Későn, jogi, majd mezőgazdasági tanulmányok után, unokatestvére (és későbbi felesége), Fialka Olga festőnő hatására kezdett komolyabban foglalkozni a festészettel. 1884-ben egy római út érlelte meg benne az elhatározást a rendszeres művészeti tanulmányok folytatására. 1885-ben, pár hónapos müncheni tartózkodás után Nápolyban iratkozott be a festészeti akadémiára. 1886-ban rövid időre visszatért Münchenbe, ahol megismerkedett Hollósy Simonnal és Csók Istvánnal. 1887–89 között a párizsi Julian Akadémián W. A. Bouguereau és T. Robert-Fleury növendéke volt, de figyelemmel kísérte a francia főváros művészeti életét ekkoriban jellemző gazdag kínálatot: a Jules Bastien-Lepage nevével fémjelzett naturalizmust csakúgy, mint P. Puvis de Chavannes szintetikus törekvéseit vagy az 1863-as nemzedék (Manet, Whistler, Fantin-Latour stb.) festészetét. 1889–92 között Szentendrén dolgozott, 1893-ban családjával Münchenbe költözött. Innen telepedett át 1896-ban Nagybányára, a Hollósy-iskola kíséretében érkező kolóniaalapítók egyikeként. Ettől kezdve a nyarakat Nagybányán, a teleket Budapesten töltötte. 1902-től a Nagybányai Szabad Festőiskola, 1906-tól haláláig a budapesti Mintarajziskola (1908-tól Képzőművészeti Főiskola) tanára volt. 1902-ben önálló festőiskola nyitásával is próbálkozott. Rendszeresen részt vett korának fontosabb kiállításain, így 1897-ben és 1898-ban a Nagybányai Festők Kiállításán, majd az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat, a Nemzeti Szalon, a Könyves Kálmán Rt., a Művészház és az Ernst Múzeum tárlatain, ill. a magyar művészetet bemutató külföldi seregszemléken. 1903-ban rendezte első gyűjteményes kiállítását a Nemzeti Szalonban. 1907-ben egyike volt a MIÉNK alapítóinak, részt vett a csoport mindhárom budapesti kiállításán. 1905-ben a Velencei Biennálé, 1913-ban a müncheni nemzetközi tárlat aranyérmét kapta meg. Élete utolsó évtizedében közéleti érdeklődése csökkent, figyelme mindinkább a festészet problémáira koncentrálódott. Ezt csak időnkénti itáliai vagy nyugat-európai utazásai, ill. egyre rövidebb időtartamra szorítkozó nagybányai tartózkodásai szakították meg. 1916 őszén korábbi betegsége komolyra fordult, 1917 tavaszán hunyt el Budapesten. Mindhárom gyermeke képzőművész lett: Valér festő és grafikus, Noémi gobelinművész, Béni szobrász. Festészetében több, szervesen egymásra épülő periódus különíthető el. Kivételt képez az 1889–92 közé tehető első, saját kifejezésével finom naturalistának nevezett korszak, amelyet utóbb kiiktatott életművéből, mondván, hogy akkor még sem az életet, sem a művészetet nem ismerte eléggé. Ide tartozik első olajképe, Kallós Ede arcképe (1889, Magyar Nemzeti Galéria), valamint több olyan, zsánertémát feldolgozó kompozíciója, amelyben a naturalista tárgyleírást szintetikus dekoratív látásmóddal kombinálta (Lányok virágot gondoznak, 1889; Kavicsot hajigáló fiúk, 1890, mindkettő Magyar Nemzeti Galéria). 