Artportal

Deák Dénes [deutsch]


műgyűjtő
(Budapest, 1931. máj. 7.–Budapest, 1993. aug. 23.)

1951–56: ELTE BTK, könyvtár szak, 1962: diploma 1955-ben változtatta családnevét Deákra. Egyetemi évei alatt két évig lakott Füst Milánnál, akit szellemi atyjának tekintett. Plakátragasztóként, segédmunkásként, majd egy vendéglőben elhelyezett könyvtár vezetőjeként dolgozott, végül a hatvanas évek elején baráti ajánlásra került az Írószövetség könyvtárába. Ezt az állást 1975-ben elvesztette, ettől kezdve csak műgyűjtéssel foglalkozott. 1988-tól, mint művészeti író, tagja volt a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának. 1990-ben a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat kuratóriuma mecénási tevékenységéért Henszlmann Imre-diplomával jutalmazta. 1993 augusztusában Székesfehérvár Díszpolgára kitüntetésben részesült, ugyanebben az évben tragikus körülmények között halt meg Vadrózsa utcai lakásában. ~ a hatvanas években kezdett műgyűjtéssel foglalkozni, szakmai tanácsokkal kezdetben Dévényi Iván művészettörténész segítette. Az 1980-as évek elején gyűjteménye számára igyekezett végleges helyet keresni. A <lásd>Deák Gyűjtemény megnyitására 1988. augusztus 19-én került sor. A műgyűjtő halála után a kollekció a végrendeletileg Székesfehérvárnak adományozott festményekkel, kisplasztikákkal és érmekkel, mintegy hatszáz alkotással bővült ki. ~ köztéri szoborral is gazdagította Székesfehérvárt. A mecénás jóvoltából a Bartók Béla téren került elhelyezésre Haraszt?<#y:> István mobilszobra, melyet 1994-ben, Deák Dénes halála után Deák Kút címen avattak fel. Az 1987-ben felszentelt, Török Ferenc tervei szerint megépült ábrahámhegyi Szent László templomnak adományozott egy VII. századi Immaculata szobrot és egy XVIII. századi feszületetet. A templom számára kortárs képzőművészektől is rendelt alkotásokat, így a kálvária bronzplasztikáit Csíkszentmihályi Róbert, a festményeket Somogyi Győző és Udvardi Erzsébet, az ólomüveg ablakokat Deim Pál készítette el.
(Szűcs Erzsébet)