Artportal

reneszánsz művészet

Névváltozat:
Definíció:
Született:
Elhalálozott:
Szerző: Mikó Árpád

A reneszánsz művészet szellemi alapja a humanizmus. Humanisták Magyarországon Mátyás uralkodásának (1458–90) első szakaszában is megfordultak a királyi udvarban, ez elsősorban Vitéz Jánosnak és neveltjének, Janus Pannoniusnak volt köszönhető. 1476-tól, Beatrix érkezése után gyökeresen megváltozott a helyzet. Kiemelkedő szerepe volt ebben Francesco Bandini da Baroncellinek, aki Marsilio Ficino neoplatonista köréhez tartozott, és jó kapcsolatban volt firenzei művészekkel is. Ő hozta Budára Filarete (Antonio Averulino) építészeti traktátusát, amelyet azután Bonfini fordított le latinra (1487). Az udvarban nemcsak az all’antica (antik módra készült) építészet elméleti kérdései iránt érdeklődtek, hanem a festészet és a szobrászat problémái iránt is – így kerülhetett bele Mátyás Leonardo da Vinci Trattato della Pitturájába is a festészet és a szobrászat közti versengés (paragone) döntőbírájaként. A humanisták az ókor irodalmi alkotásain kívül annak tárgyi emlékei iránt is élénken érdeklődtek. Az ideérkező olaszok fedezték fel először Pannonia és Dacia, a két ókori római provincia emlékeit, és másolták le az ókori feliratokat. A budai királyi udvarban gyűjtötték is a feliratos római köveket, s végül bevonták őket a király és fia római származásának bizonyítékai közé. Ókori pénzekkel is tanúsították a Corvinusok ősi eredetét. A család előkelő származása előbb a nem királyi vérből származó Mátyás, végül törvénytelen fia, Corvin János legitimációját hivatott szolgálni. Mátyás császári rezidenciát örökölt Budán: Zsigmond befejezetlenül hagyott palotáját. Ennek továbbépítése gótikus volt, de területéről sok nagyléptékű reneszánsz faragványt ismerünk: Mátyás címerével ékesített hatalmas oromzatot, hollókkal díszített vörösmárvány töredékeket. A 16. századi utazók, követek jelentéseiből nagyszabású, reprezentatív épület képe bontakozik ki előttünk, amelynek hangsúlyos eleme volt egy nagy árkádos udvar, szökőkúttal a közepén. Épült – olasz mintára – egy függőkert is. Sajnos minden elpusztult, ismereteinket főleg az ásatási eredményeknek köszönhetjük. A másik nagy királyi rezidencia, amelyet Mátyás reprezentatív épületegyüttessé formált, Visegrád volt. A gótikus struktúrájú nyaralópalotára 1477–78-ban monumentális zárterkélyt emeltek Beatrix, Mátyás és az országnagyok címereivel. Gótikus épület volt a kápolna és a palota reprezentatív zártudvara is (1484). Visegrádon jóval kevesebb all’antica szerkezetnek van nyoma, mint Budán. Az épületek tervezőjét illetően találgatásokra vagyunk utalva. Az biztos, hogy 1479-ben a firenzei Chimenti Camicia szülővárosában négy mestert szerződtetett magyarországi munkákra. Mátyás haláláig tevékenykedett itt; általában őt tartja a tudomány a budai palota tervező építészének. Több firenzei kőfaragó nevét ismerjük a forrásokból, mellettük sok dalmátét is. Az ő kezük alól került ki a budai all’antica kőfaragványok zöme. Mátyás udvarában hangsúlyos szerepük volt a nagyméretű szobroknak. Bonfini szerint valamelyik épületen ott állt Hunyadi János, Mátyás király és Hunyadi László szobra. A nagy udvar közepét szökőkút díszítette, tetején Pallasz Athéné sisakos figurájával, a kapu két oldalán pedig egy-egy felfegyverezett alak vigyázta a bejáratot. A palotaépület előtt Hercules szobra állt. Ezek egy része feltehetően all’antica szobor volt. Szintén csak