Artportal

Éber Miklós


Erősáramú művészet „A műgyűjtő olyan műkedvelő, akinek több képe van, mint fala.” A közel fél évszázada Zürichben élő Éber Miklós e mondása immáron önmagára is igaz. Intenzív képgyűjtő korszaka ugyan 1986-tól alig több mint hét éven át tartott, ám lajstroma immáron sok száz tételre rúg. A történet budapesti egyetemi évei alatt kezdődött: gépészmérnöknek tanult, és éveken át bejárt Füst Milán szombat esti esztétikai előadásaira is. S bár művészeti előképzettséget családjából nem hozott magával, kialakult egyfajta érzékenysége, és Svájcban hamar gyűjteni kezdett: bélyeget és keleti szőnyeget. A művészetről alkotott elképzeléseit máig Füst hatására vezeti vissza. Odafordulása a képzőművészet – és különösen a modern magyar anyag – felé a véletlen műve. Családi okokból járt haza Budapestre, s egyszer nézelődni bement a Pető Lilla által vezetett, a Magyar Nemzeti Galéria és a Művészeti Alap közös vállalkozásaként üzemeltetett Dominion Galériába a Váci utcában. Egy gyűrött, bepiszkolódott kép megtetszett neki. A festő nevét ugyan nem ismerte, de Perlmutter Izsáknak ezt a képét megvette, és a darab azóta is egyik kedvence. Pető mutatott neki a Nemzeti Galéria raktárában Scheiber Hugó-műveket is, és ezeknek már könyvekben is utánanézett; antikváriumokból elkezdett felépíteni egy magyar művészeti könyvtárat. S bár a hivatalos művészettörténet gyakran nehézkes stílusával szemben máig szkeptikus, a szakkönyvek hatását nem hárítja el. Mattis-Teutsch Jánostól például igen jelentős gyűjteménye alakult ki (ebből sok mű kölcsönben látható volt a Nemzeti Galéria tárlatán, majd a festő müncheni kiállításán is), s ehhez a kezdőlökést Szabó Júliának a művészről írott kötete adta meg. Miközben grafikát alapvetően nem vásárol, a művész metszeteiből átfogó anyaga gyűlt össze, amely segítséget nyújt Mattis-Teutsch festményeinek datálásához. Mattis-Teutsch-festményeinek jelentős részét Romániában vette a Ceauşescu-éra alatt. A akotóról megjelent román nyelvű kötetben feltüntették fontosabb gyűjtőit, s Éber udvarias levelet küldött nekik francia nyelven. Végül több mint tízszer utazott Mattis-Teutsch képekért Romániába, s a gyűjtők között még egy volt külügyminisztert is megismert. Vajda Lajos művészetéből egyedülállóan gazdag anyaga állt össze. Az út ide is hosszú tanulási folyamatot takar. Egy távoli rokona hívta fel figyelmét Vajdára, de eleinte nem vonzotta Vajda világa. A svájci magyar műkereskedelem bázeli központi alakja, László Károly – aki nem nagyon becsüli Vajdát – is lebeszélte arról, hogy erre orientálódjon. Ám Zürichben szintén élt egy magyar műkereskedő, és Schlégl István kifejezetten nagyra tartotta Vajdát. Schlégl több Vajda-művet mutatott Ébernek, anélkül, hogy belemagyarázott volna bármit a kompozíciókba. Csak annyit mondott, ha Ébert valóban érdekli Vajda művészete, akkor neki magának kell rájönnie a kompozicíók titkára. A türelem hatott: Éber Miklós elolvasta Mándy Stefánia könyvét a művészről, s lassan felismerte jelentőségét. Első vétele a Plasztikus fej lett, majd egy másik művet Deák Dénes közvetítésével Mészöly Miklóstól vett meg, aki azt eredetileg Bálint Endrétől kapta. A további szerzemények révén Vajda képei arra is rávilágítottak, milyen központi volt a művész munkássága más magyar alkotók számára. Éber elkezdte tudatosan keresni Vajda alkotásait, és egyre jobban megbecsülte a „csak” kollázsokat is. A széles merítés mellett egy-egy főmű megszerzéséért mindent megtett. Az egykor Mezei Árpád tulajdonában volt Felfelé mutató, ikonos önarckép igen magas áron került hozzá 1990-ben. A 2004-ben újra budapesti kiállításon is szerepelt műnek szeretne európai jelentőséget adni; ehhez új, ezoterikus gondolatokat felhasználó értelmezést kölcsönzött neki, valamint általánosabb érvényű és közérthetőbb címen (Conditio humana) említi publikációiban (Balkon 2003/6, 2004/1–2 és angolul: The Hungarian Quarterly 2004/1). Kiállítást tervez Vajda alkotásaiból, amelyek szélesebb megismertetéséért felelősséget érez. Nem csupán saját látásmódja szerint alkotó, hanem gondolkodó és nagyon rövid idő alatt teljes életművet létrehozó művésznek tartja. „Vajda figyelt a belső órájára, tudta, milyen kevés ideje van, és ezért hozott létre ilyen sűrű, nagyfeszültségű alkotásokat viszonylag rövid idő alatt. Életműve nem töredékes. Sok más zseniális művész van, aki fiatalon hunyt el, de teljes oeuvre-öt hozott létre, ilyen például Petőfi, József Attila, vagy Mozart, Byron és Shelley” – mondja. A kollekció két oszlopa – Mattis-Teutsch és Vajda – mellett az anyag nagyobb egységeket tartalmaz más alkotóktól is, például Ruttkay György és Farkasházy Miklós művészetéből. A kollekció összességében azonban nem program szerint fejlődött, és nem is kíván valamilyen üzenetet sulykolni. Éber Miklós mindmáig azon képeivel azonosul legszorosabban, amelyeket első látásra megszeretett. Milyen közös nevező tartja e műveket egységben? Ehhez annyit árul el, hogy az európai festészet teljes ívét szemlélve a báj és a csend képi megjelenése vonzza legjobban; kedvenc mesterei Botticelli, Vermeer és Chardin.