1918-1922: megszakításokkal képzőművészeti főiskolai (akadémiai) tanulmányokat folytatott Budapesten, ill. Berlinben. 1934: Emerson-plaket; 1937: Daguerre-emlékérem Budapestről; 1957: Médaille d’Or à la B. de photographie, Velence; 1966: American Society of Magazine Photographers díja; 1974: Médaille de la ville d’Arles; 1976: Chevalier de la Légion d’Honneur; 1978: Grand Prix national de la photographie, Párizs.
1924 február végétől Franciaországban, főként Párizsban élt. ~ párizsi léte a teljes anyagi bizonytalanság jegyében kezdődött. Francia, német és erdélyi lapoknak írt riportokból, s alkalmi rajzolásból tartotta el magát. Zsebében volt a Brassói Lapok munkatársi igazolványa, de ez a megélhetéshez igen kevésnek bizonyult. A fényképezéssel úgy került kapcsolatba, hogy riportjaihoz kezdetben mások által készített fotográfiákat vásárolt. Ekkor még fényképezőgépe sem volt. Rövidesen átlátta: gazdaságosabb, ha a maga készítette képekkel illusztrálja írásait. 1930 elején lett saját fényképezőgépe (Bergheil-Voigtländer, 6×9 cm, f:4,5, majd 1935-től egy Rolleiflex), a Hotel Glacière-ben, ahol lakott, egy másik szobában laboratóriumot rendezett be. Fényképezésre, többek között éjszakai felvételek készítésre vonatkozó ismereteket az akkor fotográfusként már befutott André Kertésztől kapott. Ez a későbbiekben kettőjük között konfliktusokhoz vezetett. Kertész visszaemlékezésében ötletlopással és hálátlansággal vádolta a fotográfust, akinek 1932 végén már ~ név alatt jelent meg a Paris de nuit (Az éjszakai Párizs) című albuma. (Párizs: Arts et Métiers Graphiques, előszó: Paul Morand.) Az alig két éve fényképező szerző a kötet nyomán hamarosan világhírűvé vált. E pályafutás gyorsasága nemzetközi mércével mérve is ritka jelenség. Az eredmény elsődleges alapja: ~ képzőművészeti diploma nélkül is magas szintű látáskultúrával rendelkezett. Nyilvánvaló, hogy a Kertész-tanítás ugyancsak hatékonynak bizonyult. Föltételezhető továbbá, hogy szemléletileg hatott rá Eugene Atget (1856-1927) Párizs-képeinek kiadása is (Párizs: Jouquires, 1930). A Paris de nuit fotótechnikailag is egy trouvaille volt; ezt megelőzően az éjszakai fényképezésnek – különösen ilyen egybefüggő rendszerben – szinte nem volt előzménye. A technikai jelentőségen túl a képek zömének líraisága, amelyet a finom átmeneti tónusok felfokoztak, illetőleg a szociális elesettségről tanúskodó felvételek drámai volta, amiknél az előadásmód a demagógiát elkerülve lett együttérző, ámulatba ejtette a kortársakat, s máig érő értékeket testesít meg. A látványt valamennyi albumlap esetében elég egyértelműen a képzőművészeti gyakorlatból hozott kompozíciós tudás, fegyelem fogta keretbe. E kötetből számos ~ által kedvelt kép kimaradt. Ezek, valamint később a párizsi éjszakai életről készített felvételei a maguk idejében a prűdnek kevéssé nevezhető francia fővárosban sem kaphattak kötetet. (Nyilvánosházakban készült képek, kábítószer-élvezőket, prostituáltakat, pederasztákat ábrázoló fotográfiák.) Ezek kiadására végül 1976-ban került sor Le Paris secret des Années 30 – A harmincas évek titkos Párizsa címmel (Párizs: Gallimard; London: Thames and Hudson; New York: Pantheon Books). Az e témakörben készült fényképek közül csak a „szolidabbak” jelenhettek meg Az éjszakai Párizsban. Brassai jó emberi és szakmai kapcsolatba került Picassóval is, erről két könyve tanúskodik (Les Sculptures de Picasso – Picasso szobrai – Párizs: La Chêne, 1949; Conversation avec Picasso – Beszélgetések Picassoval – Párizs, Gallimard, 1964 – ez utóbbi magyarul: Budapest, 1968). 1930-1963 között: fotográfusként dolgozott különböző sajtóorgánumoknak is (Minotaure, Verve, Picture Post, Lilliput, Coronet, Labyrinthe, Réalités, Plaisirs de France, Harper’s Bazaar). Idősebb korában érdeklődése a graffitik fényképezése felé fordult, ennek emlékét egy album őrzi (Graffiti, Stuttgart: Belser Verlag, 1960; Párizs: Editions du Temps, 1961). Életének, művészi pályafutásának sok eseményére világít rá az Előhívás. Levelek (1920-1940) című kötet (Bukarest, 1980). Hamvai Párizsban a Montparnasse temetőben nyugszanak.
Irodalom
FINTA Z.: Paris de Nuit. - ~ fotó-riportsorozata az éjszakai Párizsról, Brassói Lapok, 1933. január 22.
HEVESY I.: A magyar fotóművészet története, Budapest, 1958
SOUCEK, L.: ~, Prága, 1962
HEVESY I.: Az egyetemes fotóművészet története, Budapest, 1964
HALÁSZ GY. [ID.]: A századik év küszöbén, Visszaemlékezések, Bukarest, 1967
~: Előhívás. Levelek (közread.: HALÁSZ K., vál., jegyz., és utószó: HORVÁTH A.), Bukarest, 1980
ERDÉLYI L.: Az ugródeszka nem enged, Utunk, 1981/7.
OSMAN, C.: Histoire de la photographie, Párizs, 1986
~. Paris le jour, Paris la nuit, Párizs, 1988
ALBERTINI B.: ~ s egy Brassai kiállításról, Fotóművészet, 1989/2.
KOSCATZKY, W.: Die Kunst der Photographie, Wien, 1989
KINCSES K.-LUGOSI LUGO L.-MÁTYÁSSY M.-BORHAN, P.-KATONA I.: A. Kertész 1894-1985-1994, Budapest, 1994.
Egyéni kiállítások
Egyéni kiállítások
1945 • Galerie Renou et Colle, Párizs • Rendez-Vous, Théâtre Sarah-Bernhardt, Párizs
1947 • En passant, Théâtre Agnes, Capri
1949 • D’Amour et d’eau fraîche, Champs-Elysées, Párizs
1950 • Phedre, L’Opéra de Paris
1963 • Retrospektív kiállítás, Bibliothèque Nationale, Párizs
1988-1989 • Paris le jour, Paris la nuit, Musée Carnavalet, Párizs
1997 • Distorsions, Francia Intézet, Budapest
Válogatott csoportos kiállítások
Válogatott csoportos kiállítások
1989 • A magyar szociofotó tegnap és ma, Fővárosi Képtár, Budapest.