Az őskori kultúrák agyagművességének emlékei hazánk területén is fellelhetők. Legkorábbiak a neolitikus Körös-kultúra edényei, rézkori lelet pl. a kökénydombi Vénusz; bronzkoriak a kisapostagi kultúrához tartozó mész-berakással díszített, valamint a füzesabonyi kultúra kifinomultabb használati és kultikus edényei. Az ókori Római Birodalomhoz tartozó Pannóniában, Aquincumban (ma: Óbuda), a 2. század közepétől készítettek sima és domborműves díszű, pecsételt, „terra sigillata” edényeket. A középkori Magyarországon az esztergomi, visegrádi és budai ásatások tanúsága szerint falazó és padlóburkoló téglát, terrakotta vízvezeték csöveket, cserépmécseseket és mázatlan vagy ólommázas, tároló, főző és használati edényeket készítettek. A 14. századtól terjedtek el (francia és német mintára) a cserépkályhák és kandallók. A fehér, illetve fém-oxidokkal színezett ónmázzal festett (közel-keleti eredetű) kerámiaféleséget Itáliában (Mallorka szigetéről) majolikának, Európa más részein Faenza városáról fajansznak nevezték el. Olasz mesterek műhelye Budán is működött, Mátyás király udvarában, 1480 körül. A 17. század elejétől maradtak fenn a Felvidéken, majd Erdélyben virágzó habán fajanszművészet emlékei. A vallásuk miatt Svájcból elüldözött anabaptista közösségek a virágos reneszánsz formavilágot törökös díszítőelemekkel is gazdagították, a század végétől a delfti kék-fehér fajanszokat utánozták. A 18. század közepétől működtek hazánkban is fajansz manufaktúrák, német, francia példákat követve. Az elsőt Holicson, 1743-ban, Lotharingiai Ferenc alapította, később Stomfán, Pongyelokon, Budán, Kassán követték példáját. A 18. század végétől az Angliában kidolgozott eljárások nyomán a sokszorosítható, olcsóbb kőedény gyártására tértek át. A 19. század folyamán számos vállalkozás működött hosszabb-rövidebb ideig (Apátfalva, Batiz, Bakonybél, Besztercebánya, Brassó, Eperjes, Görgény, Hollóháza, Igló, Késmárk, Kolozsvár, Krapina, Lukafa, Miskolc, Murány, Pápa, Rozsnyó, Szilvás, Telkibánya, Városlőd). Magyarországon nem található jó minőségű kaolin, ez is akadályozta a legnemesebb kerámiaféleség, a fehér, tömör és áttetsző cserepű porcelán gyártását. A regéczi uradalomhoz tartozó Telkibányán az 1830-as években (riolit) porcelánt készítettek. Az 1826-tól máig működő herendi manufaktúra a 19. század közepén, Fischer Mór időszakában lett a magyar porcelánművészet fellegvára. Az Osztrák–Magyar Monarchia időszakában rohamos fejlődésről tanúskodik a hazai finomkerámia ipar is, elsősorban a dísz- és építészeti kerámiák terén jeleskedhettek az új alapítású gyárak, műhelyek (pl. Budapesten Fischer Ignác, Fischer Emil, Hüttl Tivadar, Drasche Rt., Zsolnay-féle Rt.). Művészeti, technikai szempontból kiemelkedő, nemzetközi jelentőségű közülük Zsolnay Vilmos pécsi gyára lett. A 20. századra és a jóléti társadalmakra jellemző, formatervezett tömegtermelés az első világháború utáni Magyarországon felemás eredményekkel valósulhatott meg. Igényes használati és dísztárgyak, kisplasztikák kis szériákban készültek, az art deco és a modernizmus szellemében (pl. Budapesten, a Gránit Kőedénygyárban, Nógrádverőcén, Herenden, Pécsett). Az államosítást követően a gyárak központi irányítás alá kerültek. A hatvanas-hetvenes években, az országos hatáskörű Finomkerámiaipari Művek koncepciója szerint Hódmezővásárhely, Hollóháza, Romhány, Zalaegerszeg reményt keltő nagy beruházásokkal gazdagodott, mindenütt főiskolai szinten képzett formatervezőket alkalmaztak. A gazdaságtalan termelés felszámolásokhoz, privatizációhoz vezetett. A kis műhelyekben, önálló elképzeléseiket, saját kezűleg kivitelező keramikusművészek első generációjából Gádor István, Gorka Géza és Kovács Margit neve közismert, kiknek életműve összeköti a második világháború előtti és utáni évtizedeket. Az ötvenes évek közepétől a dekorativitás szabadságát élvező, az ideológiai elvárásoktól mentes iparművészet a hetvenes évektől nyilvánvalóan képzőművészeti jellegű hivatást is teljesített. Számos jeles művész munkáját az Iparművészeti Vállalat forgalmazta, mások építészekkel működtek együtt, a népművészeti hagyományokat a népi iparművészek ápolták tovább. A kortárs magyar kerámiaművészet magas színvonalát a nemzetközi fórumok díjai is elismerik.
A cikk lejjebb folytatódik.