ELEK István (KADA)

képzőművész
(Pestszentimre , 1944. március 29.–Budapest, 2011. augusztus 8.)

Honlap: Elek István (elek is - KADA) képzőművész

Teológiai tanulmányait nem fejezte be. 1984-92-ig, alakulásától megszűnéséig a Helyettes Szomlyazók csoport tagja (a csoport elnevezése, s alapító kiálványának megszövegezése is részben tőle ered). 1987-ben a csoport a Fiatal Képzőművészek Stúdiója, 1990-ben a Smohay Alapítvány díját kapta. Publikációi jelentek meg a Hejettes Szomlyazók 1984-85 között kiadott szamizdat folyóiratának lapszámaiban (Világnézettségi Magazin), később a Magyar Narancsban, a Kapuban, a Szabad Népben, a Magyar Műhelyben, az Élő Vízben, a Pergő Képekben, és máshol. Meséit egy időben rendszeresen felolvasta a Tilos Rádióban. 1992-96 között A Négy Nagy Gazdag csoportban (Hecker Péterrel, és Nagy Attilával), majd 1998-tól a Titó Kvartettben (drMáriással, Tóth Gáborral, Antal Istvánnal) dolgozott.

 

Munkásságában szorosan összefonódik a képzőművészi kifejezés a költészettel és az előadóművészettel. A 80-as évek első felében általa leginkább preferált műfaj az un. tusfestmény (nem ecsettel, hanem többnyire fadarabokkal és mindenféle más tárgyakkal, valamint tussal készített, nonfigurális gesztusfestmények, melyek John Cage festményeivel, Tandori Dezső tandoritypiáival rokoníthatók).

 

Első pillanattól jellemző alkotásmódjára a véletlenműveletek használata és a kisajátítás. Ugyancsak a 80-as évek derekának jellegzetes műfaja nála a non-kommercionális plakát, melyeken az általa alkotott szlogeneket (Nyald ki a szívemet!; Minden jegy elkelt! Dogmakoncert lesz!; Egymás melegében stb.) kombinálódnak az általa használt vízuális motívumok többnyire sziluettjeikre redukált ábrázolásával.

 

Ezekkel, és az általa írt költeményekkel, újsághírdetés parafrázisokkal, ál-hírekkel jelentkezik a Hejettes Szomlyazók Világnézettségi Magazinjában. A 80-as évek második felében a többnyire kisajátított grafikai elemekkel kombinált hosszabb-rövidebb szövegeit adja közre az általa készített, fénymásolt füzetekben (A rábaszás Káma Szútráját ki írja meg?, 1988; Érzelmi Naplóm I–II., 1987–91. stb).

 

Szereplőként részt vett drMáriás Egy halott naplója című kötetének dramatizált bemutató-darabjában a Budapesti Őszi Fesztiválon 2006 októberében Isten szerepében, valamint Lipót című kötetének bemutatóján 2007 októberében a Kezelt és Feltámadó Lipót szerepében.

 

Szerzői kiadású publikációk

1988 • Arábaszás Káma Szútráját ki írja meg?

1988 • Kishitű szív még soha nem nyert meg szép hölgyet.

1988 • NEM ROSSZ NÉP iszik itt,csak nincs benne tisztelet uraság iránt,és nagy a szája.

1989 • Csábosan terjeng a szónokok illata

1987-88 • Érzelmi Naplóm

1988. május–1987. január • Érzelmi Naplóm 2-dik kötet

1987-91 • Érzelmi Naplóm

1990 • Megint kulisszák mögött játszódik le a történelem? Megint?



Egyéni kiállítások

1984 • Plakátok és tusfestmények, Liget Galéria, Budapest

1989 • Frakciók, Stúdió Galéria, Budapest

1996 • Bibliaillusztrációimból, Óbudai Társaskör Galéria, Budapest

1997 • Bartók 32 Galéria, Budapest

1999 • Éljen a gyermeknarkó, Zrínyi Miklós Honvédelmi Egyetem, Budapest.


