Jogi tanulmányai mellett 1842-től Marastoni Jakab Pesten működő magániskolájának növendéke volt. 1843-ban jogi tanulmányai folytatása végett Bécsbe utazott, de ott a festészet mellett döntve beiratkozott a Képzőművészeti Akadémián Ferdinand Georg Waldmüller osztályába. Korai munkái középkori tárgyú romantikus életképek (Haldokló lovag, 1846, lappang; Trubadúr, 1846, magántulajdon). Első jelentősebb sikerét a végletesen drámai érzelmeket ábrázoló Koporsólezárással (1847, Magyar Nemzeti Galéria) aratta, amelyet kiállítása után megvásárolt a Magyar Nemzeti Múzeum. Ezekben az években több vallási tárgyú kompozíciót is festett (Krisztus a keresztfán, Magyar Nemzeti Galéria; Keresztlevétel, 1847, Magyar Nemzeti Galéria). 1846-ban itáliai tanulmányutat tett. Visszatérve Bécsbe megfestette e korszakának legkiemelkedőbb darabját, a romantikus „tengeri vészek” és katasztrófaképek hagyományait követő Mentőcsónakot (1847, Magyar Nemzeti Galéria). Mivel itthon nem számíthatott támogatásra, mestere ajánlására Katalin nagyhercegnő rajztanáraként az orosz cári család szolgálatába lépett. 1848-tól haláláig kisebb-nagyobb megszakításokkal az orosz cári udvar alkalmazásában, Szentpétervárott dolgozott. Néhány hónappal megbízatása után – részben a magyar szabadságharc elfojtásában történt orosz szerepvállalás miatt is – kilépett az udvari kötelékből, és három éven át egy fotográfiai műteremben retusálásból, színezésből és akvarellportrék készítéséből tartotta el családját. 1852-ben újra a cári család szolgálatába állt. Udvari festőként fő feladatai közé tartozott arcképek készítése, valamint az udvari ünnepségek, díszebédek, bálok és vadászatok megörökítése. E szerepkörében ~ több ezer grafikában, akvarellben és tucatnyi képsorozatban dokumentálta az pétervári udvari életet. Udvari megrendeléseihez kötődtek erotikus képsorozatai is (Adaptations). Hivatalos kötelezettségei csak megszaporodtak, amikor 1859-ben megkapta a „Cár Őfelsége Festőművésze” címet. Cári megrendelésre készült műveinek nagy része ma is Oroszországban található. Hivatalos munkái mellett azonban készített irodalmi ihletésű illusztrációkat, romantikus képciklusokat, allegorikus és szatirikus kompozíciókat is. Tehetsége, kivételes rajzi készsége mindenekelőtt a grafika és az irodalmi illusztráció területén érvényesült. Szintén aktuálpolitikai eseményekhez kapcsolódott az 1854–55-ös krími háborúra reflektáló képciklusa (Gyermekeknek szóló elbeszélések apjukról és testvéreikről, 1855). Grafikáinak legjavába tartoznak a pétervári élet megannyi jellegzetes típusát felvonultató életképei, szatirikus zsánerei. Társadalomkritikai éltől sem mentes karakterformáló és elbeszélő vénája különösen jól érvényesült olyan frappáns, olykor karikaturisztikus képsorozataiban, mint Az őrnagy menyasz-szonyszemléje (1848), Az újdonsült tiszt mézeshetei vagy a Kis kellemetlenségek a művész életében (1858). A hatvanas években változás történt ~ művészetében. Egyre nagyobb teret kapott az irodalmi illusztráció. Megfestette a Hamlet, Don Juan, a Werther vagy a Mazeppa jeleneteit. Több illusztrációt készített Puskin műveihez (Anyegin, Bahcsiszeráji szökőkút). Az 1860-as évek közepétől több mint két évtizeden át foglalkoztatta Lermontov Démon című elbeszélő költeménye, amelyet számos, Oroszországban igen népszerűvé vált kompozícióval illusztrált. Théophile Gautiers, a neves párizsi kritikus meghívására ~ 1862-ben, majd 1871-ben nagyobb nyugat-európai körutazást tett. 1871-től többször vendégeskedett az angol trónörökösnél. Részben a megváltozott orosz belpolitikai irányvonal, részben a nyugati tapasztalatok hatására a korábbi szatirikus életképeket romantikus, borzongató (Sírrablók, 1858, Magyar Nemzeti Galéria), melodramatikus (Az anya sírja, magántulajdon), egzotikus, mitologikus (Nimfát rabló faun, 1874, magántulajdon), moralizáló (Uzsorás, Magyar Nemzeti Galéria) és a németalföldi barokk zsánerek hagyományait felelevenítő (Mulató társaság, Magyar Nemzeti Galéria) témák váltották fel. Ekkortól foglalkoztatták ~t a történeti tárgyak is, így a francia történelem regényes eseményei (Richelieu áldása, magántulajdon; Orgia, 1875, Magyar Nemzeti Galéria), vagy az ivó-jelenetek körébe tartozó Falstaff-illusztrációk. A belga Louis Gallait és a francia Paul Delaroche hatására romantikus, filozófiai igényű történeti allegóriák is megjelennek életművében (Zsidó mártírok, 1871, Magyar Nemzeti Galéria; Autodafé, Magyar Nemzeti Galéria; Luther látomása, magántulajdon; A Messiás, 1871, magántulajdon). 