1941: Nagybányai Festőiskola; 1941-1943: Budapesti Iparművészeti Iskola, mestere: Ohmann Béla, 1948-1953: bukaresti Nicolae Grigorescu Képzőművészeti Főiskola, mestere: Boris Caragea. Bukarestben véglegesen letelepedve 1953-1956 között a bukaresti Képzőművészeti Főiskola szobrászati tanszékén tanított. Alkotásaiban a természeti formák absztrahálásából indult ki, és műveiben a művészet közösségi összetartó erejét hangsúlyozta. Eleinte fában, később kőben és bronzban dolgozott. Plasztikai művészetének hangvétele alapvetően derűlátó, miként maga is rendületlenül hitt a kelet-európai gondokat megoldó jövőben. Még korai balladafeldolgozásai sem annyira a tragikumra hegyeződtek ki, inkább a művész – minden alkotó ember – gyötrődésének és áldozatvállalásának kifejezői. Térképzése a kezdeti figuralitástól távolodva, szinte észrevétlenül siklik át az egyre stilizáltabb, elvontabb formák felé. Absztrahálásával az érzelem, a gyöngédség nem mosódik ki a szobraiból. Érett alkotói korszakának köztéri szobraiban a fölemelő optimizmusnak ad hangot.
Irodalom
MÉGRET, F.: Un petit peuple de bronze, Le Figaro, 1972. október 13.
MEZEI J.: ~, Bukarest, 1976 (monogr.).
Egyéni kiállítások
Egyéni kiállítások
1958, 1962, 1968, 1983 • Budapest • Bukarest
1969 • Milánó
1972 • Párizs • Uppsala • Párizs
1977 • Korunk Galéria, Kolozsvár
1976, 1978, 1980 • Bonn.