1893–96 között Münchenben bontakozott ki a szimbolizmussal és szecesszióval érintkező panteista természetlátása, amelynek kiemelkedő darabjai a Madárdal (1893) vagy az Orfeusz (1894, mindkettő Magyar Nemzeti Galéria), ill. a leginkább szecessziós vonalvezetésű Archeológia (1896), amely az egy évvel korábban festett Királyok hódolása (1895, mindkettő Magyar Nemzeti Galéria) című kompozícióval együtt ~ festészetének klasszicizáló periódusát előlegezte meg. 1896-ban hatalmas élményt jelentett számára a nagybányai tájjal való találkozás. Az első nagybányai években a müncheni panteista természetszemléletből kiindulva a látott természeti motívum és a művészi képzelet költői szintézisére törekedve monumentális bibliai kompozíciókat festett. A hegyibeszéd két változata (1896–97), a Háromkirályok (1898), a Józsefet eladják testvérei (1900) vagy az Ábrahám áldozata (1901, valamennyi a Magyar Nemzeti Galériában), festésekor a színes tónusok müncheni hagyományát gazdagítja az impresszionizmustól átvett színes reflexek beépítésével. Már a következő festői korszakához sorolható a kevésbé ismert Keresztlevétel (1903, Marosvásárhelyi Művészeti Múzeum), amely az élénk színfoltok, a szimultán kontrasztok alkalmazásával plein air festészetének egyik csúcsát képezi. ~, akit a valóság és a képi realitás kettőssége folyamatosan foglalkoztatott, valamennyi bibliai képét plein airben, a jelenet pontos beállítása alapján festette. 1900 után festészetének középpontjában a napfény színfokozó és szintetizáló hatásának kihasználása állt. Nála a nap nem feloldotta a formákat, hanem erőt és ragyogást kölcsönözve a színeknek, kiemelte folthatásukat. Egész sorát készítette ekkor a verőfényes természetet megragadó képeknek: Márciusi est (1902), Festőnő (1903), Október (1903), Napos délelőtt (1905, valamennyi Magyar Nemzeti Galéria). Született néhány impresszionista jellegű, szaggatott ecsetkezeléssel készült alkotása is, mint a Nyár (1902, Magyar Nemzeti Galéria) vagy a Tavaszi táj (1903), de az optikai divizionizmus alkalmazásáig soha nem jutott el. 1903-as kiállításának katalógusában saját festészetét a következőképpen határozta meg: „kolorisztikus naturalizmus synthetikus alapon”. 1900 után, a téli hónapokban budapesti műtermében egyre többet foglalkozott a nagy festői hagyomány modern szellemben való folytathatóságának kérdésével. Emblematikusnak mondható e tekintetben az 1904-ben készült Festő és modellje (Magyar Nemzeti Galéria), amelynek témája a valóság művészetté transzponálása. Ekkor jelent meg festészetében először a női akt mint az ábrázoló művészetek egyik alapmotívuma. Az aktábrázolás gondolatköre erős impulzust kapott 1906-ban, amikor főiskolai tanárként újra találkozott az akadémiai hagyománnyal. Ezzel egy időben érzékelhető Edouard Manet 1860-as évekbeli vásznainak hatása látásmódjára. ~ az 1906–07-ben induló úgynevezett „neós” („neoimpresszionista”) fiatalokkal ellentétben a természet tiszteletben tartásához ragaszkodva kereste a modern művészet kifejezési lehetőségeit. Bár 1907–08 után festett képein (Weiner Adolfné arcképe, 1907, magántulajdon; Bükkös, 1908, Magyar Nemzeti Galéria), a Nabis-csoport festőinek késői, szenzualista színei is felbukkannak, festészete mindinkább a tiszta formaképzés klasszicista ideálja felé fordul. Ennek egyik első példája az 1908-ban festett Kettős arckép (Magyar Nemzeti Galéria), gyermekei, Béni és Noémi ikonikus, mégis élettel teli megörökítése. 