festőművész

Ernst, Max

festőművész

Születési hely: Brühl (NO)
Születési dátum: 1891
Honlap:

Kiállítások az adatbázisban:
 

Az avantgárd nagy nemzedékének egyik központi alakja: a dadaizmus egyik alapítója, a szürrealista csoport kitartó tagja. Munkássága rendkívül tág ívű, de egyben következetes, összefüggő rendszer is. Békésen megfér benne a mitikus szimbolika és a szigorú gondolatiság, a tudattalan automatizmus és a puritán formaszigor, a humor és a drámaiság, a polgárpukkasztás és a technikai újítások sokasága. Azt lehet mondani, hogy életművét Duchamp és Picasso ellentétes vonzásában bontja ki: a rombolás, a tagadás és a paradoxonok művésze, ugyanakkor tökéletes plasztikai egységet tud teremteni a legellentétesebb elemek között is.

  Erős a csábítás, hogy egyszerre destruktív és konstruktív alkatát a saját hamvaiból újjáéledő mitológiai Főnix madárral hozzuk összefüggésbe, annál inkább, mert a madárszimbolikának egyébként is kitüntetett szerepe van művészetében. Életrajzírói rendre megemlítik, hogy tizenöt éves, amikor kedvenc papagája váratlanul elpusztul, s ugyanabban az órában megszületik a család hatodik gyereke. A fiatal Max összefüggést keres a két esemény között, és képzeletében a madár fantasztikus jelenséggé nő. Álnevét a papagájától kölcsönözte, első frottázsa madárfejet mutat, a szadista pedig rendre ragadozómadár-fejű emberré változik a képein. De ezzel még nincs vége az ornitológiának: Ödipusz király című festményén az asztalból két madárfej nő ki, másutt egy különben ártalmatlan énekesmadár, a csalogány kerget két gyereket, s hogy az egész még komplikáltabb legyen, a művész állítólag igen büszke volt arcának ragadozómadárra emlékeztető profiljára.

  Max Ernst életművében tehát valósággal új madármítosz született, amely szimbolikáját tekintve legalább olyan szerteágazó és gazadag, mint az eredeti mítoszoké és a népmeséké. Elsősorban ez a vonatkozás kölcsönöz művészetének egyetemes érvényességet és kifejezetten mitikus jelleget, ugyanakkor arról sem feledkezhetünk meg, hogy egyúttal a modern művészet nagy újítója is volt. A tudatkontrollt kikapcsolni hivatott megvalósítása érdekében időnként felhagyott a hagyományos festészeti jelteremtéssel és olyan eljárásokat kísérletezett ki, amelyekben a véletlen jóval fontosabb szerepet kap, mint a művész tudatos szándéka. Például oly módon rajzolt érdes felületre helyezett papírra, hogy azon abból is átverődjön valami, ami alatta van, és aminek a megjelenését nem lehet pontosan ellenőrizni; máskor rétegekben vitte fel a festéket valamely szilárd alapra, és a végső képet a színrétegek fokozatos lekaparásával valósította meg. Dadaista időszakában híres kollázs-regényeivel új műfajt avatott, öregkorából pedig szobrászati tevékenysége érdemel külön figyelmet. Általában olyan kővel dolgozott, amit a természet félig már az ő kedve szerint formált meg, tehát csupán minimális átalakításra volt szükség ahhoz, hogy a művész a saját nevével szignálja a közös munkát, mely munkáról végképp lehetetlen eldönteni, hogy ősi-e, vagy modern.

©Sebők Zoltán © Enciklopédia Kiadó