Artportal

Csontváry Kosztka Tivadar

Névváltozat: [Kosztka Mihály Tivadar]
Definíció: festő
Született: Kisszeben, 1853. július 5.
Elhalálozott: Budapest, 1919. június 20.
Szerző: Romváry Ferenc

A modern magyar művészet kiemelkedő egyénisége. Évtizedekig tartó útkereső erőgyűjtést követően 1880-ban – egy állítólagos – sorsfordító hallucinációs élmény hatására határozta el, hogy festő lesz. Szülővárosában, Kisszebenben, majd Ungváron járt gimnáziumba. Később kereskedősegéd lett Eperjesen. Ezt követően Szerednyén, apja falusi patikájában segédkezett, gyógynövényeket gyűjtött, majd Léván és Losoncon gyakornokoskodott; Léván általános gyógyszerkönyvet írt. Közben Budapesten szerzett gyógyszerész oklevelet és egyéves önkéntesi idejét hasznosítva jogot hallgatott a pesti egyetemen, s a főváros polgármesteri hivatalában volt helyettes díjnok. Az egyetemi ifjúság élén részt vett az 1879-es szegedi árvíz mentési munkálataiban, az akkor szerzett bronchitisére a Magas-Tátrában keresett gyógyulást. 1880. október 13-án Iglón, belső késztetésre, érdeklődése a festészet felé fordult. 1881 tavaszán Rómába ment tanulmányútra a művészetekkel ismerkedni, egyúttal erejét és a reá váró feladatokat felmérni. Hazatérve azonban továbbra is gyógyszerészként tevékenykedett, előbb Eszéken, később Szentesen. Végezetül 1884-ben, a Losonc melletti Gács községben nyitotta meg patikáját. Az itt eltöltött tíz esztendő során, számos cikket, jórészt közművelődéssel foglalkozó írást publikált a helyi sajtóban. Eközben a patikát felvirágoztatta, majd bérbe adta, ezáltal anyagilag függetlenül, immáron teljesen a művészetnek szentelhette magát. Első olajfestményei, a Madarak, mint iskola előtti tanulmányok 1893-ra datálódnak, 41 évesen, 1894-ben járt Hollósynál a müncheni akadémián, Kallmorgennél Karlsruheban, majd Düsseldorfban és Párizsban. Arra, hogy végzett-e stúdiumokat 1880 és 1893 között, csak feltételezések vannak. 1880-ban Keleti Gusztávtól kért tanácsot a tájfestés és a festői technikákra vonatkozóan. Önéletírásában olvashatjuk, hogy az akkor divatos Hermes-füzeteket másolta, mégpedig oly hűséggel, hogy az eredetitől meg sem lehetett különböztetni őket. Hihetőnek tetszik az a hipotézis, hogy Kubányi Lajosnak, a közeli Alsó-Esztergályon élő gyógyszerésznek, a müncheni akadémiai képzettségű divatos népéletkép festőnek segítségével rajzstúdiumokat végezhetett, s talán a festéssel is megpróbálkozott. A négy madárportré, az „első olajfestmény”, a Pillangó és a müncheni tíz rajz színvonala mindenesetre ezt a feltételezést támasztja alá. A festő ezeket a festményeket és rajzokat nagy becsben tartotta, mintegy igazolásként őrizte és minden alkalommal kiállította. Az akadémiákon szerzett tapasztalatok megerősíthették ~t abban, hogy már kellőképpen felkészült a nagy kihívásra, amihez viszont bizonyos előzetes tanulmányok szükségesek. A művészpálya mindössze másfél évtizedbe sűríthető, az első festmény 1893-ra, az utolsó 1909-re datálható. A felkészülés idejéből nem maradt fenn festmény vagy rajz, de teljességgel nem zárható ki hiteles művek esetleges későbbi azonosítása. Mai ismereteink szerint az ~-oeuvre mindösszesen 120 művet tartalmaz, életére írásai, fennmaradt írástöredékei, valamint közvetett bizonyítékok alapján lehet csak következtetni. A ~ képek eredetiségének megállapítására biztos támpontul szolgálnak kiállítási katalógusai, a halála után a műteremben lajstromozott és 1920-ban, az életmű megmentőjének, Gerlóczy Gedeonnak a tulajdonába került művek sora, továbbá a gácsi patika padlásáról a bérlő által Kecskemétre átmen-tett képek, amelyek egy részét a harmincas években kiállították. ~ nem szignálta a képeit. A kivétel ez alól a müncheni rajzok némelyikének K. jelzete. A Visszatekintő nap Trauban című festményen pedig van egy későbbi ajánlás: festé Tivadar az Országháznak ajándékul szöveggel. A rövid akadémiai stúdiumokat követő időszak életrajzi adatai nem egyszer egymásnak ellentmondóak. A telet általában Itáliában és Dalmáciában, a nyarat a Felvidéken töltötte. 1894-ben és 1896-ban nagy utazásokat tett délen. Ez idő tájt festhette le gácsi házvezetőnőjét, az Almát hámozó öregasszonyt. A keskeny, sajátos képkivágás nem véletlen, ~ ugyanis bonyolult számítások alapján tudatosan választotta meg a képformát és képméretet. A kilencvenes évek második felében született az átható tekintettel, tükörbeli önmagával szembenéző, öntudatot és erőt sugalló Önarckép is. Önnön profetikus megörökítésén túlmenően a műtermi megvilágításban rejlő lilás reflexek tükröződése foglalkoztatta. A Pompejiben és Trauban festett kisméretű vedutákon, a hiteles megjelenítés mellett a plein air lehetőségei izgatták. 