A református papi családból származó ifjú 1819-től a debreceni kollégiumban, 1827-től pedig a bécsi képzőművészeti akadémia történeti festészeti osztályán tanult. 1830-ban Szentesen telepedett le, majd 1832–34 között itáliai, svájci és németországi tanulmányutat tett. Hazaérkezése után Debrecenben portréfestőként tevékenykedett. Első, Hunyadi János halála című történeti festménye (1838) a biedermeier életképfestészet szentimentális irányzatának hatását mutatja. 1846-ban kiállított Jablonczay Pethes János búcsúja című, a Charitas-ábrázolások ikonográfiai hagyományát követő festménye (Magyar Nemzeti Galéria) a közönség körében nagy népszerűségre tett szert, a korabeli kritika azonban érzelgőssége miatt kíméletlenül bírálta. Az 1840-es években elkezdett, protestáns köznemesi történelemszemléletet tükröző rajzsorozatát (Vérszerződés, Magyar Nemzeti Galéria), amelynek kiadását 1847-ben meg is hirdette, 1858-ban folytatta (Eger ostroma, Magyar Nemzeti Múzeum; Szendrői ütközet, 1859, Magyar Nemzeti Múzeum). A Vándor álma (Eltévedt előőrs) című festményén (1851, magántulajdon) az elbukott szabadságharcnak állított emléket. 1847-ben a Magyar Nemzeti Múzeum képtárának őre lett, s később is tevékenyen részt vett a hazai művészeti élet fellendítését szolgáló mozgalmakban.
Zádor A.: Kiss Bálint 1802–1868, Magyar Művészettörténeti Munkaközösség Évkönyve 1952, Budapest, 1953 • Művészet Magyarországon 1830–1870 (kat., szerk.: Szabó J.–Széphelyi F. Gy.), Budapest, 1981. 262–263. • Szabó J.: A XIX. század festészete Magyarországon, Budapest, 1985 • Sinkó K.: A profán történeti festészet Bécsben és Pest-Budán 1830–1870 között, Művészettörténeti Értesítő, 1986/3–4. 116–119.
A cikk lejjebb folytatódik.