Artportal

Molnár Farkas

Névváltozat:
Definíció: építész
Született: Pécs, 1897. június 21.
Elhalálozott: Budapest, 1945. január 12.
Szerző: Muladi Brigitta

Tanulmányait az 1910-es évek közepétől a budapesti Műegyetemen és a Képzőművészeti Főiskolán kezdte. 1921–25 között a Bauhausban Walter Gropius tanítványa volt; 1924-től Georg Muche és Breuer Marcel mellett dolgozott. 1928-ban a Műegyetem építész karán diplomázott, ahol a konzervatív szellemű Hültl Rezső és Kotsis Iván irányítása mellett tanult. Szülővárosában kezdte pályáját. Tipográfus és művészeti író volt a Krónika című lapnál. Nemcsak a kubizmusról és futurizmusról jelentek meg cikkei, hanem aktivista szellemben ő készítette a lap teljes programját, ezzel a Kassák Lajos szervezte A Tett és Ma folyóirat és művészeti mozgalom kezdeményezéseivel rokon törekvések hagyományait teremtette meg Pécsett. Könyvillusztrációit és festményeit a Pécsi Művészkör kiállításain mutatta be. Szintetizáló szemlélete már korai munkáiban is megmutatkozott, a formát alárendelte a célszerűségnek és a közösségi funkcióknak. Terveiben a holland De Stijl csoport szellemi törekvései is megvalósultak, a horizontális és vertikális síkokra való tagolásban, valamint a négy alapszín alkalmazásában. A Vörös kubus néven híressé vált lakóházának tervét 1923-ban állította ki Weimarban, amely későbbi öntöttbeton épületeinek alapjává vált. Az építészeti tervezés mellett rézkarcokat, litográfiákat, tanulmányokat, kiállítás-kritikákat jelentetett meg lapokban, folyóiratokban, többek között a Ma című lapban. 1924-ben típus-sorházakat tervezett, amelyeknek belső berendezését is ő tervezte. Praktikus, sima felületű, csekély helyigényű, sőt változtatható nagyságú bútorait részben itthon kivitelezte. Le Corbusier hatására várostervet is készített, megtartva a derékszögű utcabeosztásokat, de nagyobb közterekkel és alacsonyabb beépítésű, emberibb léptékben, mint francia kollégája. 1924-ben a Bauhaus manifesztuma a közös munka nyomán kialakult alapelveket, a funkcionalizmust és a racionalitást fektette le, amelyet Bortnyik Sándor, Breuer Marcel, ~, Weininger Andor is aláírt, és a Magyar Írásban megjelent. ~ 1925-ben végleg hazatért. A KUT kiállításain festményekkel és tervekkel vett részt, alapító tagja volt a Magyar Könyv és Reklámművészek Társaságának, A Magyar Műhely Szövetségnek, részt vett a Zöld Szamár Színház szcenikai műhely Bauhaus-hagyományokat folytató munkájában. Publikált számos művészeti folyóiratban (Tér és Forma, Magyar Iparművészet, Új Föld). Jelentős tervei közé tartozik a 1929-es hajdúszoboszlói kórház pályaterve. Lakóháztervei szociális érzékenységet mutatnak. A családok tagjainak számát is figyelembe vette, ennek rendelte alá a terek beosztását és a komfortfokozatot. Egy lakáshoz több hálószobát és fürdőt tervezett. Cikkeiben a tömeglakások ellen mozgósított. A törpelakások helyett 70 négyzetméter feletti alapterületet és több szintet tervezett még a CIAM 1929-es frankfurti kongresszusa előtt, amelyen a kényelmetlen tömeglakások problémájának megoldását sürgették. Hazai építészi pályafutását Ligeti Pál tervezőirodájában kezdte. Közös vállalkozásukban több fővárosi funkcionalista lakóház épült fel (Bimbó út 75.; Napraforgó utca 15.; Delej-villa, Mihály utca 11.). ~ és felesége az utóbbiban kapott lehetőséget, hogy saját lakásukat kialakítsa. 1929-ben Breuer Marcellel és Fischer Józseffel együtt megalapította a CIAM (Congres Internationaux d’Architecture Moderne) magyar csoportját, a CIRPAC-ot, s együtt szervezték meg az 1930-as Műcsarnok- és Nemzeti Szalon-beli építészeti kiállítást követően 1931-ben a „Kollektív ház” kiállítást. Ezen a szorító lakáshelyzet megoldására magas, 10–12 emeletes lakóházak és a hozzájuk kapcsolódó kollektív építmények megvalósítását szorgalmazták. A kiállítás anyagának kibővített változatát mutatták be 1932-ben a Tamás Galériában, és erről tartott ~ előadást 1934-ben a szegedi városrendezési ankéton. 1931–36 között már önállóan dolgozott; a Rózsadombon több lakóháza és többlakásos társasháza épült fel, törekvései szerint az anyagilag függetlenné vált értelmiségi középosztály számára: Cserje utca 4., 4/a; Kavics utca 8/f; Vérhalom utca 24. (Könyvbarát ház); Cserje utca 12. (Orvos háza); Lejtő út 2/a. A házakra jellemző az egyéni igények figyelembe vétele, az életmódnak megfelelő téralakítás, változtatható térkapcsolások variálható nyílászárókkal, a gazdaságos helykihasználás és a nagy alapterületű teraszok. Balatonakarattyán típusterve valósult meg. Középületeit, a Köztársaság téri bérházcsoportot és az OTI pestújhelyi Munkáskórházának személyzeti épületét Fischerrel tervezte. 1936–44 között főként társasház-tervezéseket vállalt. 1936-os zürichi látogatása meggyőzte arról, hogy hazai körülmények között nincsenek meg az anyagi feltételei a nagyon igényes építkezésnek, ezért a szériagyártásos építést szorgalmazta. 1937-ben Le Courbusier modelljét és F. L. Wright organikus eszméit egybeolvasztva javaslatot dolgozott ki az ország mezőgazdasági vidékeinek urbanisztikai átszervezésére. Az Iparügyi Minisztérium nem fogadta el terveit. 1938-ban egy hat évvel korábbi ügyre hivatkozva kizárták a Magyar Mérnöki Kamarából, majd egy év múlva a határozatot semmissé nyilvánították, visszavették a Kamarába, és az Országépítés című folyóirat szerkesztőjévé választották. Ezekben az egzisztenciálisan zavaros időkben kezdett foglalkozni a Magyar Szentföld-templom tervezésével, amelynek alapkövét 1940-ben tették le, de az építkezést ~ 1945 januárjában bekövetkezett haláláig nem fejezték be. A tervek és az elkészült Betlehemi-barlang, valamint a Trombitás úti és a Mese utcai villák már a posztmodern építészet felé mutatnak.
Pamer N.: Magyar építészet a két világháború között, Budapest, 1986 • Mezei O.: Molnár Farkas, Budapest, 1987.