forrásokból ismerjük azt a nagy bronzkaput is, amelynek domborművei Hercules munkáit jelenítették meg. A bronzokat valószínűleg helyben készítették, mesterük nevét sokat találgatta a kutatás. Visegrádon a forrásokból ismerünk egy szökőkutat, amelyet a múzsák alakja díszített. Ugyanott az ásatások során előkerült egy – törött elemeiből összeállítható – szökőkút is, amelynek tetejét a lernai hidrával viaskodó gyermek Hercules szobrocskája koronázta. A visegrádi Hercules-kutat olasz mester tervezte és kivitelezte, s mivel anyaga esztergomi vörösmárvány, csakis itt készülhetett. Mesterét legutóbb Giovanni Dalmatával kísérelte meg azonosítani a művészettörténeti kutatás. A visegrádi palotakápolna berendezéséhez all’antica, aranyozott fehér márvány faragványok is tartoztak. Egy tabernákulum töredékeit sikerült megtalálni. Mátyás király Lorenzo de’Medicitől Andrea del Verrocchiónak Nagy Sándort és Dariust ábrázoló bronzdomborműveit kapta ajándékba; a magyar király egy szökőkutat is rendelt a firenzei mestertől (1485); egy hollókkal díszített fehér márvány medencedarab-töredéke maradt ránk (Magyar Nemzeti Galéria). Járt Budán (Vasari szerint) Benedetto da Majano is, aki intarziás cassonékat hozott a királynak. Az udvar fő reprezentációs attrakciói közé tartozott a híres könyvtár. Mátyás már uralkodása kezdetétől gyűjthette a könyveket. Az 1480-as évek második felében felgyorsult a könyvgyűjtés mértéke, és 1490-ig egyre csak fokozódott. Ekkor írta meg a firenzei humanista, Naldo Naldi is a budai „Fenséges könyvtár” (Bibliotheca Augusta) dicséretét, amelynek gazdagon illuminált díszpéldánya ránk maradt (Toruń, Biblioteka im. Kopernika). Mátyás az 1480-as években a kor legkeresettebb firenzei miniátorait foglalkoztatta. Attavante degli Attavanti, a tömegtermelésre is berendezkedett mester és műhelye több tucat díszkódexet küldött Budára, legjelentősebb közülük a Missale Romanum (Brüsszel, Bibliothèque Royale) (1485-től), a Martianus Capella-kódex (Velence, Biblioteca Marciana). A másik jelentős könyvfestő a Gherardo és Monte di Giovanni testvérpár. Ők inkább az 1480-as évek vége felé díszítettek Mátyás számára könyveket, pl. a Didymus-kódexet (New York, Pierpont Morgan Library) vagy a Szent Jeromos-kódexet (Bécs, Österreichische Nationalbibliothek). Attavante tanítványa, Boccardino il Vecchio festette ki a Philostratus-kódexet (Országos Széchényi Könyvtár), amelynek tartalma is Mátyásnak köszönhette létét. A király Budán létrehozott egy másoló- és könyvfestőműhelyt is. Ennek névtelen mesterei nem Firenzéből jöttek, hanem Lombardiából, és a nyolcvanas években tevékenykedtek itt. Több corvina készült műhelyükben (Tolhopf-kódex, Wolfenbüttel, Herzog August Bibliothek; Trapezuntius-kódex, Országos Széchényi Könyvtár), legjelentősebb képviselőjük, az ún. Cassianus mester tevékenysége csupán az 1480-as évek legvégén mutatható ki. Az általa elkezdett köteteket már II. Ulászló király számára fejezték be. Az újonnan készített kódexek mellett sok olyan könyv került a gyűjteménybe, amely korábban már más tulajdonában volt, s ekkor csupán egységesítették külső megjelenésüket: címeres, aranyozott bőrkötést kaptak, vagy színes bársonykötést zománcos csatokkal. A királyi udvaron kívül jóval kisebb hatása volt a reneszánsznak. Néhány főúri rezidencia mellett szinte csak a káptalanok falain belül jelentek meg all’antica alkotások, elsősorban kódexek. A kor egyik legjelentősebb bibliofilje