1905–12 között, festészetének legváltozatosabb, „kereső” korszakában munkásságát az azonos motívumok többszöri megfestése, a képek egymással folytatott dialógusa jellemzi. Ebben az időszakban kezdi festeni a művészlét allegóriájaként értelmezhető, birkózókat, artistákat, bohócokat ábrázoló talányos sorozatát (Bohóc, 1910, Kaposvár, Rippl-Rónai Múzeum; Artistapár, 1912, Szentendre, Ferenczy Múzeum) és a gazdagon mintázott szőtteseket és színes porcelán tárgyakat, ill. dús virágcsokrokat megjelenítő csendéleteket (Porcelán papagájok, 1910, Szentendre, Ferenczy Múzem; Kalács és kék porcelán, 1911; Bazsarózsák, 1911, Miskolc, Herman Ottó Múzeum, Petró-gyűjtemény). Az esztétikum irányában eltolódott hangsúllyal továbbra is számos tájképet (Borús táj – Izvóra fenyvessel, 1909, magántulajdon; Fernezelyi házak és karám, 1912, a Budapesti Műszaki Egyetem gyűjteményében), portrét (Szinyei Merse Pál, 1910, Marosvásárhelyi Múzeum, Noémi és Valér, 1911, lappang) és tájba komponált életképi motívumot festett (Lovagló gyermekek, 1905, magántulajdon; A vörös fal, 1910, magántulajdon; A hídon, 1912, Magyar Nemzeti Galéria), teljes összhangot valósítva meg az emberi alakok és az őket körülvevő, kozmikus teljességet sugalló természeti motívumok között. Festészetének utolsó korszakát (1912–16) a korábbi festői kérdések összegző jellegű felvetése jellemzi. Több alkalommal megfogalmazott célja volt, hogy festészetét a klasszikus szépségideál szolgálatába állítva maradandó alkotásokat hozzon létre. Ennek rendelte alá teljes munkaerejét, függetlenül az éppen aktuális divattól. Képeinek témája leggyakrabban az akt, amelyet klasszikus beállításokban, dekoratív drapériák között, tudatosan kitervelt színskálával festett meg (Alvó nő, 1912, Magyar Nemzeti Galéria; Női akt zöld háttérrel, 1911, Magyar Nemzeti Galéria; Alvó cigánylány, 1915, Magyar Nemzeti Galéria; Cigánylány, 1916, Budapesti Történeti Múzeum Fővárosi Képtár). Sok előzetes kompozícióvázlat után, 1914-ben festette utolsó bibliai témájú képét, a Pietát, amelyet, elégedetlen lévén az eredménnyel, utóbb feldarabolt (Fekvő Krisztus, Magyar Nemzeti Galéria; Mária és Magdolna, Ferenczy Múzeum, Szentendre és Szt. János evangelista, magántulajdon). 1916-ban egy új kompozíciós változatban még egyszer nekirugaszkodott a témának (Pietá, magántulajdon), de ezt a vásznát már nem tudta teljesen befejezni. Átfogó kiállítása volt 1913-ban és 1935-ben az Ernst Múzeumban, 1922-ben a Műcsarnokban és 2011-ben a Magyar Nemzeti Galériában.
Életrajzi kronológia
1862
Ferenczy Károly február 8-án megszületik Bécsben. Freund Károly néven anyakönyvezik.
Apja id. Ferenczy (Freund) Károly a bécsi Magyar Minisztérium magas rangú hivatalnoka, később az Első Erdélyi Vasúttársaság igazgatója.
Anyja, Graenzenstein Ida Károly születése után nem sokkal meghal.
Testvérbátyja, Ferenczy Ferenc a Kereskedelmi Minisztérium osztálytanácsosa, színműíró.
1871–1880
Tanulmányait a budapesti piaristáknál kezdi, majd 1873 és 1875 között Laehne Frigyes soproni, német tannyelvű evangélikus magániskolájában folytatja, érettségi vizsgát a (Markó utcai) Pesti Császári és Királyi Katolikus Főgimnáziumban tesz.
