A bécsi Képzőművészeti Akadémián és Waldmüller szabadiskolájában, majd 1859-től Münchenben tanult. 1856-ban Brassóban és Szebenben tartózkodik, ahol arckép- és cégérfestésbő él. 1857-ben meghívást kap az Aichelburg grófok csehországi birtokaira. Itt több portrét fest a család tagjairól, s megismerkedik a marschendorfi birtokuk intézőjének árva húgával, Kudrina Janette-tel, akivel 1860-ban házasságot köt. Megbízásra készült arcmásainak ellenértékéből utazik 1859-ben Münchenbe, tanulmányai folytatására. Itt készült néhány korai főműve is (Önarckép, 1860; II. Lajos holttestének feltalálása, 1860, Dobozy Mihály és hitvese, 1861, valamennyi Magyar Nemzeti Galéria). A hazai nemzeti művészet megteremtése érdekében 1862-ben véglegesen Pesten telepedett meg. Két müncheni éve alatt készítette többek között 1859-ben a Caravaggio élete (1859, Magyar Nemzeti Galéria) című rajz sorozatát és a Savonarola máglyahalála (1860, Magyar Nemzeti Galéria) szénrajzát. Itthon azonban igen szerény volt a képek iránti kereslet. Ezért örömmel fogadta 1863-ban volt tanára, Piloty meghívását Münchenbe, ahol a mester vezetésével elkészíti a Bajor Nemzeti Múzeum számára a VII. Károly menekülését ábrázoló falképet. A kapott honoráriumból 1865 tavaszán európai körutazást tesz, majd visszatér Pestre. Első itthon készített nagy történelmi tablója, a Mohácsi vész (1866, Magyar Nemzeti Galéria). Egy évvel később festette az Egri nőket (1867, Magyar Nemzeti Galéria). Ahogy a század vége felé ritkultak történelmi tablói (Thököly Imre búcsúja apjától, 1875, Magyar Nemzeti Galéria; Zrínyi kirohanása, 1885, Debrecen, Déri Múzeum), úgy növekedtek oeuvre-jében életképei, tájai, portréi. Korán elhalt Ármin fiáról készült Kisfiú vajaskenyérrel (1875 k., Magyar Nemzeti Galéria), s az ugyanekkor festett és a Vöröshajú lány (Magyar Nemzeti Galéria) portréművészetünk bensőséges darabjai között is az élen áll. Szadai felhőtanulmányai, kisméretű tájképei (Parasztudvar pirosszoknyás leánykával, 1890-es évek; Alkonyati táj, 1880-as évek, mindkettő Magyar Nemzeti Galéria) korai plein air festészetünk eddig alig méltatott csúcsát jelzik. A század végén meginduló nagy építkezések során ~ is kapott megbízásokat freskók készítésére. Elsőként a Deák-mauzóleumba készített allegorikus képeket 1883-ban. A felépülő Operaházban csak részfeladatokkal bízták meg: 1884-ben az előcsarnok és díszpáholy falképeit és puttófrízeit készítette el. 1887–89 között a pécsi székesegyház Szent Mór- és Imre-kápolnáját festette ki, 1890–96-ban a budavári koronázó templomot, majd 1896–97-ben az kecskeméti Új Városházát. ~ 1871-től a Mintarajztanoda tanára, 1906-tól igazgatója. Ez alatt keze alól nemcsak a tehetséges tanítványok sora – Csók, Iványi Grünwald, Vaszary, Körösfői-Kriesch került ki –, de számos olyan szakmai cikk, tanulmány is, amelyeken növendékek egész légiója nevelkedett. Élete végéig alkotó munkával, festéssel, írással, tanítással foglalkozott. Szadán emlékmúzeum mutatja be munkásságát.
Lyka K.: Nemzeti romantika, Budapest, 1942 • Haulisch L.: Székely Bertalan, Budapest, 1964 • Bakó Zs.: Székely Bertalan, Budapest, 1982 • Szabó J.: A XIX. század festészete Magyarországon, Budapest, 1985 • Bodnár É.: Kard és ecset, Budapest, 1987 • Székely Bertalan kiállítása (kat.), Magyar Nemzeti Galéria, 1999.
A cikk lejjebb folytatódik.