Kálmáncsehi Domonkos székesfehérvári prépost volt, aki Franciscus de Kastello Ithallicoval, ill. műhelyével több antikizáló kódexet is csináltatott magának (Breviarium, Országos Széchényi Könyvtár; Missale, New York, Pierpont Morgan Library). Ennek a műhelynek lombard motívumkincse már 1490-ban provincializálódott (Filipecz János pontifikáléja, Esztergom, Simor Könyvtár; Apáthi Lukács Missaléja, Bratislava, Archiv Mesta Bratislavy). Ugyanakkor a legmagasabb szintű udvari művészet is megjelent a főpapok körében: Nagylucsei Orbán egri püspök breviariumát a Cassianus mester illuminálta, aranyozott bőrkötése pedig a király számára dolgozó műhelyben készült 1490 körül. Az építészet nehezebben alakult át; kiemelendők Báthory Miklós püspök váci építkezései, amelyeken már 1485 körül megjelentek all’antica formák. A Báthory család más tagjainak épületein azonban csak koszorús címerköveket találunk, építészeti faragványokat alig (Nógrád vára, 1483; Ecsed vára [?] 1484; Nyírbátor 1488). A Mátyás halála utáni évtizedben a királyi udvar elveszítette korábbi jelentőségét. II. Ulászló ugyan folytatta a budai építkezéseket, de sem a szobrászat, sem a könyvtár nem tartozott reprezentációs eszköztárába. Ő építtette a Buda melletti nyéki vadászkastélyt all’antica stílusban. A budai palotán éppúgy építkezett gótikus stílusban, mint Mátyás. Uralkodása alatt jutott el az új stílus a környező országokba: Morva- és Csehországba. A legjelentősebb építkezések Esztergomban folytak, ahol 1500-ig az özvegy Beatrix, s unokaöccse, Ippolito d’Este esztergomi érsek tartotta udvarát. 1497-től Bakócz Tamás lett az esztergomi érsek, aki 1506-tól kezdve felépítette sírkápolnáját, az ún. Bakócz-kápolnát a Szent Adalbert-székesegyház déli oldalánál. Ez volt az első centrális alaprajzú, all’antica épület Itálián kívül. Tervező építészének nevét nem ismerjük, stíluskritikai ismérvek alapján Giulano da Sangallo köréhez tartozhatott. Esztergom mellett más püspöki székhelyeken is megjelentek az all’antica formák. Vácott a 15. század utolsó évtizedében is építkezett Báthory Miklós, aki ebben az időben alakíttatta át reneszánsz faragványokkal a mogyoródi kolostort. Pécsett Szathmári György püspök építtette át a püspöki palotát. A mai székesegyházban, másodlagos helyen látható hatalmas méretű vörösmárvány tabernákuluma, amelyet ugyanazok az olaszok faragtak, akik Esztergomban dolgoztak a Bakócz-kápolnán. Más, kvalitásos faragványok is kerülhettek importként a városba. Pécsett és tágabb környékén a városban működő kőfaragóműhely(ek) reneszánsz faragványai valóságos regionális stílus képét rajzolják ki. Más püspöki székhelyekről is maradtak all’antica faragványok, így például Győrből, Veszprémből vagy Váradról. Gyulafehérvárott épült fel Erdély legkorábbi reneszánsz kápolnája, a Szent Mihály-székesegyház északi előcsarnokaként funkcionáló Mindenszentek-kápolna, Lázói János telegdi főesperes alapítása (1512). Az épület a két stílust egyesíti magában. A Jagelló-korban a káptalanok falain kívül a világiak rezidenciáin is megjelent az új stílus. Az oszlopokon nyugvó ívsorokból épülő loggia lehetett az egyetlen olyan építészeti elem, amely újdonságával megváltoztatta egy kastély képét. A legjelentősebb a Báthory család tevékenysége. Legnagyobb számban a Dunántúlon épültek all’antica részletekkel várak, kastélyok stb. Simontornyán pl. Buzlay Mózes ugyanazokat a mestereket foglalkoztatta, akik a nyéki kastélyon is