Lótanulmányok,1878
1881–1883
Jogot tanul Budapesten, majd egyéves gazdasági gyakorlatot szerez id. Wodianer Albert báró Nyitra-völgyi birtokán. Elvégzi a magyaróvári gazdasági akadémiát. Gazdálkodni kezd a családi birtokon, a ma Temes megyéhez tartozó Gavosdián.
1884–1885
Távoli rokonával, Fialka Olga festőművésznővel Rómába utazik tanulmányútra.
1885 őszén néhány hónapig képzőművészeti tanulmányokat folytat Münchenben.
November 14-én Körmöcbányán házasságot köt Fialka Olgával, megszületik első gyermekük, Valér.
Önarckép,1885
1886–1887
A Freund nevet Ferenczyre magyarosítja a család.
Családjával Münchenbe, majd Dél-Itáliába utazik, Nápolyban beiratkozik a Képzőművészeti Akadémiára.
1888–1889
1887 őszétől Párizsban tanul, a Julian Akadémián Tony Robert-Fleury és Adolphe William Bouguereau a mestere. 1889 nyarán hazatér Párizsból, és Szentendrén telepszik le családjával.
A Műcsarnok téli kiállításán szerepel először közönség előtt.
Kallós Ede,1889
Leányok virágot gondoznak,1889
1890
Megszületnek ikergyermekei, Noémi és Béni.
Kavicsot hajigáló fiúk,1890
Kertészek,1891
Plakátumok előtt,1891
A tékozló fiú hazatérése,1892
1893–1895
Családjával Münchenbe, Neuwittelsbachba költözik, a nyári hónapokat 1895-ben Garmischban töltik.
A Műcsarnok 1893/94-es téli tárlatán a Szarvaskertben című képét I. Ferenc József számára megvásárolják.
1894-ben és 1895-ben kiállít a müncheni Secession tárlatain.
Madárdal,1893
Ádám,1894
Orfeusz,1894
Királyok hódolása,1895
1896
A Hollósy-iskolával Nagybányára utazik, júniusban családja is követi.
A budapesti millenniumi Ezredéves Országos Kiállításon öt képével szerepel.
Kiss József gyűjteményes verses kötetébe tizennégy illusztrációt készít.
Archeológia,1896
Hegyi beszéd,1896
1897–1898
Nagybányán a Petőfi utcában bérel házat a család.
A nagybányai festők első csoportos kiállításán (a régi Műcsarnokban, 1897–1898 fordulóján) harmincnégy művével szerepel, ő tervezi a plakátot és a katalógus címlapját.
Illusztrációt készít Bródy Sándor Ezüstkecske című regényének reprezentatív kiadásához.
A nagybányaiak második csoportos kiállításán (a régi Műcsarnokban, 1898–1899 fordulóján) tizenegy műve szerepel, valamint a plakátot és a meghívót is ő tervezi.
A háromkirályok,1898
Tavaszi táj a Virág-heggyel,1898
1899–1900
A Műcsarnok 1899/1900 téli tárlatán (a nagybányaiak külön terméből) az állam megvásárolja a Hazatérő favágók és az Esti hangulat lovakkal című képeket, az utóbbi elnyeri a 600 koronás Ráth György-díjat is.
Az 1900-as párizsi világkiállítás magyar anyagát válogató zsűri elnöke. Két művet állít ki, melyekre III. osztályú érmet és elismerő oklevelet kap Párizsban.
Novemberben (Iványi) Grünwald Bélával közös kiállítást rendez Nagybányán.
Józsefet eladják testvérei,1900
Önarckép napsütésben,1900
1901
A IV. velencei biennálén két festményével szerepel, Gömöry Olivér arcképét az olasz kritika a kiállítás legjelentősebb darabjaként értékelte.
Szatmáron részt vesz a nagybányai kolónia és a Hollósy-iskola közös kiállításán.