Kiállítások az adatbázisban:

A Hejettes Szomlyazókkal közös rendezvények

1984 • Hejettes hullám, Kisőrspuszta

1985 • Hejettes Szomjazók, Bercsényi, Budapest

1986 • Wegierska Sztuka Mlodyck Centrum Stuki, Varsó • Stúdió '86, Budapesti Történeti Múzeum, Budapest

1987 • Nemzetközi Művészklipp Fesztivál, £ódz • A Mosónők Korán Aktok, Vajda LSG, Szentendre • Stúdió '87, Ernst Múzeum, Budapest

1988 • Új Szerzemények, Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár • Wegierska Sztuka Mladyh, Centrum Sztuki, Varsó • Stúdió '88, Ernst Múzeum, Budapest

1989 • Frakciók, Stúdió Galéria • Kék acél, Budapest Galéria, Budapest • Stellvertretende Dürstende, Künstlerhaus Bethanien, Nyugat-Berlin • Spragnieni zastepcy, Galeria Wschodnia, Łódż

1990 • A Hejettes Szomlyazók szenvedélyes élete (gyűjteményes kiállítás), Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár • Virrasztás, Dunaújváros

1991 • Sommer Atelier - Messegelende, Hannover  • • +1, Moltkerei Werkstadt, Köln • Kunstklub, Zürich.

 

1993-tól a Négy Nagy Gazdaggal közös rendezvények

1993 • Második Kortárs Magyar Epigon kiállítás - KX Kampnagel Fabrik, Hamburg

1994 • Igyál Magyar - Liget Galéria, Budapest

• Vigasz - l'art pour l'art. Performance, Hamburg

1995 • Money and Humanity. Pannó - Art Expo, Budapest • Zászlókiállítás - Gallery by Night. Stúdió Galéria, Budapest • A szabadság meghívja a magyar művészeket a Városligetbe • Éjszakai repülés. Performance. Mediawave, Pécs

1996 • Hat napos asztali-performance és kiállítás reggelivel. Mediawave, Győr • Álomotthon-sátorfesztivál.Őszi fesztivál, Margitsziget, Budapest.

 

A Tito kvartettel közösen

1997 • Tito kvartett, Performance sátor, Sziget fesztivál, Budapest

1998 • Tito kvartett, Index színpad, Sziget fesztivál, Budapest

1998 • Tito kvartett, Bloom-s day, Szombathely

1998 • Tito kvartett, Citadella, Budapest

2000 • Tito kvartett, Óbudai pincegaléria, Budapest.


Performanszok

1985 • Diogenészt keresek, Day1Art, Liget Galéria, Budapest

1986 • Versek férfiseggekre, Kassák Klub, Budapest

1988 • Rózsadombi villára gyűjtök - utcai akció, Budapest

1993 • atücsök is, Laza Flux Események, Liszt Ferenc tér, Budapest

1998 • Elek is - Szelley Lellé: József Attila szabad ötletek jegyzéke, Szombathely

2001 • Blooms day, Szombathely.


Cikkek, tanulmányok Kadáról, Helyettes Szomjazókról

Boros Géza: Hejettem Szomlyazók, Új Művészet, 1990/1.

G. A: Helyszínelés. A H.Sz. Szenvedélyes élete, Film, Színház, Muzsika, 34. évf. 38.szám, 1990/9.

Elfi Kreis: Trauergelant und Nonsensgebimmel, Der Tagesspiegel, 1989. 05. 23, Berlin

Ladányi József: Anya(g / + mater(ia, A Helyettes Szomjazók szenvedélyes élete, Az István Király Múzeum Közleményei, D. sorozat, 197. szám, 1990/5.

(nagy): „Egy út van előttem, melyiken induljak” - Motolla, 1989/2, München

(m-i): Helyettem Szomjazók, Hitel, III. évf. 10. szám, 1990/5.

Thomas Wulffen: Stellvertretende Durstende, Kunstforum International, 1989/5.

J. Kisters: Stellvertretende Dürstende, Kunstforum International, 1991/9-10.

drMáriás: Kada El Ixir, ÉS, 2010. október 1.


(Cs.A.)

A szócikket csak a www.artportal.hu hivatkozással lehet máshol felhasználni!