festőművész

Alborno, Pablo

festőművész

Születési hely: Asuncion (Paraguay)
Születési dátum: 1875
Honlap:

Kiállítások az adatbázisban:

A paraguayi képzőművészet kiteljesedését a művészettörténészek a XIX. század végére és a XX. század elejére datálták. A nemzetközi sikerekhez nagyban hozzájárult az olasz származású Hector Da Ponté művészetpártoló és mentori tevékenysége, aki Julio Marnettel együtt létrehozta a Paraguayi Képzőművészeti Egyetemet, melynek jelentősége a Magyar Országos Mintarajziskola létrejöttéhez hasonlítható. Megteremtette a tehetséges fiatal paraguayi művészek számára a tanulás lehetőségét. Da Ponte nyomdokain haladva megalakult az olaszországi ösztöndíjasok köre, akik tanulmányaikat európai ösztöndíjjal is bővítették, elsősorban Olaszországban, Franciaországban és Spanyolországban tanultak, és az ott szerzett tapasztalataikat nemzetközi és hazai tárlatokon egyaránt bemutatták. Ennek a csoportnak tagjai közé tartozott a félig olasz származású Pablo Albornois.

A művész szülei az olasz származású Santiago Alborno, és a paraguayi Asuncion Alfaro voltak. Művészeti tanulmányait nem szülőhazájában, hanem a szomszédos Uruguay, Montevideo Művészeti Iskolájában kezdte, itt sajátította el az alapokat. Tanárai között szerepelt a korszak egyik kiemelkedő festője az olasz származású Guido Boggiani, és az ő hatására, továbbá az akkor szélesebb körökben is ismertté vált Da Ponte tanításának mélyebb megismerésére tanulmányait Olaszországban folytatta. Ő is csatlakozott az olaszországi ösztöndíjasok körének első csoportjához. A Római Akadémián kezdte el külföldi tanulmányait, de megfordult Velencében és Firenzében, Tiziano és Tintoretto alkotásaiért rajongott. Viszonylag hosszú időt töltött külföldön, csak 1908-ban tért vissza szülőhazájába, és akkor kötött barátságot a képzőművész Juan Anselmo Samudióval; közösen rendezték az olaszországi ösztöndíjasok első önálló kiállítását Paraguayban. Alborno kötelességének érezte, hogy az Európában szerzett ismereteit megismertesse a fiatal tehetségekkel, ezért barátjával Samudioval együtt megalapították az 1909-es esztendőben a Szépművészeti Akadémiát. Tanára és igazgatója volt az intézménynek. Egyre markánsabban kialakult az a képzőművészeti irány amelyet ő követett, a hagyományt mindenekfelett tisztelte, és a festészetben az impresszionisták álltak a legközelebb hozzá. Saját egyéni kiállítások mellett a kortársaival közösen (Juan Anselmo Samudio, Holdenjara, Modesto Delgado Rodas, Julian de La Herreira) rendszeresen részt vettek nemzetközi tárlatokon, Argentínában, Braziliában és a környező latin-amerikai országokban egyaránt. Az 1910-es esztendő meghozta számára a nemzetközi sikereket; fiatal paraguayi képzőművészekkel részt vett Argentínában az ország fennállásának tiszteletére rendezett nemzetközi tárlaton. A Paraguay függetlenségének megünneplésére rendezett nagyszabású ünnepségen 1911-ben több más paraguayi művésszel egyetemben (Manuel Dominguez, Arsenio Lopez Decoud) elkészítette a Proceres Mayos tablót, amellyel Paraguay nemzeti hősei előtt tisztelegtek, kifejezve az utókor háláját a függetlenség nagyjai előtt. A nagyszabású paraguayi felkérés, és a nemzetközi tárlatokon való részvétel eredménye, hogy Alborno pályája felfelé ívelt.

Témaválasztásában mindig is jelen volt a múlt, a történelem, a portré, és a paraguayi táj iránti tisztelet, a mindennapi élet egy-egy jelentősebb pillanata. A nemzetközi nézők táborában elsősorban tájkép-sorozata (Paisajes), Az öreg(Cabeza de Viejo), a Szövőnő (Tejedora de ñanduti), A vágtázók (Las galoperas), és a közkedvelt, paraguayi kegyhelyet megörökítő Caacupe-i Szűzről készült festménye a legismertebb. A Chaco-háború (1932–1935. Bolíviával vívott háború a gazdag olajmezők megszerzéséért) idején a művész  visszavonultan élt vidéki birtokán, ahol rendszeresen találkozott bolíviai foglyokkal; egyikükről festett portréja bejárta a világot: az ijedt, fiatal gyermekarc hűen tükrözte az értelmetlen háború viszontagságait és szenvedését. A háború és a gazdasági válság ellenére a paraguayi képzőművészet virágzott, s a világ végre megismerhette ennek a földdel körbezárt szigetnek tehetséges művészeit. Ebben a folyamatban jelentős szerepe volt Albornonak, aki egyéni- és kollektív kiállításaival bejárta a kontinenseket. Alkotásai mellett tanárként is működött, kutatott, nyelvészeti tanulmányok sora jelezte az őslakosok kulúrája iránti érdeklődését. Megalapította a Paraguayi Régészeti- és Néprajzi Múzeumot és Tudományos Társaságot. Josefina Plá, a paraguayi kultúra nagyasszonya szerint is Pablo Alborno az egyik legismertebb impresszionista festő volt hazájában. Azon szerencsések közé tartozott, akiket még életükben elismertek, elnyerte Latin-Amerika legnívósabb kitüntetését a bronz plakettet.

©Rojas Mónika