A Műcsarnok téli kiállításán az állam megvásárolja a Cigányok című művét, az Ábrahám áldozata című festménye pedig elnyeri a 2000 koronás Ipolyi Arnold-díjat.
Kiállít a berlini nemzetközi kiállításon és a müncheni Glaspalast VIII. nemzetközi kiállításán.
Ábrahám áldozata,1901
Dombtetőn,1901
1902
A megalakuló Nagybányai Szabad Festőiskola vezető mestere lesz (Iványi) Grünwald Béla, Réti István és Thorma János mellett.
A Műcsarnok téli tárlatán a Márciusi est című festményével elnyeri a Lipótvárosi Kaszinó 1000 koronás díját. A művet a müncheni Secession nemzetközi kiállításán is bemutatja.
Nyár (Fürdő fiúk), 1902
Schönherr Antal és Gyula,1902
1903
Ősszel magániskolát nyit Budapesten (Andrássy út 67.).
A Nemzeti Szalonban megrendezi első gyűjteményes kiállítását, nyolcvanhat művet vonultat fel.
Önarckép (műteremben),1903
Festőnő,1903
Keresztlevétel,1903
Október,1903
1904
Tavasszal és ősszel meglátogatja családját Lussin Grandéban (ma Horvátország egyik szigete), ahol tengeri motívumokat fest.
A Saint Louis-i világkiállításon bronzéremmel tüntetik ki (Festőnő, Noémi kibontott hajjal).
A Festő és modell című festményét az állam megvásárolja a Műcsarnok téli kiállításán.
Tenger, 1904
Nyári est, 1904
Malonyay Dezső, 1904
1905
Münchenben a Glaspalast IX. nemzetközi kiállításán másodosztályú érmet nyer (Fürdés előtt, Október).
A VI. Velencei Biennálén nagy aranyéremmel díjazzák a Festő és modell című festményét.
A Művészet folyóiratban megjelenik Meller Simon Ferenczy Károly-tanulmánya. A Hazánk folyóirat Fülep Lajos Ferenczyről szóló írását közli.
Lukács József képmása, 1905
Napos délelőtt, 1905
Lovagló gyermekek, 1905
1906
A Magyar Királyi Mintarajztanoda (mai Képzőművészeti Egyetem) tanárának nevezik ki.
Húsvétkor Párizsba és Londonba utazik.
Részt vesz a Szépművészeti Múzeum modern magyar kiállításának rendezésében.
Malonyay Dezső A fiatalok című könyvében Ferenczy Károlynak szentel egy fejezetet.
Majális, 1906
Jókai domb, 1906
Jánossy Béla és neje, 1906
1907
A Nemzeti Szalon alelnökeként a kiállítóhely új épületét felavató tárlatot rendezi, tizenegy művével szerepel az első csoportkiállításon.
A MIÉNK (Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre) alapító tagja.
Patak, 1907
Bertalan kert (napos), 1907
A tékozló fiú I., 1907
1908
Szinyei Merse Pál és Rippl-Rónai József mellett a MIÉNK első kiállításának szervezője, a nemzeti szalonbeli tárlaton tíz képet állít ki.
Az Earl’s Courtban megrendezett magyar kiállításon szerepel Londonban.
Bükkös, 1908
Kettős arckép (Testvérek), 1908
Henyélés, 1908
1909
Az év elején Firenzében meglátogatja ott-tartózkodó családját.
A MIÉNK második kiállításán nyolc művével szerepel.
A Rózsa Miklós szervezésében megalakuló Művészház egyesület vezetőségi tagja lesz.
Kiállít Münchenben a Glaspalast X. nemzetközi kiállításán.
A VIII. velencei biennálén három festményét mutatja be a nagyközönségnek (Keresztlevétel, Arckép, Henyélés).
Petrovics Elek,1909
Őszi Izvora,1909
Léderer Rudolf leánya,1909
1910
A MIÉNK harmadik (utolsó) kiállításán a Nemzeti Szalonban hét műve látható.
