Bizonyos, ám éppen ezért elgondolkodható, hogy Basquiat személyében a nyugati félteke első színes bőrű festősztárját tisztelhetjük, aki afféle időzített bombaként csempésződött be a hangsúlyozottan fehér művészettörténetbe, s robban be és fel szinte pillanatok alatt. A Puerto-Ricó-i anyától és haiti apától született csodagyerek, oly sok nemzedéktársához hasonlóan, az utcán, nevezetesen New York üresen marad falfelületein kezdte képzőművészeti működését. Miközben a Gray együttesben muzsikált, szemétből készült ékszereket árult és buzgón látogatta a new wawe kocsmákat, El Diazzal elkezdett graffitizni: első nyilvános nyomhagyásai afféle személyes hangú szöveges-képi kommentárok voltak, amelyeket SAMO néven szignált (a fekete szlengben a „same old shit”, azaz vén szaros rövidítése).
Húszévesen kezdett el úgymond konszolidált módon, papírra és vászonra dolgozni, miközben önállóan, ám annál szenvedélyesebben tanulmányozta a művészettörténetet. Összebarátkozott ideáljával, az akkor már glóriát viselő Andy Warhollal, aki nemcsak hogy sokat tett érvényesüléséért, hanem együtt is dolgoztak. 1982-ben rendezte meg első önálló tárlatát, s már abban az évben ott feszített a világ egyik legrangosabb képzőművészeti rendezvényén, a kasseli Documentán, ahova nála fiatalabb művész korábban még soha nem nyerhetett bebocsátást. A következő évben, az ugyancsak tekintélyes Whitney Biennálén sikerült villantania, s ettől kezdve tulajdonképpen már nem is tudta követni, hogy hol mekkora sikert aratott. Neve fogalommá, a semmiből jött csóró megdicsőülésének fogalmává vált, de a mitikus figura mögött meghúzódó hús-vér ember nem sokáig bírta. A nyakába szakadt dicsőség és a pénz nyomására egyre növekedett a napi drogadagja, ami kezdetben oda vezetett, hogy festményei egyre labilisabbá és bizonytalanabbá váltak, a súlyosabb időszakokban már a barátai festették a képeit, végül pedig, alig huszonhét évesen, feladta a küzdelmet.
Művészetének megítélésében roppant eltérőek a vélemények. Amikor berobbant, főleg azt dicsérték benne, hogy mennyre üdén kulturálatlan, már-már barbár, aki a minden ésszerű kapcsolat nélküli jeleket is össze tudja kapcsolni, miközben olyan mélységeket képes megcsillantani, amit előtte kevesen. S tényleg, stílusa rendkívül nyitott volt, amiben a graffiti-gondolkodásmód mintájára keveredtek a lehető legkülönfélébb elemek: trágár szövegek és titokzatos szövegfoszlányok, afrikai maszkok és népszerű rajzfilmek hősei, személyes vallomások és expresszív formában tálalt művészettörténeti toposzok. Kezdetben mindezt és még sok egyebet is nagyszerűen egybe tudott tartani az a szenzibilitás, amely számára minden egyformán idegen és titokzatos, következésképpen minden rokon is egyben. Ilyen gyermekien vad szenzibilitással rendelkezett Basquiat, mindaddig, míg a droggal szét nem robbantotta magát.