működtek. Siklóson a Perényiek építtették át a várat, s a számadások szerint olasz mestereket is foglalkoztattak, akik azután a család más építkezésein is működtek. A kőfaragvány-import eredményei voltak Ötvöskónyiban is és Korotnán a kiemelkedő kvalitású lebegőfejezetek; de a kevésbé finom faragványok sem készülhettek helyben. A tiszta olasz formák mellett megjelentek az északi reneszánsz elemei is. Úgy látszik, hogy a Felföldön szinte kizárólag ezek domináltak, amint ezt több sárosi és szepesi kapuzat, tabernákulum stb. tanúsítja (Kisszeben, plébániatemplom; Lőcse, Horvát János szepesi prépost háza; Rozsnyó, kápolnakapu; Nyársardó, tabernákulum stb.). Pozsony környékén is hasonló volt a helyzet (Pozsony, a Szent Márton-templom déli kapuja; Bazin, plébániatemplom, szószék stb.), de Sopronban (oltártöredékek), Pannonhalmán vagy Bajnán (tabernákulum) is láthatók ennek a stílusnak emlékei. A kolozsvári Szent Mihály-templom sekrestyeajtaja Johann Clyn plébános megrendelésére 1528-ban Bécsből került a városba. Erre a stiláris vegyülékre a legszebb példa a bártfai városháza (1505–1509). A sírköveket ugyanazok a mesterek faragták, akik az építkezéseken dolgoztak, amint ezt éppen az egyetlen név szerint is ismert, Esztergomban működő olasz mester, Johannes Fiorentinus esete példázza. Szignált művei sírkövek (Felsőelefántra készült Forgách Gergely sírköve [1515], a távoli Gnieznóba Jan Łaski prímás sírköve [1516]) és egy keresztelőmedence a menyői templomban (most Bukarestben), de nyilván a templom vörösmárvány kapujához is volt köze. A Johannes Fiorentinus faragta sírkövek a legszebb all’antica sírkövek a magyarországi emlékanyagban. A Jagello-kor miniatúrafestészete szintén Mátyás-kori kezdetekre tekintett vissza. Az a lombard eredetű műhely, amely már 1490 előtt is szerkönyveket illuminált a főpapok számára, 1490 után is működött, hatása továbbterjedt (Somogy vármegye címereslevele, 1498), s nagy befolyást gyakorolt a Magyarországon kívüli területeken. Két karakteres műhelyt különböztethetünk meg: az egyik az, amelyik gersei Pethő János címereslevelét festette (1507, Magyar Országos Levéltár), s néhány liturgikus kódexet (egy Antifonálét, Bratislava, Archiv Mesta és Országos Széchényi Könyvtár és egy Psalteriumot, Esztergom, Főszékesegyházi Könyvtár), a másik az ún. Bakócz monogramista. Az itáliai all’antica jelenségek mellett számolnunk kell az északi reneszánsz jelenlétével (kassai graduale, Országos Széchényi Könyvtár), és természetesen a magas kvalitású késő gótikus produkcióval is (Zalka antifonale, Győr, Egyházmegyei Könyvtár). A Jagelló-korban egyre jobban terjedt a nyomtatott könyvek használata. Bár Budán ebben az időben nem működött nyomda, tucatnyi könyvkiadó tevékenykedett, akik főleg a velencei nyomdákat bízták meg a magyarországi használatra szánt liturgikus könyvek kinyomtatásával. E könyvek fametszetes illusztrációinak is köszönhető, hogy az új, all’antica ornamentika közismertté vált. Az iparművészet több ágában jelent meg az all’antica stílus. Pregnáns esete ennek a bútorművesség, amelynek kiemelkedő kvalitású példái fennmaradtak Nyírbátorban (a Báthoryak megrendelésére készült stallumok, 1511) és Zágrábban (székesegyház, Gerzencei László stalluma, 1520 stb.). Az ötvösművészetben a gótikus ornamentika közé is egyre gyakrabban keverednek antik motívumok, miközben az alapformák alig változnak. Az iparművészet tárgyai között is állandóan számolnunk