Berlinben szerepel a Secession kurfürstendammi termében rendezett „Magyar Mesterek kiállításá”-n, majd a berlini éves nagy nemzetközi tárlaton is. A Secessionban huszonnégy művet mutat be.
A Művészházban két kiállításon is szerepel (Bibliai kiállítás, Nemzetközi Impresszionista kiállítás), de négy képpel jelen van a IX. velencei biennálén is.
A nagybányai szabadiskolát ezután évenkénti váltásban vezeti Rétivel és Thormával.
Közreműködik a Művészház téli kiállításának zsűrijében.
A vörös fal I–IV., 1910
Szinyei Merse Pál, 1910
1911
A Művészház első tisztújító közgyűlésén igazgatósági tagnak választják.
Elnökletével október 21-én megalakul a Nagybányai Festők Társasága.
Rómában a nemzetközi kiállításon öt művet állít ki.
A Műcsarnok téli jubiláris kiállításán Testvérek című festményére állami nagy aranyérmet kap.
Nyilazók, 1911
Hármas arckép (Testvérek), 1911
Kalács és kék porcelán, 1911
1912
A Művészház éves közgyűlésén lemond igazgatósági tagságáról.
A nagybányai jubiláris képkiállításon tizennyolc művel vesz részt, ő tervezi a plakátot is.
Ebben az évben ő látja el a vezetői feladatokat a nagybányai festőiskolában.
Lázár Béla Tizenhárom magyar festő című könyvében Ferenczy munkásságának is több oldalt szentel.
Est I–III., 1912
Szakállas Béni, 1912
Artistapár, 1912
1913
Az Ernst Múzeumban megrendezik második gyűjteményes kiállítását, az utóbbi évek terméseiből nyolcvankét művet, köztük számos grafikát mutat be.
A müncheni Glaspalast XI. nemzetközi kiállításán nagy aranyéremmel díjazzák az Anya és gyermeke című festményét.
A Nyugat folyóiratban megjelenik Bálint Aladár Ferenczy Károlyról szóló tanulmánya.
Artisták,1913
1914
A Műcsarnok tavaszi tárlatán Vaszary-díjat kap a Vöröshátteres női akt című festményére.
A XIV. velencei biennále magyar kiállítását rendezi, tizenkét műve külön teremben szerepel.
A háború kitörése Nagybányán éri, szeptemberben átveszi az iskola vezetését.
Pietà,1913–1914
Női akt korállal,1914
1915
A Műcsarnok tavaszi tárlatán Pietà című festménye elnyeri a 4000 koronás társulati nagydíjat.
A San Francisco-i Panama-Pacific nemzetközi kiállításon három festménye látható.
1914–1916 folyamán krónikus betegsége miatt többek között Pöstyénben, Lindewiesében (Szilézia), Leysinben (Svájc) és Lipikfürdőn (Szlavónia) gyógykezelik.
Alvó cigánylány, 1915
Atléták, 1915
1916
Gyermekeivel közös kiállítása nyílik az Ernst Múzeumban.
Cigánylány,1916
1917
Betegsége miatt lemond a Nagybányai Festők Társasága elnöki tisztéről.
Március 18-án meghal a budapesti Baross utcai klinikán.
Búcsúztatása a Szépművészeti Múzeumban, majd végső nyugalomra a Kerepesi temetőben helyezik.
(Ferenczy Béni tervezi meg síremlékét, születésének 100. évfordulóján, 1962-ben avatták fel.)
1918
Az Ernst Múzeumban megrendezik hagyatéki kiállítását.
Irodalom
Ferenczy V.: Ferenczy Károly, Budapest, 1934 • Petrovics E.: Ferenczy, 1943 • Genthon I.: Ferenczy Károly, Budapest, 1979 • Murádin J.: A Ferenczy művészcsalád Erdélyben, Bukarest, 1981.
A cikk lejjebb folytatódik.