Az Iparművészeti Iskola festő tanszakán végzett. Pályáját Schickedanz Albert és Steindl Imre mellett kezdte, a bajmóci vár és az Országház tervezésében segédkezett. Az 1890-es évek végén bútortervezéssel kezdett foglalkozni. Első sikereit is bútorterveivel aratta, melyek az angol funkcionális tervezés szerint készültek, s a The Studio című folyóirat is mint az angol tervezői stílushoz közel álló munkákat mutatta be 1901-ben. Kiemelkedő funkcionális szemléletű tervei közé tartozik a Szépművészeti Múzeum grafikai kiállító helyiségének berendezése. Később, a népművészeti gyűjtőutak (1902-ben bejárta, többek közt Göcsejt, Somogyot, Mezőkövesdet, az Alföldet és Erdélyt) hatására egyre több szerkezeti és díszítő elemet vett át a népművészetből, s a magyaros szecesszió irányának egyik kiemelkedő megteremtője lett. Építészeti és iparművészeti tervein a népművészet és az angol Arts and Crafts mozgalom hatása együttesen van jelen, legjobb munkái a két inspirációs forrás összeolvasztásával születtek. Népies inspirációjú bútortervein elsősorban a kopjafa motívumot használta, s népmesék alakjai kerültek a gazdagon faragott asztalokra és székekre. Ebédlőbútorai közül néhány zenei ihletésre készült, elnevezéseik: Este a székelyeknél, ill. Káka tövén költ a ruca. Több világkiállításon szerepelt; 1905-ben Milánóban kitüntették ebédlőtervét. Szoros kapcsolatban állt a gödöllői művészteleppel. Nagy Sándornak tervezett rajzasztala, jellegzetes deszka stílusban készült. 1903-ban, a karácsonyi kiállításon bemutatott ebédlőjének díszítményeit Nagy Sándor tervezte. Gyermekszoba berendezést is készítettek közösen. Többször is kiállított a gödöllőiekkel, először 1904-ben a Műbarátok enteriőr-kiállításán, ahol a belépő berendezését és egy biedermeier elemekre épülő ebédlőt tervezett. Tervezett kézitükröt (Lucifer győzelme, 1898) és szőnyeget (Csaba a hadak útján) is. A marosvásárhelyi Kultúrpalota (1912–13) Tükörtermének üvegfestményei az Erdély beszédes hagyományai című, főként építészeti terveit összefoglaló könyvében (Budapest, 1910) és a Hajdanába, réges-régön… című kötetében (Budapest, 1917) található rajzok nyomán készültek. Az ablakok közül az első, a Hajdanába réges-régön erdélyi életkép, míg a Csaba bőcseje, Réka asszon kertje, Réka asszon kopjafája, a Nagyúr kapuja, Sátorpalota, Perosztó szék és Réka asszon deckás ablaka az Attila-mondakörhöz kapcsolódik, melynek felidézését az ősi elemeket őrző székely házak és berendezések nyomán képzelte el. Az Iparművészeti Iskola tanára volt. Első jelentős épülete egy mátyásföldi villa volt 1908-ban. 1907-ben Marosvásárhelyre költözött, s ettől fogva a gyorsan fejlődő városban jelentős megbízásokat kapott: Székelyföldi Ipari és Kereskedelmi Kamara (1910), Orvoslakás rendelővel (1910–11), Csiszér Berciék háza (1910). Népházakat (Harasztkeréki népház, 1909; Gálfalvi népház, 1910) és iskolákat (Sáromberke, Magyardellő, 1910) tervezett. Típusterveket is készített munkás- és kisiparos házakhoz, polgári lakásokhoz. Lakóházain is a modern, angol és skót építészet, valamint a helyi tradíció együttes hatása alatt dolgozott. Alaprajzai is ezt a kettős kötődést mutatják, a legkülönbözőbb új igényeket kielégítő eredeti konstrukciók, melyek a népművészet szerkezeti elemeire épülnek. Gyakran nemcsak a házat, hanem egész berendezését is megtervezte. A magyar kertekről tanulmányt is írt. Építészeti elveit több cikkben, tanulmányban is megfogalmazta (A ház, Magyar Iparművészet, 1910. 315–316.). Erdélyben számos felmérést készített a népi építészetről, melyek ideálterveivel együtt, a Táltos kiadásában saját tervezésű kötetekben jelentek meg: Hímes udvar (Budapest, 1916); Öreg csillagok (Budapest, 1916); Cserényös házak (Budapest, 1916); Architectura. Válogatott munkáim 1907–1934 (Budapest, 1936).
Margitay E.: Wigand Ede munkái, A Ház, 1908. 161–162. • Thoroczkai Wigand Ede újabb munkái, Magyar Iparművészet, 1909. 257–260. • Fülep L.: Thoroczkai Wigand Ede könyvei (1917). In: A művészet forradalmától a nagy forradalomig, Budapest, 1974. 241–243. • Petrovics E.: A nemzeti stílus és Thoroczkai Wigand Ede, Pesti Napló, 1939. jún. 4. • Kathy I.: Thoroczkai Wigand Ede. In: Magyar Művészet 1890–1919. (szerk.: Németh L.), Budapest, 1981. 364–369. • Barla-Szabó L.: Thoroczkai Wigand Ede az építész és iparművész (kézirat), Budapest, 1980 • Nemes M.: Thoroczkai Wigand Ede munkássága (disszertáció), Budapest, 1982.
A cikk lejjebb folytatódik.