kell importtal: a legújabb divat szerinti luxustárgyak még a mohácsi csata után is eljutottak Magyarországra. Az ország Buda eleste (1541) után véglegesen három részre szakadt. A Habsburg-uralkodók nem tartották székhelyüket az országban, I. (Szapolyai) János pedig nem tudott tartósan berendezkedni sehol. Uralkodói udvar csak az erdélyi fejedelemség kialakulásával jött létre újra a keleti országrészben. I. János rövid uralkodása alatt főleg erődépítéssel foglalkozott (Buda, majd Szamosújvár), de művészeti reprezentációjának emléke a gyulafehérvári székesegyházban a törökverő Hunyadi Jánosnak (†1456) állított reprezentatív síremlék (1534), amelyet megbízásából Statileo János erdélyi püspök rendelt meg. A Habsburg-uralkodók udvart nem tartottak Magyarországon, de Pozsonyban, a királyi Magyarország fővárosában olykor művészeti reprezentációt is kifejtettek: a 16. század közepén helyreállították a várat is itt. Legfontosabb ténykedésük azonban az ország összeomlott védelmi rendszerének korszerűsítése és újjáalkotása volt. Az új korszerű erődöket – és a régiek modernizálását – az 1556-ban felállított Haditanács építtette a hadiépítészetben gyakorlott (általában olasz) építészekkel. Az új típus a szabályos alaprajzon emelt ágyúbástyás vár volt. Ennek legfontosabb eleme az ötszög négy oldalával kifelé forduló, zömök bástya. Az erődök természetesen híjával voltak bármiféle díszítésnek, csak a kapuépítményeken nyílt lehetőség – a dór oszloprend elemeit felhasználva – a monumentalitást fokozó tagolásra. Az elsődleges feladat Bécs védelme volt, ezért a törökök felvonulási útjában épültek a legfontosabb erődök: 1548–55 között kiépült Komárom vára, az 1550-es évek közepétől pedig megkezdődött Győr átalakítása erődvárossá, Erdély védelmére pedig 1569-ben elkezdték Váradon a középkori vár helyén az ötszög alapú, modern erődítményt kialakítani. A legjelentősebb várépítő Pietro Ferrabosco volt, aki – többek között – Komáromban, Győrött, Kanizsán is működött. A erődökről ismert szabályos alaprajzok később megjelentek a korszak kastélyépítészetében is: a 17. században a királyi Magyarországon emelt szabályos alaprajzú kastélyok ideája közös volt a várakéval. Legkorábbi, társtalan emléke ennek az egervári várkastély (1563–69), a többi nagyszabású példa végleges alakját csak a következő században kapta, például Sopronkeresztúron (Nádasdy Pál idején), vagy Homonnán (Drugeth György alatt). E négyszögű kastélyok udvarát loggia vette körül, külső sarkaikon egy-egy négyszögletes sarokbástyával. A másik típuson a sarkokhoz kerek tornyok csatlakoznak. Ennek leghatásosabb példája Nagybiccsén épült fel (Thurzó Ferenc, 1571–74). A homlokzatképző elemek közül a legjellegzetesebb a pártázat volt. Ez a főpárkány fölötti attikaszintet foglalta el, a tetőt eltakarva. Nemcsak a kastélyokon alkalmazták (pl. Frics ), hanem városi lakóházakon, városházákon, templomokon és harangtornyokon is. A másik fontos építészeti forma a loggia, amely a belső udvarok igényes kialakításához tartozott. A kialakuló erdélyi fejedelemség székvárosa Gyulafehérvár lett, még a 16. század közepén. A késő középkori palota helyén Bethlen Gábor emelt (maradványai felhasználásával) nagyszabású palotaegyüttest. Az erdélyi főurak közül többen is utánozták a példát: Mikó Ferenc (Csíkszereda), Lónyai Zsigmond (Aranyosmeggyes). Úgy tetszik, hogy Bethlen mintái a felföldi főurak kastélyai voltak, építészük pedig az a Giacomo Resti