Johann Bernhard Fischer von Erlach mellett a sajátos hangvételű osztrák érett barokk legnagyobb hatású mestere. Pályáját Itáliában kezdte, 1690 körül Rómában Carlo Fontana műhelyében tanult, majd apja szakmáját követve hadmérnökként dolgozott a Savoyai Jenő parancsnoksága alatt Észak-Itáliában harcoló osztrák seregben. 1696-ban Bécsben telepedett le. 1700-ban udvari építész lett, 1720-ban nemesi rangot kapott. 1723-tól a császári építkezések főfelügyelője, majd 1740-től udvari főépítész volt. A császári család tagjainak, a szerzetesrendeknek és a gazdag középosztálynak egyaránt dolgozott, legfőbb megbízói azonban az arisztokraták, elsősorban Savoyai Jenő herceg, a Harrach grófok és az előbb birodalmi alkancellár, majd würzburgi hercegérsek Friedrich Karl von Schönborn voltak. Választékosan dekoratív stílusa a római érett barokk, az észak-itáliai, főleg Guarino Guarini nevével fémjelzett barokk és a rokokó felé előremutató francia barokk építészet eredményeiből egyaránt merített. Korai művei között mindjárt olyan jelentős alkotások szerepelnek, mint a bécsi Mansfeld–Fondi- (később Schwarzenberg-) palota (1697-től), a féltoronyi Harrach-kastély (1701–11) vagy a Savoyai Jenő herceg számára a Csepel-szigeten 1701–02-ben épített ráckevei nyári kastély, amely már az új típusú, Közép-Európában francia mintára elterjedő, U alaprajzú, védművek nélkül emelt kastélyok előfutára. Élete fontos alkotásai közé tartozik a Bécs legszebb, legeredetibb és legreprezentatívabb épületei között számon tartott Daun–Kinsky-palota (1713–16), amelynek munkálataival párhuzamosan kezdte meg főművének, a Savoyai Jenő megbízásából készült bécsi Belvederének az építését is. Az 1714–16 között megalkotott Alsó-Belvedere a herceg nyári magánrezidenciájául szolgált, az 1721–22 között felépített Felső-Belvedere pedig reprezentációs igényeit elégítette ki. A két épülethez pompás kertek kapcsolódtak, csakúgy, mint a szintén ~ által a herceg számára kibővített schloßhofi nyári kastélyhoz. E jelentős építkezésekkel egyidejűleg más megrendelők részére is dolgozott. Nagyszabású tervet készített a göttweigi bencés apátság újjáépítésére (1719, csak részben valósult meg), részt vett a Balthasar Neumann által tervezett würzburgi hercegérseki rezidencia építési munkálataiban, s nevéhez köthető a pommersfeldeni Schönborn-kastély Császárterme és lépcsőháza. VI. Károly uralkodása idején tervet készített a Hofburg átépítéséhez és bővítéséhez. Polgári megrendelései közül a Graben egyetlen ma is álló barokk palotáját, a gazdag kereskedő Bartolotti-Partenfeld család számára építettet kell megemlíteni. Kevés egyházi rendeltetésű épületének egyik legjelentősebbike a Német Lovagrend linzi temploma (1717–25). Élete utolsó műve a klosterbrucki kolostor volt.
Grimschitz, B.: Johann Lucas von Hildebrandt I–II., Bécs–München, 1959.
A cikk lejjebb folytatódik.