1907-1912 között titokban részt vett szülei spiritiszta szeanszain, amelyek mély hatást gyakoroltak rá. 1921-ben a bukaresti Képzőművészeti Akadémián tanult. A Fekete-tenger mellett cézanne-i ihletésű tájképeket festett. 1924-ben a bukaresti Mozart Galériában sorra kerülő első kiállításának képei, köztük a Krisztus a kocsmában, botrányt váltottak ki. A költő Ilarie Voroncával megalapította a 75 HP című folyóiratot, amelyben közzétette «Pictopoésie» című manifesztumát. 1925-ben Párizsba utazott, ahol felfedezte De Chirico metafizikus festészetét. 1928-tól akvarelljeit, festményeit képzeletbeli állatok népesítik be, melyekből 1929-ben kiállítást rendezett Bukarestben. 1930-1934 között Párizsban élt. 1930-ban megsimerkedett Brancusival, aki a fotózás művészetébe, és Yves Tanguy-val, aki a szürrealisták közé vezeti be. 1932-ben csatlakozott a szürrealistákhoz. 1934-ben Pierre Loeb rendezte első egyéni párizsi kiállítását, melyhez az előszót André Breton írta. 1935-1937 között újra Bucarestben élt. Csatlakozott az illegális kommunista párthoz. 1938-ban visszatért Párizsba. A két festő, Esteban Frances és Oscar Dominguez között kirobbanó heves veszekedés során Dominguez egy üveggel eltalálta a közbelépni szándékozó Brauner arcát, aki a sérülés következtében elveszítette egyik szemét. 1940-1945 között zsidó származású feleségével Franciaország déli részén, Gapban éltek elrejtőzve. Érdeklődni kezdett a Kabbala és az okkult tudományok iránt. Képein, assemblage-ain a fantasztikus emebri és állati figurák mellett, héber betűk, alkimista jelek, számjegyek jelentek meg. Ebben az időszakban olajfesték mellett, vagy helyett gyakran használt paraffint, viaszt. 1948-ban Matta kizárása miatt szakított Bretonnal és a szürrealisták csoportjával. 1949-ben a Ruche egyik műtermében dolgozott, itt kezdte el önéletrajzi elemekből táplálkozó Onomatomanie-sorozatát. 1953-ban Vallauris-ban kerámiákat készített. 1966-ban ő képviselte Franciaországot a Velencei Biennálén.
Irod.: A. JOUFFROY: Brauner, Ed. Georgs Fall, Párizs, 1959. ; D. SEMIN: Victor Brauner, RMN/ Filipacchi, Párizs, 1990.
A cikk lejjebb folytatódik.