CSÁK Máté

építészmérnök, festő, művészeti szakíró
(Budapest, 1938. ?–)

A II. világháború után a Nemzetközi Vöröskereszttel Baseland Hölsteinbe (CH) került. 1962: Budapesti Műszaki Egyetem, mesterei Major Máté és Pogány Frigyes voltak. 1958-62 között a Népi Építészeti Tudományos Diákkör titkára volt.
Az egyetem elvégzése után, 1962-63-ban az 1. sz. Építőipari Vállalatnál építésvezetőként dolgozott a budai várban, majd 1963-ban a budapesti Műemlék Felügyelőséghez került, ahol főmérnökként dolgozott 1973-ig. Itt szerezte meg doktori fokozatát, 1967-ben. 1973-ban egy finnországi ösztöndíj keretében a helsinki Műemléki Hivatal és Városépítési Iroda munkatársaként szerzett tapasztalatokat. 1973 óta az Igazságügyi Minisztérium Szakértői Intézetének főtanácsosa. Építészmérnökként több mint ezer lakást, kisebb budai épületegyütteseket tervezett. Munkáira nagy hatással van a bauhaus és a népi építészet (Mágnáskert étterem). Szakíróként a Magyar Építőművészet, a Műemlékvédelem és az Immo-Ost című lapoknak dolgozott. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Építészeti Képző- és Iparművészeti Szakosztálya elnöke. A Magyar Ingatlanszövetség alelnöke, az Igazságügyi Ingatlanszakértők vezetője. Jelentős szerepe volt a jelzálogkölcsön pénzügyminisztériumi és mezőgazdasági minisztériumi munkálataiban. A Magyar Szépmíves Társaság társelnöke. Az akvarelltechnikát egyetemi évei alatt Boros Géza, Nemcsics Antal és Masznyik (Máriássi) Iván tanítványaként sajátította el. Alkotásaira a nonfigurativitás jellemző. Műgyűjtőként is ismert, a Körmendi-Csák Kortárs Magyar Gyűjtemény társtulajdonosa.
Mesterei: Major Máté, Pogány Frigyes.

Írásai
Kortárs Magyar Művészet, Budapest, 1997
A jövő csillagai, Budapest, 1999.

Egyéni kiállítások
1960 • Aula, Budapesti Műszaki Egyetem, Budapest • Salle de pas Perdues, Galerie Gatt, Genf • Nikojia, Ciprus • Tom Silver Gallery, Sydney • Székesfehérvár • Nyíregyháza
1986 • Magyar Nemzeti Galéria (kat.), Budapest • Störmstadt (SVE) • Ludwigsburg (NSZK) • Szovjet Kultúra Háza, Budapest • Belügyminisztérium Dunapalota, Budapest • Veszprém • Festetics kastély, Keszthely • Perbál • Ócsa.

Kiállítások az adatbázisban:

Válogatott csoportos kiállítások
1998 • Magyar Szépmíves Társaság kiállítása, Vigadó Galéria, Budapest
1997 • Pünkösdi anzix, Magyar Újságírók Országos Szövetsége, Budapest

Főbb művei
Izraeli Nagykövetség, Fullánk átrium (1986)
Pálffy Palota, Reich Schule, német iskola, felújítás (1996, Budapest, Damjanich utca)
Artner ház, felújítás (1999, Sopron, Templom utca).

(Faludy Judit)

A szócikket csak a www.artportal.hu hivatkozással lehet máshol felhasználni!