lehetett, aki a királyi Magyarországon is tevékenykedett. Bethlen utódja, I. Rákóczi György építette ki családi várát Sárospatakon, ahol a gyulafehérvári fejedelmi palota mintájára még „bokályos ház” is készült: török csempékkel borított falú audienciás terem. A fejedelmi építkezésekhez is a városi kőfaragók szolgáltatták az igényes faragványokat: ajtó- és ablakkereteket, konzolokat stb. Legjelentősebbek voltak a kolozsváriak, akik Erdély-szerte szállítottak faragványokat. Magában a városban a 16. század második harmadától emeltek reneszánsz stílusú házakat; leghíresebb a főtéri Wolphard–Kakas-ház volt, amelyet 1534–41 között a plébános, Adrian Wolphard emeltetett. A síremlékművészet a kései reneszánsz legfontosabb szobrászati műfaja. Többféle típusból választottak a megrendelők. A korszak egyik újdonsága a falra függesztett kőepitáfium lett, amelynek legszebb sorozatai Pozsonyban és környékén maradtak fenn. A másik fontos új típus a falisíremlék, amely főuraknak és főpapoknak egyaránt készülhetett. Ilyet emeltek a püchsendorfi Hans Rueber (†1584) felső-magyarországi főkapitánynak (egykor Kassa, Szent Erzsébet-templom, figurája ma Magyar Nemzeti Galéria), de aulikus körökben elterjedtté csak a 17. század elején vált, miután a győri hősnek, Pálffy Miklósnak ilyet rendelt a felesége, Maria Fugger, a pozsonyi dómban. Az erdélyi síremlékek közül a címeres-feliratos volt a leggyakoribb. Kivételt képeztek viszont a fejedelmi síremlékek, amelyek egytől-egyig importművek voltak. Már János Zsigmond és Izabella királyné fehér márvány tumbái sem vezethetők le az erdélyi fejlődésből (1571 után). Báthory Kristófét (†1581) Gdańskban rendelte meg Báthory István Willem van den Blocke műhelyében; Bethlen Gáboré és feleségéé, valamint a Rákócziaké Krakkóban működő olasz szobrászok munkája volt. (Utóbbiak ma is a gyulafehérvári székesegyházban állnak, oltárépítményekké átalakítva.) Egyetlen korszak művészetét sem lehet csupán a helyben készült alkotásokkal jellemezni, a magyarországi késő reneszánszét a legkevésbé. A főúri, főpapi udvarokban igen magas színvonalú műalkotások álltak a reprezentáció szolgálatában. Nádasdy Tamás sárvári udvara, vagy a Batthyányaké Németújváron, a Zrínyieké délen, a Pálffyaké, Thurzóké a Felföldön stb., mind a távoli királyi udvart utánozták. Rendkívül jelentős volt a művelt, humanista főpapok műpártolása. A 16. század második felében jelent meg a portré műfaja, bár eredeti mű igen kevés maradt ránk, inkább csak metszetek, közöttük annak a Martino Rotának az arcképei, aki Verancsics Antal meghívására érkezett ide. A 17. században a portrék egyre gyakoribbak lesznek, ekkor alakulnak ki az első főúri ősgalériák. A szobrászat egyéb műfajaiból és a festészetből kevés emlék maradt. A 16. század második felének politikai és egyházi viszonyai nem tették lehetővé a késő reneszánsz ars sacra kibontakozását. A 17. század elejétől épültek új oltárok, azok is a Felföldön, manierista díszítményekkel (Szepeshely: Szent Kereszt-oltár, 1600 k.). Ugyanezek a mesterek voltak a kor divatos festett-faragott funerális műfajainak, az epitáfiumoknak és a halotti címereknek az alkotói is. Ezeken a műveken már megjelentek a barokk stíluselemek.• • magyarországi művészet• • Árpád-kori művészet• • 14–15. századi művészet• • barokk művészet• • a klasszicizmus művészete• • történeti festészet• • szecesszió• • művészeti irányzatok a 20. században• • Irodalom• magyarországi művészet