1708
Elhalálozott: ?, 1773
Szerző: Lipp Mónika

Apjánál, Pietro Antonio Conti stukkókészítőnél, majd 1721 és 1726 között Eysenkölbl Lőrinc kőfaragómesternél tanult. 1734-ben pesti polgár, városi tanácsos. 1736-ban a pesti Invalidus-ház kápolnájában, 1739-ben Kőbányán a Segítő Szűz-kápolnájában és a pesti volt pálos templomban végzett kőfaragó munkákat. 1739–53 között Pesten a városi tanács megbízásából dolgozott. 1742-ben Kecskeméten Szentháromság-emlékművet emelt (tervrajza 1741-ből a Bács-Kiskun Megyei Levéltárban). 1745-ben Pesten a szervitáknak dolgozott. 1761-ben Jászberényben a római katolikus templom toronyfülkéibe Szent István-, László-, Péter- és Pál-szobrot állított. 1764–65-ben a péceli Ráday-kastély munkálataiban vett részt. 1767-ben Budán, a tabáni Szent Katalin-templomban dolgozott. Hiteles szobraival való összehasonlítás alapján tevékenysége feltételezhető 1746 körül a pesti volt pálos templom oltárain és szószékén, valamint a vácrátóti templom oltárszobrain, 1750 és 1756 között a váci Szentháromság-emléken és az ottani piarista templom főkapuján, Kalazanti Szent József-szobrán.