grafikus, festő

Hollán Sándor

grafikus, festő

Születési hely: Budapest
Születési dátum: 1933
Honlap:

Mesterei: Chapelain-Midy.

1955-ben díszletfestő mesteri oklevelet szerzett és az egri színház műtermében kezdett dolgozni. 1956-ban elhagyta Magyarországot, és azóta Franciaországban él. A párizsi École Nationale Supérieure des Beaux-Arts festőműhelyében Chapelain-Midy-nél tanult, majd ezt követően az École Nationale Supérieure des Arts Décoratifs grafikai szakán szerzett diplomát. 1952 és 1976 között grafikákból és illusztrációkból élt, kiállításokon nem vett részt. Ebben az időszakban évente több hónapon át a szabad természetben tartózkodott, autójában lakva, szemlélődéssel, rajzzal, festészettel töltve idejét. Fő motívuma azóta is a fa, amelyhez többnyire tussal vagy szénnel rajzolt sorozatképekben közelít. (Grand arbre dans le Lot, 1965; Chêne d'un jour, 1994). A 60-as évek végén, horizontális ritmus-tanulmányokban megjelenik képein a táj (Causses des Gramat, 1975), és nem sokkal később a ház-motívum is, majd a 70-es évek elején bekövetkező látásmódváltozás eredményeként alkotásaiban a papír fehérje válik dominánssá. 1984-ben vándorló élete lezárult, munkája lelassult, koncentrálódott. Ettől a periódustól kezdve csendéleteket is fest, melyek a teljes elsötétedés felé hajló színeikkel egy mély, belső világba vezetnek. Munkájának kezdettől fogva központi célja a látás élményének elmélyítése és tudatosítása: a tér, az anyag, a fény, a mozgás és az idő közötti domináns elem tudatos kibontakoztatása által ugyanazon motívumról más-más képet alkot. Munkáit jegyzetekkel kíséri, azokban elemzi a látás, szemlélődés különböző formalehetőségeit. Ezek az írásai 1997-ben könyvalakban is megjelentek (Je suis ce que je vois, Le temps qu'il fait, 1997).

Egyéni kiállítások
1976-tól • München
1983-tól • Párizs
1989 • Genf, München
1991 • M. de Maubeuge (FR)
1992 • Hannover, Lille
1993 • Vasarely Múzeum
2000 • Párizs, Nizza.

Válogatott csoportos kiállítások
1983, 1984 • Foire d'Art, Stockholm
1986 • Hommage à '56, M. de Neuilly
1987 • Ecce Homo, Kassel
1988 • SAGA, Párizs
1990 • Peintres de lumière, Rouen
1991 • Art Köln
1999 • L'Art dans les Chapelles de Bretagne.

Művek közgyűjteményekben
Centre National d'Art et de la Culture, Georges Pompidou, Párizs • Bibliothèque Nationale, Párizs • M. d'Art Contemporaine, Chamalières • M. de Clamecy • Sprengel M., Hannover • Bayerische Staatsbibliothek, München.

Irodalom
NURISDANY, M.: ~ csendjében, Budapest, 1993
BONNEFOY,Y.: La journée d''''~, Le temps qu''''il fait, Párizs-Genf, 1995.

 

 

Bővebb életrajz

Gyermekkorát Budapesten és dunántúli kúriájukban töltötte. 1950-ben Emánuel Bélánál kezdett festeni tanulni. 1952-ben osztályidegennek nyilvánított családját az ezzel járó következmények sújtották. 1955-ben díszletfestőmesteri oklevelet szerzett. Rövid ideig az egri színház műtermében dolgozott, majd az 1956-os forradalom kitörésekor elhagyta Magyarországot. 1956–1958 között a párizsi Ecole Nationale Supérieure des Beaux-Arts festő szakán Chapelain-Midynél tanult, majd az Ecole Nationale Supérieure des Arts Décoratifs-on folytatta tanulmányait, ahol 1962-ben grafikai szakon szerzett diplomát. Ebben az időben, saját formavilágának keresése közben fedezte fel a maga számára Kline, Rothko és Bram van Velde művészetét. Bár 1952 és 1976 között grafikákból és illusztrációkból élt, minden szabadidejét a festői útkeresés töltötte ki, és tudatosan nem akart még kiállítani.

