Elszegényedett erdélyi nemesi család legfiatalabb gyermeke. 1856-tól Simó Ferenc kolozsvári rajziskoláját látogatta, majd 1862–64 között a marosvásárhelyi református gimnáziumban Péterffy Károly volt a rajztanára. A család Pestre költözése után, 1865-től másfél éven át Székely Bertalan magántanítványa. 1866-tól négy féléven át Wurzinger vezetése mellett a bécsi művészeti akadémia festészeti előkészítő osztályának hallgatója. 1869 tavaszától a müncheni akadémián Wagner Sándor növendéke, de a Glaspalast nemzetközi tárlatának hatására még ez évben távozott az akadémiáról, és műtermében önállóan dolgozott tovább. 1870-ben apja kérésére hazatért Erdélybe. 1871 tavaszán egy szerelmi ügy miatt öngyilkos lett. Pályája főműve a Münchenben festett Bethlen Gábor tudósai közt (Magyar Nemzeti Galéria) történeti kompozíció, amellyel az 1869-ben meghirdetett állami történeti festménypályázaton indult. Münchenben történeti, bibliai és életképi témák egyaránt foglalkoztatták (Ónodi országgyűlés, lappang). Marosvásárhelyen a külső elvárásoktól és hatásoktól megszabadulva impresszionisztikusan laza, hangulatos, bensőséges családi életképek és portrék sorozatát alkotta meg (Zongoránál; Anya két gyermekével; Nővérek, Magyar Nemzeti Galéria).
M. Kiss P.: Dósa Géza (1846–1871), A Magyar Művészettörténeti Munkaközösség Évkönyve 1952, Budapest, 1953. 166–176. • Dévényi I.: Dósa Géza (1846–1871), Művészet, 1971/3. 27–28.
A cikk lejjebb folytatódik.