1900-ban szerepel első ízben ~ neve a Nemzeti Szalon katalógusában. Az 1901-ben festett, Holdtölte Taorminában és Mandulavirágzás Taorminában már az érett festőiség jegyeit viseli, ekkortájt főképp a fényproblémák és a gazdag kolorit megjelenítése foglalkoztatták. A Naplemente a nápolyi öbölben című kép a napszakváltás megörökítésének jegyében született. Hasonló fényproblémákat vet fel az 1902-ben festett Keleti pályaudvar éjjel. Ezt megelőzően készült a bizarr szépségű felvidéki bányavároska, Selmecbánya távlati képe, a leíró naturalizmus jegyében. Az előtérben lévő idilli népéletkép ~ festészetének sajátossága, ahogy a makro-világgal együtt, olykor rejtve a mikro-világot is elénk tárja. Összképet ad, de kiemeli a legapróbb részleteket is. A Castellammare di Stabia című képet naiv expresszionizmus jellemzi. 1903-ban festi kettős nézőpontból, topografikus hűséggel a Római híd Mosztárbant, ugyancsak a helyszínen a Jajcei vízesést és éjszakai megvilágításban a Jajcei villanyművet. A magyar történelem fordulópontja Szigetvár, a helyszín rideg valósága nem tudta kellőképpen felhevíteni, a Zrínyi kirohanása naiv történelmi tablókép maradt. A Vihar a Nagy Hortobágyon is a nagy motívum keresésének jegyében született. A szelíd nyugalom és a készülő vihar egyszerre van jelen, a két véglet ütköztetése révén válik monumentálissá. 1903-ban ~ nagy európai körútra indul: Schaffhausen, Basel, Amsterdam, Haarlem, Hága, Rotterdam, Antwerpen, Brüsszel, London, Párizs, Madrid, Toledo, Sevilla, Granada, Cordova és Malaga. Innen keletnek veszi az irányt, Gibraltárban száll hajóra, Máltánál hajótörést szenved, a nagy vihar halálközeli élménye után Egyiptomban tanulmányozza a vakító nap színekre gyakorolt hatását, és innen küldi haza a táviratot: „plein air erfunden” (plein air felhasználva). A Szaharai vázlatok hagyományos vázlatkészítő módszeréről tudósítanak. A telet a Szentföldön tölti. 1904-ben a Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben című vásznán megörökíti a zsidók panaszfalát, majd varázslatos színgazdagsággal festi meg a csodás természeti jelenséget, a Sétakocsizás újholdnál Athénben című képen. 1904-ben szinte egy időben kezdi festeni a nagy kihívást jelentő Tátrát és a nagy történeti motívumot, a Taorminát. 1905-ben fejezi be mindkettőt, A Nagy Tarpatak a Tátrában és A taorminai görög színház romjait. Ez utóbbihoz készült kisméretű vászon az egyetlen adalék a vázlatkészítés ilyetén megoldására. 1906-ban, Baalbekben festette „a világ legnagyobb napszín festményét”. A képen minden együtt van, amit elérni szándékozott: a világító színek, a dekorativitás, az eszmei gazdagság, az energia, a monumentalitás, a részletgazdagság és a távlat. 1907-ben már elég felkészültnek érezte magát arra, hogy a művészet fővárosában, a Grande Serre de la ville de Paris-ban állítsa ki műveit. 1907-ben festette két emblematikus főművét: A Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban és a Magányos cédrust. A szabályos háromszög–istenszem koronájú életfa alatt kerengő lovasok és táncos tündérlányok az élet örök forgását szimbolizálják. „Él a fény, él a szín, de a levegő létezik” – írja ~ az önnön magányosságát szimbolizáló sok ezer éves cédrus földet és levegőeget összekötő monumentalitásáról. Az 1908-ban festett Mária kútja Názáretben már az összefoglaló stílus jegyében született. Utolsó festménye a Tengerparti sétalovaglás a tiszta költészet birodalmába vezeti a nézőt, minden titokzatos, történésfeletti. Ezzel a képpel zárul ~ festői életműve. A hátralévő tíz esztendőben születtek filozofikus töltetű írásai, valamint torzóban maradt vázlatai, allegorikus, sőt megalomániás kartonjai.
Lehel F.: Csontváry, Budapest, 1922 • Lehel F.: Csontváry a posztimpresszionizmus magyar előfutára, Párizs, 1931. • Németh L.: Csontváry Kosztka Tivadar, Budapest, 1964. • Németh L.: Csontváry Kosztka Tivadar, Budapest, 1970. • Csontváry-emlékkönyv, Budapest, 1976. • 1977. • 1984. • Mezei O.: Csontváry-dokumentumok I., Budapest, 1995 • Romváry F.: Csontváry-dokumentumok II., Budapest, 1995 • Romváry F.: Csontváry, Pécs, 1999.