festőművész

Halley, Peter

festőművész

Születési hely: New York
Születési dátum: 1953
Honlap:

Kiállítások az adatbázisban:
Tanulmányait 1967-71-ig az andoveri (Massachusetts) Phillips Academyn folytatja. Ezalatt olvassa Josef Albers Interaction of Color [Színek kölcsönhatása] c. művét, mely egész pályafutása során hatással van rá. 1976-ban művészettörténész diplomát szerez a New Haven-i Yale Universityn. 1973-ban egy évet tölt New Orleansban, ahol megihleti a nyugati városoktól eltérő hangulat. Ebben az évben használ először ipari anyagokat is műveiben, valamint megismeri Robert Smithson írásait. 1978-ban megszerzi a Master of Fine Arts címet a University of New Orleanson. Első egyéni kiállítása ugyanebben az évben nyílik a New Orleans-i Contemporary Art Centerben. Egy szemeszter erejéig designt tanít a lafayette-i University of Southwestern Louisianán, de később is vissza-visszatér a tanításhoz. 1980-ban ismét New Yorkba költözik, és megrendezik első New York-i önálló tárlatát a P.S.1-ben. Ebben az időben a New Wave zenében megjelenő pop-téma és társadalmi ügyek érdeklik, s ezek válnak művészetének mintájává. A 80-as évek elején írni kezd az Arts Magazine-nak, s a kortárs művészet elméletével foglalkozik. 1988-ban jelenik meg Collected Essays 1981-1987 c. kötete. Filozófiájából - melyet Jean Baudrillard szimulációelmélete inspirál - indul ki a ~, Ashley Bickerton, valamint Jeff Koons nevéhez fűződő kifejezés, a neogeometrikus konceptualizmus. 1984-ben kapcsolatba kerül az East Village-i Gallery International with Monumenttel. A galéria támogatásával karrierje felfelé ível. 1986-ban a neogeo művészek kiállítása a New York-i Sonnabend Galleryben a csoport növekvő sikerét jelzi. ~ 1989-re komoly elismerést vív ki, alkotásai az Egyesült Államok és Európa jelentős galériáiban láthatók. Ez idő tájt egyre többet kísérletezik a színekkel. Festményeit 1989-ben a krefeldi (Németország) Museum Haus Esters, a Maison de la Culture et de la Communication de Saint-Etienne, valamint a londoni Institute of Contemporary Arts is bemutatja. 1991-92-ben retrospektív tárlata járja be Európát: eljut a bordeaux-i és a lausanne-i Musée d'Art Contemporainba, a madridi Museo Nacional Centro de Arte Reina Sofíába, valamint az amszterdami Stedelijk Museumba. 1992-ben rendez először egyesült államokbeli múzeum (a Des Moines Art Center) egyéni kiállítást műveiből. New Yorkban él.
fordította: ©Widder Zsuzsa