1956-ban Rómába költözik, és beíratkozik az Accademia di Belle Artira. Még tanul, amikor 1960-ban a római Galleria la Tartaruga L”alfabeto di Kounellis [Kounellis ábécéje] címmel megrendezi első egyéni kiállítását. Fekete-fehér vásznakat állít ki, melyek meglehetősen kevés festőiséget mutatnak: felületükre a művész betűket és számokat stencilez. Alberto Burri, valamint Lucio Fontana hatására – akiknek munkái alternatívát jelentenek az art informel expresszionizmusa mellett – új felségterületre kívánja terelni a festészetet. Jackson Pollock és Franz Kline, valamint Kazimir Malevics és Piet Mondrian korai absztrakt művei szintén nagy hatással vannak rá. Festészete fokozatosan plasztikussá válik. A 60-as évek végén már élő állatok is szerepelnek műveiben – egyik legismertebb alkotásában 11 lovat állít ki egy galériában. A kiállítótér hagyományosan érintetlen, steril környezetét nem csupán megkérdőjelezi, hanem szinte lélegző lénnyé transzformálja. A 60-as évek végétől alkalmazott különféle anyagai – tűz, föld, arany – időnként a művész alkímia iránti érdeklődésére engednek következtetni. Burrinak szóló tiszteletadásként zsákvászonnal is dolgozik, de művei a képkerettől megfosztva, térbeli tárgyként jelennek meg. Emellett használ ágy- és ajtókereteket, ablakokat és előszobafogasokat is. Az ember is résztvevőjévé válik művészetének, ezáltal installációi performatív dimenzióval gazdagodnak. A 70-80-as években tovább bővíti kelléktárát: olyan elemeket von be alkotásaiba, mint a füst, polcelemek, targoncák, daráltkávé kupacok, szén, valamint más, a kereskedelemre, szállításra és gazdaságra utaló tárgyakat. E részletek egyfelől az általános kultúrtörténetről mesélnek, másrészről kombinációik a kounellisi oeuvre jelentéstartalmának gazdag és kifejező történetévé állnak össze. 1967-ben részt vesz az Arte Povera e IM spazio c. csoportos kiállításon a genovai Galleria La Bertescában. A kiállítás kurátora, Germano Celant megalkotja az arte povera kifejezést, amely azokra az olykor csökevényesnek bélyegzett szerény anyagokra utal, melyeket ~ és mások akkoriban felhasználtak ösztönös, antielitista művészetükben. ~ első egyéni kiállítására 1972-ben kerül sor, a New York-i Sonnabend Galleryben. A 70-80-as évek során munkái gyakran láthatók, egyéni tárlatainak egyike pl. a 80-as évek elején bejárja Európa számos múzeumát: megtekinthető az eindhoveni Stedelijk Van Abbemuseumban, a madridi Obra Socialban és Caja de Pensionesben, a londoni Whitechapel Art Galleryben, valamint a Staatliche Kunsthalle Baden-Badenben. 1985-ben a bordeaux-i Musée d”Art Contemporain rendez jelentős kiállítást a művész alkotásaiból. A következő évben a chicagói Museum of Contemporary Art állítja össze retrospektív tárlatát, mely azután eljut a montreali Musée d”Art Contemporain-be is. 1989-ben a barcelonai Espai Pobenouban mutatják be műveit. 1994-ben több mint 30 év munkájának válogatott alkotásait egy Ionion nevű hajón gyűjti össze, s úszó életművét píreuszi házának kikötőjében horgonyozza le. A madridi Museo Nacional Centro de Arte Reina Sofía 1997-ben rendez kiállítást műveiből. Rómában él.
A cikk lejjebb folytatódik.