Fischli Olaszországban, 1975–76-ig az urbinói, majd 1976–77-ig a bolognai Képzőművészeti Akadémián, míg Weiss 1963–64-ig a zürichi, majd 1964–65-ig a bázeli Iparművészeti Főiskolán tanult. 1979-ben kezdtek együtt dolgozni, és 1981-ben, a genfi Galerie Balkonban rendezték meg első kiállításukat.
Elutasítottak minden körülhatárolható stílust, közvetítő eszközt és anyagot. A banalitásban rejlő költészetet, a mindennapi élet tárgyainak és történéseinek fennköltségét tárták fel alkotásaikban. A dada, a szürrealizmus, a és a konceptuális művészet hatásait magukon viselő fotók, videók, diavetítések, filmek, könyvek, szobrok, valamint multimédia-installációk a művészpáros pontos megfigyeléseiből és sziporkázó szellemességéből születtek.
A Sausage Series [Kolbász-sorozat] volt ~ első közös projektje, mely meghatározta későbbi munkáik alaphangját. A tíz színes fotóból álló együttes élelmiszereket és háztartási cikkeket ábrázol. Az In The Carpet Shopban [A szőnyegüzletben] szőnyeg helyett felvágottal borították a padlót. Az Accident [Baleset] egy csapat cigarettacsikk-embert ábrázol, amint két kolbászautó összeütközésének következményeit bámulják. E furcsa alkotások játékosságukkal, humorukkal, naivitásukkal a művészek megvetését fejezik ki a kortárs művészetben jelen lévő Bedeutungskitsch-csel (a giccses „mély jelentés”) szemben.
Suddenly This Overview [Hirtelen ez az áttekintés] c. sorozatuk (1981) 250 darab apró, égetetlen agyagszobrocskából áll, melyek három fő témát érintenek: híres emberek (Freud Anna O.-ja, Marco Polo) életének elképzelt pillanatai, közkedvelt ellentétpárok (mint a magas és az alacsony művészet), valamint a mindennapi tárgyak világa (egy vekni kenyér, földimogyoró, gépfegyver). A Quiet Afternoon [Csendes délután] (1984–85) és a The Way Things Go [Ahogy a dolgok történnek] (1985–87) c. műveikben folytatták „köznapi” témáik körüljárását. Az előbbit alkotó fotókon konyhai eszközök, zöldségek, székek, abroncsok, üvegek stb. egyensúlyoznak finoman egymáson, szinte legyőzve a gravitációt. Ugyanezen tárgyak lappangó energiája a The Way Things Go c. filmben elszabadul: egy láncreakció során a különböző elemek mozgásba hozzák egymást. A börleszkszerű kinetikus komédiában forognak, gurulnak, egymásra esnek a tárgyak, Rube Goldberg karikatúráit és Jean Tinguely szobrait juttatva eszünkbe.
Két fotósorozatukat Airports [Repülőterek], valamint Images, Views [Képek, látképek] címmel könyv formájában jelentették meg 1989-ben, ill. 1991-ben. Az első kötet kifutópályákon álló repülőgépek egyhangú fotóinak gyűjteménye. A második a világ legismertebb, képeslapokon és útikönyvekben szereplő turistalátványosságainak (Eiffel-torony, piramisok, Stonehenge) fotóit párosítja hétköznapi témákat (pillangó, almák, cica) ábrázoló, negédes képekkel. Az Atelier/Bus [Műterem/Busz] c. videó (1994), amelyen a művészek napi tevékenységei láthatók, szintén a mindennapok esztétikáját tárja fel, csakúgy, mint az 1995-ös Velencei Biennálén kiállított cím nélküli installációjuk. Ez a 12 monitoron sugárzott 96 órányi videofelvétel szülővárosukat, Zürichet mutatja be képekben.
A 80-as évek elejétől poliuretán szobrokat is készítettek. Green Idiot [Zöld őrült] (1984) és Skull [Koponya] (1984) c. műveik a szürrealizmus jegyeit viselik. Később trompe l’oeil [„a szem becsapása”– illúziókeltő festészet a barokkban] hatásokra építették alkotásaikat, elmosva a mű- és a hétköznapi tárgyak közötti határokat. The Table [Az asztal] c. művüket (1992–93) a műtermükből származó hulladékból (hamutartókból, poharakból, eszközökből, üres konzervdobozokból és videokazetta-tokokból) aprólékos figyelemmel állították össze és festették kézzel. A Room Under The Staircase [Lépcső alatti szoba] (1993) egy gondnoki fülke teljes nagyságú rekonstrukciója, amelyben mindent (mosogatót, telefont, íróasztalt, festékesdobozt stb.) kézzel faragtak és festettek meg.
A 90-es években is a prózai dolgoknak szentelték figyelmüket, gondolkodásuk középpontjában mindazonáltal a művészet és az élet állt. Busi (Kitty) [Cica] (2001) c. videójukon közeli felvételről mutatnak egy tejet lefetyelő cicát. A Question Projection [Kérdéskivetítés] (1981–2002) abból állt, hogy egy fekete falra különböző nyelvekre lefordított egzisztenciális kérdések százait vetítették ki. A Visible World [Látható világ] (1986–2001) c. művet tizenöt világító asztalon bemutatott háromezer dia alkotja, melyeket a művészek utazásaik során készítettek a világ különböző részein. A mű egészének szépsége ellentétben áll az egyes képek szokványosságával.
A művészpáros alkotásaiból 1992-ben a párizsi Georges Pompidou Központ, 1996-ban a minneapolisi Walker Art Center, 2000-ben a Museu d’Art Contemporani de Barcelona, 2003-ban pedig a rotterdami Museum Boijmans Van Beuningen rendezett egyéni kiállítást. 1995-ben és 2003-ban ők képviselték Svájcot a Velencei Biennálén, s ez utóbbi alkalommal elnyerték a Leone d’Oro-díjat. Műveik az 1987-es és az 1997-es documentán, valamint 2002-ben és 2003-ban a bilbaói Solomon R. Guggenheim Museum Moving Pictures [Mozgó képek] c. kiállításán is láthatóak voltak. Mindketten Zürichben élnek és dolgoznak.