szobrász

Almási Gábor

szobrász

Születési hely: Tótfalu
Születési dátum: 1911
Honlap:

Kiállítások az adatbázisban:
Mesterei: Dolinar, Lojze.
1928-ban Zentán Weiner Lipót bútorgyárában műbútor-asztalosságot és fafaragást tanult. 1932-ben Szabadkán telepedett le, Oláh Sándorhoz járt rajzórákra. Bútorterveit albumban adta ki (1935, 1937). Ebben az időben kezdett szobrokat készíteni. 1945-ben Hangya András vezetésével figurális rajztanfolyamot szerveztek, melynek 1946-ban ~ átvette a vezetését. 1948-1952: Belgrádi Képzőművészeti Akadémia szobrászati szak; mestere: Lojze Dolinar. 1952-1965 között Szabadkán képzőművészetet tanított. 1966-1970-ben Detmoldban (Német Szövetségi Köztársaság) Walter Altmeier faszobrász és restaurátor műhelyében dolgozott. 1970-1972-ben a szabadkai Aurometal nemesfém-feldolgozó üzem formatervezője. Figurális jellegű alkotómunkásságában kiemelkednek a realisztikus ábrázolásmóddal, főként gipszből készült portrék, de egyéb témákkal is foglalkozott (Vasútépítők, Lapátos lány), női alakokat ábrázoló szobraival már eltávolodott a realizmustól, és eljutott spirális korszakáig (Fekete spirális, Spirális hársból, Spirális cseresznyefából). E szobrok mellett kis terrakotta alkotásokat is készített (Alku, Parasztasszony, Kofa). 1959, 1961, 1965, 1970, 1972, 1974: a topolyai, 1962, 1963: a zentai, 1963, 1964: az óbecsei művésztelepen alkotott. 1982: Szabadka község Októberi Díja.
Egyéni kiállítások
1936, 1959 • Szabadka [Petrik Pállal]
1962 • Zenta, Óbecse, Magyarkanizsa, Szabadka
1973 • Szabadka, Pacsér, Topolya
1974 • Szeged
1975 • 40 év portréi (1935-1975), Szabadka
1976 • Palics, Magyarkanizsa
1977 • Portrék és karikatúrák, Szabadka
1978 • Újvidék
1981 • Retrospektív kiállítás, Szabadka
1987 • 50 éves alkotómunkássága (1936-1986), Képzőművészeti Találkozó, Szabadka
1996 • Erdős Renée Ház, Budapest
Válogatott csoportos kiállítások
1934 • Amatőr festők kiállítása, Szabadka
1936 • Magyar őstehetségek kiállítása, Péter-Pál napi kiállítás, Újvidék
1938 • Jugoszláviai fiatal magyar képzőművészek kiállítása, Népkör, Szabadka
1948 • A figurális rajztanfolyam kiállítása, Szabadka
1959 • Szabadka [Petrik Pállal]
1962 • A vajdasági művésztelepek 10 éve, Zenta
1970 • Szabadka képzőművészete 1945-1970, Szabadka • A szabadkai és szegedi művészek közös kiállítása, Szeged
1973 • Vajdasági művésztelepek, Szabadka
1979 • A Híd folyóirat képzőművészeti tárlata, Szabadka
1980 • Vajdasági képzőművészet 1944-1954, Újvidék
1981 • Vajdasági kulturális napok, Bécs.
Köztéri művei
Elefánt, Oroszlán (1949, Szabadka, Állatkert)
Faoszlopok (faragott fa, 1950, Szabadka, Állatkert)
Dvořak (1948, Szabadka, Zeneiskola)
Liszt (1949), Liszinszki, Chopin (1951), Paganini, Schubert (1952)
Savoyai Jenő (1951, Zenta, Zentai Múzeum)
Emlékmű (márvány, Padé [Padej])
Szarvas Gábor mellszobra (Ada)
Csáth Géza portrészobra bronzba öntve (1969, Szabadka)
Emlékmű (bronz, Karlova)
Kosztolányi Dezső bronzszobra (1985, Szabadka, egykori gimnázium előtti park)
Lifka Sándor bronzszobra (1994, Szabadka).
Irodalom
GÁL L.: ~ útja, Híd, 1949/1.
~ és Petrik Pál kiállítása (kat., Városi Kiállítási Csarnok, Szabadka, 1962)
GAJDOS T.: A sokarcú ~, Híd, 1981/6.
~ 1936-1981 retrospektív kiállítása (kat., bev. tan. BARANYAI A., GRADSKI M., Szabadka, Városi Múzeum 1982, bibliográfiával)
GAJDOS T.: Szabadka képzőművészete, Szabadka, 1995.
Könyvei
~: Modern bútorok tervrajzának albuma, 1935
~: Modern bútorok tervrajzának második albuma, 1937
~: Szobortalan tájról jöttem, önéletrajz, Szabadka, 1981.
Balázs-Arth Valéria
Képek