A nemesi származású kiváló táj- és arcképfestő Pest-Budán Pesky Józsefnél, majd 1822–29 között Bécsben Peter Krafftnál folytatott képzőművészeti tanulmányokat. 1829-től itáliai tanulmányúton vett részt, ahol számos klasszikus és középkori építészeti emléket örökített meg. Magyarországra való hazatérése (1834) után Budán, a Felvidéken és Nagybányán tevékenykedett (Zalabéri Horváth Ferenc arcképe, 1835 k., Magyar Nemzeti Galéria, Pulszky Ferenc portréja, 1837, Magyar Nemzeti Galéria). 1841–43-ig Oroszországban és Németországban, 1843–49 között Felsőpulyán dolgozott. Az 1848–49-es szabadságharc leverése után külföldre menekült, 1857-es hazatéréséig Párizsban, Londonban (szerepelt az 1851-es londoni világkiállításon), egyes kutatók szerint az Egyesült Államokban és Mexikóban élt. Portréin az ábrázoltakat – a két műfaj összekapcsolásának lehetőségeit kutatva – gyakran helyezi el romantikus tájban (Önarckép, 1832, Magyar Nemzeti Galéria; Három gyermek portréja, 1848, magántulajdon). Arcképei 1892-ben a Magyar Tudományos Akadémián működő Országos Képtárba kerültek.
Bayer J.: Felsőpulai Kozina Sándor, Művészet, 1907. 19–22. • Csatkai E.: Kozina Sándor elfelejtett magyar biedermeier festő (1808–1873), Művészettörténeti Értesítő, 1970. 24–40. • Szabó J.: A XIX. század festészete Magyarországon, Budapest, 1985 • Szabó J.: A mitikus és a történeti táj, Budapest, 2000. 142–146.
A cikk lejjebb folytatódik.