Születése után nem sokkal családja Boston egyik kertvárosába költözött. Nehéz évek következtek a család életében. 1965-ben Goldin nővére öngyilkos lett. Goldin ezután több nevelőszülőnél is élt, majd kiábrándulva a hagyományos családból és iskolákból, barátai között keresett menedéket, és a Massachusetts állambeli Satya Community School nevű alternatív iskolába iratkozott be. Itt találkozott David Armstronggal és Suzanne Fletcherrel, akikhez mély barátság fűzte a későbbiekben, és akik hosszú ideig nagy hatással voltak rá.
Az idő múlásával nővére képe kezdett elhomályosulni emlékezetében, ezért Goldin fényképezni kezdett, hogy megőrizze a múltat. Leginkább barátait fotózta, így dokumentálta életüket – a sajátjával együtt.
Élénk érdeklődéssel fordult a divatfotózás felé. Egymás fotózásakor barátaival gyakran az ellenkező nem ruháiba öltöztek. Ez a korai kísérletezés az ellenkező nem imitálásával előrevetítette a művész örök témáját: a nemek közötti homályos határterület feltárását. Armstrongon keresztül ismerte meg a bostoni transzvesztita szubkultúrát és a The Other Side [A túloldal] nevű éjszakai klubot. A 70-es évek elején itt ismerkedett meg számos transzvesztitával, akikről őszinte, ítélkezéstől mentes fotókat készített. A képeken barátai teljes öltözetben, illetve az előkészület különböző fázisaiban láthatóak. Ilyenek a David at Grove Street [David a Grove Streeten] (1972), az Ivy Wearing a Fall [Ivy vendéghajat visel] (1972) vagy a Kenny Putting on Make-up [Kenny sminkel] (1973) címűek. Osztálytársairól és barátairól készült portréival Goldin a kor zűrzavarát és vakmerőségét érzékeltette.
Amikor megkezdte tanulmányait a bostoni School of the Museum of Fine Artson, fényképezési stílusa nagy változáson ment keresztül. Míg azelőtt szinte csak fekete-fehér filmet és minimális fényforrást használt, most kísérletezni kezdett a színekkel, melyek hamarosan stílusának szerves részévé váltak. A híres „Goldinos hangulathoz” a vaku használata is sokat hozzátett. Természetes fényt nem használt, vakuzással ellensúlyozta, enyhítette a tárgyak vibráló színeit. Cibakróm fotótechnikával (diáról nyomott képek) érte el élénk, mély árnyalatait.
1978-ban a New York-i Boweryre költözött, s ez nagy változást hozott művészi pályája és magánélete tekintetében is. Képei ez idő tájt szélsőséges életstílusát tükrözték. A kábítószer, az alkohol és a durvaság mindennapos volt ismeretségi körében. Mindent megörökített a részeg buliktól kezdve a szélsőséges kapcsolatokon keresztül a verések nyomáig, s a 80-as évek elején hírhedt diavetítéseken mutatta be szűk baráti körének intenzív életét. A 45 perces, zenével kísért diasorozatot először New York-i punk-rock-klubokban vetítették. A The Ballad of Sexual Dependency [A szexuális függőség balladája] – ahogyan később nevezték – további fotókkal és dalokkal bővült az idők során, s több külföldi bemutató után eljutott az Edinburghi és a Berlini Filmfesztiválra is.
Az alkohol és a kábítószer egyre nagyobb akadályt jelentett Goldin magánéletében és munkájában, ezért 1988-ban kórházi kezelésnek vetette alá magát. Ebben az időszakban született művei – leginkább önarcképek – bezártságot, befelé fordulást és megalázottságot sugallnak, mint pl. a My Bedroom at the Lodge [Szobám a kis házban], a Self Portrait in Front of the Clinic [Önarckép a klinika előtt] vagy a Self Portrait with Milagro [Önarckép Milagróval] címűek.
Időközben barátai közül többen meghaltak AIDS-ben, illetve megfertőződtek a HIV-vírussal. Ennek hatására készítette többek között a The Cookie Portfolio [Cookie portfóliója] c. sorozatot, mely részt vett számos csoportos kiállításon az Egyesült Államokban és külföldön is.
DAAD-ösztöndíjjal egy évet Berlinben töltött, majd 1994-ben David Armstronggal kiadták A Double Life [Kettős élet] c. közös albumukat, melyben ugyanazokról a személyekről készített fotóik láthatók, megmutatva a kettejük stílusa közötti különbségeket. 1995-ben a bostoni Institute of Contemporary Art Boston School [Bostoni iskola] címmel rendezett kiállítást Goldin, Armstrong és barátaik, Philip-Lorca DiCorcia, Mark Morrisroe, Jack Pierson és mások műveiből, s ez a név rajtuk is maradt. A Whitney Museum of American Art 1996-ban rendezett retrospektív tárlatot Goldin munkáiból, I’ll Be Your Mirror [Tükröd leszek] címmel, majd a londoni White Cube Galleryben is nyílt egyéni kiállítása.
A cikk lejjebb folytatódik.