1874-ben felmentését kérte a cári szolgálat alól és Párizsba költözött, ahol mozgalmas társadalmi életet élt. Gautiers révén megismerkedett Victor Hugóval, ifjabb Dumas-val vagy a rajzi stílusában ~vel rokon Gustave Doré-val. E szellemi környezet inspirációjának köszönhetően ~ 1878-ra befejezte festői életművének egyik legnagyobb vállakozását. A Démon fegyverei (más címmel: A Rombolás géniuszának diadala, Magyar Nemzeti Galéria) egyszerre történelemfilozófiai allegória és aktuálpolitikai programkép. A bolgár–török háború pusztításáért az aktuális katonai nagyhatalmak vezetőit (II. Sándor cár, Vilmos császár, III. Napóleon) és a pápát felelőssé tevő mű antimilitáns, republikánus és nyíltan antiklerikális (a pápai trón koponyákból emelt halmon áll) állásfoglalása bemutatásakor valódi politikai botrányt okozott, olyannyira, hogy a tiltakozások hatására ~ kénytelen volt visszavonni a párizsi világkiállítás hivatalos tárlatáról. Párizst elhagyva 1880-ban szülőfalujában, Zalán telepedett le – családja már 1866 óta itt élt –, ahol újabb látványos allegóriákat festett, de a Kísértetek órája (Magyar Nemzeti Galéria) horrorisztikus és a Modern szirén (I–III. Magyar Nemzeti Galéria) morális példázata sem hozta meg a várt sikert. E kudarcok visszavonulásra késztették ~t, aki mindinkább az irodalmi illusztrációban találta meg a képességeinek legjobban megfelelő műfajt. Még Párizsban kezdett hozzá Goethe Faustjának illusztrálásához, amelynek 20 tollrajza 1878-ra készült el (Magyar Nemzeti Galéria). 1881-ben Grúziában tartózkodott, ahol a grúzok nemzeti eposzának, Rusztaveli Tigrisbőrös lovagjának illusztrálásához gyűjtött anyagot. Az 1880-as évektől a magyar megrendelőkkel is mind szorosabbá vált együttműködése. E folyamat nyitánya egy állami megbízatás volt: 1876-ban a kormány megrendelésére allegória és aktuális eseményábrázolás sajátos ötvözeteként készült el reprezentatív festménye, az Erzsébet királyné Deák Ferenc ravatalánál (Magyar Nemzeti Galéria). Az Athenaeum Kiadó 1875 nyarán kereste fel a rövid időre a Magyarországra látogató mestert azzal a kéréssel, hogy készítsen néhány rajzot a tervezett illusztrált Petőfi-díszkiadás számára. A három rajz – a Jövendölés, A költő és a szőlővessző, valamint A király és a hóhér – Petőfi összes verseinek második, 1878-ban megjelent díszkiadásában került a hazai közönség elé. 1880 elején a Nizzában időző ~t ismét Petőfi versei foglalkoztatták. A Föltámadott a tenger, a Talpra magyar, a Farkaskaland és a Borús, ködös őszi idő illusztrációi Petőfi verseinek negyedik, 1884-es képes kiadásában, az előző három rajzzal együtt jelentek meg. 1898 nyarától a János vitéz illusztrálásán dolgozott. 1881-ben jelent meg ~ Géza műballadájának, a Leányvári boszorkánynak ~ által illusztrált díszkiadása. 1885-től dolgozott Madách Imre Az ember tragédiájának illusztrációin. ~ az elsők között kapott felkérést arra, hogy vegyen részt Az Osztrák–Magyar Monarchia Írásban és Képben című könyvsorozat illusztrációs munkálataiban. Legnagyobb magyar irodalmi vállalkozásai közé tartozott Arany János balladáinak illusztrálása, amellyel 1897-ben készült el. Ezek részben a szöveg közé tördelt, részben egész oldalas rajzai (Ágnes asszony; Hídavatás; Tetemrehívás) a 19. századi magyar historizáló-romantikus könyvillusztráció kiemelkedő alkotásai. Ám e szórványos hazai megrendelések nem biztosították ~ magyarországi megélhetését, ezért 1883-ban visszatért a cári szolgálatba, ahol a hivatalos megrendelések mellett életműve legszebb grafikáit rajzolta. Műveinek és kéziratos hagyatékának egy része, könyvtára és egyéb gyűjteményei egykori szülőházában, a zalai Zichy Mihály Emlékmúzeumban tekinthetők meg.
Bényi L.–Supka M.: Zichy Mihály, Budapest, 1953 • Berkovits I.: Zichy Mihály élete és munkássága, Budapest, 1964 • Gellér K.: Zichy Mihály művei az angol királynő udvarában, Művészettörténeti Értesítő, 2000/1–2., 75–93. • Zichy Mihály (kat.), Zalai Zichy Mihály Emlékmúzeum, Budapest, 2001.
A cikk lejjebb folytatódik.