képzőművész

Koons, Jeff

képzőművész

Születési hely: York, Pennsylvania
Születési dátum: 1955

Kiállítások az adatbázisban:
Mielőtt művészként ismertté vált volna, a New York-i MOMA propagandistájaként dolgozott, méghozzá rendkívül sikeresen, hiszen az intézmény történetében neki sikerült a legtöbb támogatót mozgósítania. Azután még közelebb került a pénzhez: bróker lett a Wall Streeten, ahol remekül kitanulta, hogyan kell ügyes stratégaként bánni az értékekkel. Művészeti tevékenységével azután mindkét tapasztalatát ügyesen hasznosítva vált az úgynevezett (kisajátítási művészet) központi alakjává. Nem új dolgokat alkotott, hanem már meglevő, rendszerint alacsony értékű holmikat sajátított ki, s bizonyos reklámstratégiák alkalmazásától sem visszariadva értékelt fel. Választása kezdetben kommersz óriásplakátokra, mindenekelőtt italreklámokra esett: átvette azok raszterét, de mielőtt újra kinyomtatta volna és a saját nevével szignálta volna őket, egy csepp olajat csöppentett a festékbe. Ami a végeredményen optikailag éppúgy nem látszik, mint ahogy rendszerint az érték vagy a lélek sem a dolgok látható-tapintható felszínén szokott sütkérezni. A plakátok után plexikalitkába zárt elektromos háztartási gépek és akváriumba merített kosárlabdák következtek – mindig vadonatújak és olyannyira sterilen tiszták, mintha épp orvosi műtétre várnának. 1986-ban egy „minden érzékiség veszélyétől megtisztított” felfújható játéknyulat öntetett tökéletesen polírozott rozsdamentes acélba, majd hivalkodóan ízléstelen, a giccs határát messze túllépő tárgyakkal kezdett bíbelődni. Ha most csupán az 1988-ban született sorozatára összpontosítunk, máris hű képet kapunk arról a világról, amit maga a művész a banalitás territórumának nevezett: életnagyságú szobrot készíttetett Buster Keatonről, amint szamárháton lovagol, egy óriásira nagyított plüssmaci a rendőrrel flörtöl, Pink Panther egy félmeztelen nő karjaiban pihen, Michael Jakson pedig a kedvenc majma társaságában pózol. Már e néhány önkényesen kiragadott példából világosan látszik, hogy Koons módszere a híres-nevezetes ready-made-eljáráson alapul, amit Marcel Duchamp vezetett be a modern művészetbe. Csakhogy míg a francia művész az iparilag előállított kész tárgyak kiválasztásakor kizárta az ízlést, amerikai követője annak legrosszabb változatát hozta működésbe: azt a giccses tömegízlést, ami hagyományosan a „magas modernizmus” legfőbb ellenségének számított. Alaposan felbosszantva ezzel a komoly művészettörténészek többségét, ugyanakkor megnyerve sokak kegyeit, akik addig fanyalogva tekintettek az ezoterikus modern és kortárs művészetre. De Jeff Koonsnak ez nem volt elég: olyan sztár akart lenni, akiért nem a kiválasztottak, hanem egész néptömegek lelkesednek. Az ehhez szükséges eszközök bevetésekor pedig igazán nem volt szégyenlős. 1988-ban vezető művészeti folyóiratokban (Flash Art, Artforum) képes hirdetéseket tett közzé, amelyek már nem is a munkáit, hanem egyenesen a személyét reklámozzák. Olyan beállított fotókról van szó, amelyeken Koonst látjuk különféle, egymással nehezen összeférő helyzetekben: hol fürdőköpenyben pihen, hol kisiskolásokat oktat, hol disznók társaságában vigyorog, hol pedig szexi nőket csábít el. Munkássága azután ténylegesen is ez utóbbi irányba ágazott el: összeismerkedett Cicciolinával, a magyar származású pornósztárral, egyben olasz parlamenti képviselővel, akit 1991-ben egyházi szertartás keretében feleségül is vett. Ebben az időben készíti el Made in Haeven című híres-hírhedt sorozatát, amely olyan életnagyságú szobrokból és hatalmas fotókból áll, amelyeken a boldog pár kimondottan hard pozíciókban látható. A sorozat egy része szerepelt a Velencei Biennálén, ahol heves kritikai visszhangot váltott ki, különösen a közönség részéről. A műtörténészek körében pedig komolyan felmerült a gyanú, hogy amit Koons a művészetben művel, az bizonyára egyáltalán nem is irónia, hiszen az életben, nevezetesen a párválasztása során vészesen hasonló ízlés vezérelte, mint a műtermében. Hiszen ha ember egyáltalán mondható giccsesnek, akkor Cicciolina alias Staller Ilona mindenképpen közéjük tartozik. A helyzetet csak bonyolította, hogy kettejük művészet rangjára emelt vagy süllyesztett (ez most mindegy) nászából egy valóságos húsvér kisgyermek is született. Vajon lehet-e egy gyermekről azt feltételezni, hogy holmiféle művészi irónia szülöttje? A kérdés akkor fordult igazán komolyra, amikor a boldog pár boldogságának vége szakadt, elváltak, és kínosan hosszúra nyúlt per-sorozat kezdődött a gyermek nevelésének jogáért. Hogy ez esetben hol vannak az életbe betüremkedő művészet határai, egyszerűen nem lehet eldönteni. Mindenesetre Jeff Koonsnak sikerült kifizetnie a gigantikussá duzzadt perköltségeket, hiszen eredeti számításai bejöttek: ha szokatlan és olykor kifejezetten ízléstelen eszközökkel is, de sikerült akkora publicitást teremtenie a művei és a személye köré, hogy az értéktelennek számító portékából tényleg drága holmi lett a nemzetközi művészeti piacon. Ennek érzékeltetésére egy példa bőségesen elegendő: 2001-ben 5,62 millió dollárért kelt el Michael Jackson and Bubbles című nagyméretű porcelánszobra, ami oda vezetett, hogy a párizsi Georges Pompidou Központ az új művek vásárlására rendelkezésre álló évi keretből mostanság legfeljebb két Koons művet képes megvásárolni.
©Sebők Zoltán
Képek