HERMANN Ildi

[Hermann Ildikó]
fotóművész
(Budapest, 1978. augusztus 15.–)

Honlap: Hermann Ildi honlap

1997–1998 között a manchesteri South Trafford College-ban folytatott tanulmányokat, Nagy-Britanniában. 2002-ben diplomázott az ELTE Tanárképző Főiskolai Kar, magyar-művelődésszervezés szakán. 2000-2002 között a Kontakt Fotóművészeti Kurzusokat végezte el Budapesten. 2002-2004 között a Magyar Narancs és a 168 Óra fotóriportereként dolgozott. 2002-ben és 2004-ben ösztöndíjjal vett részt a Poprádi Nyári Fotósiskolában, Szlovákiában. 2002-től dolgozik különböző filmek (Alberto Negrin: Perlasca – Egy igaz ember története, Schilling Árpád: Határontúl, Bogdán Árpád: Boldog új élet!, Csáki László: A tücsök és a hangya) standfotósaként, 2003-2004 között Peter Greenaway: The Tulse Luper’s suitcases című játékfilmjének volt a fotósa.2010-ben kezdte meg tanulmányait a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotográfia mesterképzésén. 2004-től – 2007-ig tagja a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának, 2006-tól szabadúszó fotográfus. 

 

Díjak/ösztöndíjak

2002 • NKA ösztöndíj a Poprádi Nyári Fotósiskolára

2003 • Szalmaszál Alapítvány fotópályázata, különdíj

2004 • NKA ösztöndíj a Poprádi Nyári Fotósiskolára

2006-2008 • Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj

2010 • Descubrimientos (Felfedezettek) PHE10 portfolio review, Madrid (E) • Campus PHE Edición de Libros, (Cristobal Hara, Markus Schaden – Schaden.com, Hanna Watson workshop-jai), Madrid (E)

2011 • NKA alkotói ösztöndíj • Budapest Galéria ösztöndíja Helsinki (FIN) • Dunaújvárosi Fotóbiennálé fődíja.

 

Könyvei

Látvány körút - Budapest az ezredfordulón.(Bence Ottó szövegeivel), Palatinus, 2003.

2011. Kortárs magyar fotográfiák 1991-2011– Válogatás a Pécsi József fotóművészeti ösztöndíjasok műveiből, (szerk.: Csizek Gabriella), Magyar Fotográfusok Háza, 2010.

 

Publikációk

MOXVA TÉR ősz. Prakter-Para Kft., 2006

Dunaújvárosi Fotóbiennálé 2011 (kat.), Fotográfus.hu, 2007

Pécsi József Fotóművésszeti Ösztöndíj 2008. Magyar Fotográfusok Háza, 2008

Dunaújvárosi Fotóbiennálé 2011 (kat.), Fotográfus.hu, 2009

Fotofestiwal 2010 (kat.), Lodz, 2010

Descubrimientos 2010 PHotoEspana. La Fábrica Editorial, Madrid, 2010

Duna-legendárium – Kortárs magyar irodalmi antológia. Litera.hu Kft., 2011

Dunaújvárosi Fotóbiennálé 2011 (kat.), Fotográfus.hu, 2011

Folyamatos Jelen VI. Magyar Fotográfusok Háza, 2011

A Picture for Home (kat.), Schaden.com, Köln, 2011.


Egyéni kiállítások

2002 • Valóságról álmodom, Puskin Galéria, Budapest • Perlasca - Egy igaz ember története c. film (r.: Alberto Negrin) standfotói, Uránia Nemzeti Filmszínház, Budapest • Skutocna sou, Cirko-Gejzír mozi, Budapest

2003 • Határontúl c. rövidfilm (r.: Schilling Árpád) standfotói, Odeon-Lloyd mozi, Budapest

2006 • Közeg, a Comeround c. fotókiállítás sorozat része, Retorta Galéria, Budapest

2007 • Nyaralók, Dorottya Galéria, Budapest; Galerija KiBela, Maribor (SLO)

2011 • Nyaralók, Szlovák Nemzeti Múzeum - A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma, Pozsony (SK).


Válogatott csoportos kiállítások

2004 • A Poprádi Nyári Fotósiskola beszámoló kiállítása, Liptovsky Mikulas (SK) • Nem térkép, e-táj, Millenáris Park, Budapest

2005  Képek, cigányok, cigányképek, Millenáris Park, Budapest • Necc – A világ tyúkszemmel, Kogart Ház, Budapest •Zöld szél, Válogatás pályakezdő művészek fotó-és videómunkáiból, Budapesti Őszi Fesztivál

2006 • Photomatrix, Collegium Hungaricum, Bécs (A)

2007 • M@narchia Fesztivál, Moszkva (RUS) • Dunaújvárosi Fotóbiennálé, Dunaújváros • Open Programme, Lodz Fotofestiwal (PL) • Nézőpont kérdése!, Metró Galéria, Budapest

2008 • A Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíjasok kiállítása, Mai Manó Ház, Budapest

2009 • Dunaújvárosi Fotóbiennálé, Dunaújváros

2010 • Interhuman relations, Lodz Fotofestiwal (PL) • Viszonyok – Ki? Kit? Mivel?, Városi Képtár – Deák Gyűjtemény, Székesfehérvár • Campus PHE Edición de Libros, Complejo El Aguila, Madrid (E)

2011 • Duna – nyitott könyv, Berlaymont, Piazza & President's Gallery, Brüsszel (B) • Dunaújvárosi Fotóbiennálé, Dunaújváros • Duna – nyitott könyv, A Magyar Köztársaság Kulturális Intézete, Stuttgart (D) • Csoportterápia, Varsói Magyar Kulturális Intézet, Varsó (PL) • Budapesti fotó szakos hallgatók kiállítása, Magyar Intézet, Tallin (EST).


Irodalom

CSATLÓS J.: A nosztalgia nyomában. Fotóművészet, 2007/4.

RIEDER G.: Hermann Ildi. Artportal.hu, 2007. 8. 30.

PFISZTNER G.: Totális kikapcsolódás. Új művészet, 2007/11.

KARDOS R.: Van mindenünk, ez mindenünk. Balkon, 2007/9.

JOLSVAI A.: Hurrá, nyaralnak!. 168 Óra, 2007. 8. 30.


(© Gellér Judit)

A szócikket csak a www.artportal.hu hivatkozással lehet máshol felhasználni!

files/kepmurol/01_hermann_ildi_nyaralok_2006.jpgfiles/kepmurol/02_hermann_ildi_nyaralok_2006.jpgfiles/kepmurol/04_hermann_ildi_nyaralok_2006.jpgfiles/kepmurol/09_hermann_ildi_szafari_2011.jpgfiles/kepmurol/07_hermann_ildi_nhl_2007-2008.jpgfiles/kepmurol/08_hermann_ildi_nhl_2007-2008.jpg