 

A hatvanas évek elejétől nyaranta több hónapon keresztül autójában élt a természetben, szemlélődéssel, a természet elmélyült megfigyelésével, rajzzal, festészettel töltve idejét. Így vált számára tudatossá, hogy „amit az ember automatikusan lát, az nem a „valóság”. Azóta a látás megismerésére, elmélyítésére helyezi a hangsúlyt. Míg maguk a motívumok egyszerűek, megközelítésük nagyon változatos. Egyik állandó motívuma a fa, amely szinte gyerekkora óta kedvelt témája. Egy, a 70-es évek közepén megélt, intenzív látásélménye megváltoztatta formavilágát, ettől kezdve képeiről eltűnt a konkrét forma, a szín és a tónus, átadva a helyet egy oldott, nyitott térnek.

 

1982-ben – Morandi nyomában – utazást tett Bolognában és Grizzanában. 1984-ben vándorló élete lezárult, Dél-Franciaországban vásárolt egy kis présházat, azóta ott tölti a nyarakat. Munkamódszere lelassult, és a pillanatnyi benyomások rögzítése helyett famotívumain dolgozik hónapokig. Évtizedek óta ugyanazokat az olajfákat, tölgyeket rajzolja. Egészen finom, halvány, végtelenül érzékeny, alig kivehető vonalakból alakítja ki kompozícióit. Rajzait, amelyek többnyire szénnel készülnek, hónapokon keresztül alakítja. Ugyanakkor egy rendkívül gyors, energiaélményeken alapuló ecsetrajz-formát is alkalmaz, melyben a motívum kalligráfiára emlékeztető jelsorozatokban jelenik meg. 1984-ben kezdett csendéleteket festeni. A sajátságos akvarelltechnikával készült alkotások, a teljes elsötétedés felé hajló színeikkel egy mély, belső világba vezetnek. Ezeket a képeit elsősorban a téli hónapokban, párizsi műtermében készíti. Munkáit jegyzetekkel kíséri, amelyek segítségével a látás, szemlélődés különböző formalehetőségeit elemzi. Ezek az írásai 1997-ben könyv alakban is megjelentek (Je suis ce que je vois, Ed. Le temps qu’il fait).

 

Első alkalommal 1978-ban Marika Marghescu galériájában Grafingban, majd Hannoverben állított ki. Marghescuhoz azután több éven át tartó munkakapcsolat fűzte. 1983-tól a párizsi Galerie Nane Stern művészei közé tartozott, az együttműködésnek 1991-ben a galéria bezárása vetett véget. 2001-ben a nagy előd és példakép, Morandi műveinek társaságában mutathatta be alkotásait a vevey-i Musée Jenischben. Budapesten először 1993-ban, a Vasarely Múzeumban mutatkozott be, 2003-ban pedig három helyszínen, a Kiscelli Múzeum templomterében, a Szentendrei Képtárban és a Francia Intézetben állította ki tölgyfákról, olajfákról készült rajzait és csendéleteit. Párizsban a Galerie du Vieille du Temple (rue Vieille du Temple 23.) művészei közé tartozik, ahol rendszeresen szerepel egyéni és csoportos kiállításokon. Megismerkedése 1985-ben Yves Bonnefoy-val egy máig tartó baráti- és munkakapcsolat kezdetét jelentette. A költő több könyvéhez készített illusztrációkat (Lã ou retombe la flêche, 1987; L’arbre, le signe, la foudre, 1993; De druiven van Zeuxis, 1996; Les Arbres, 2000; Bouche bée, 2003; D’inoubliables années, 2004). Emellett más szerzők, köztük R. M. Rilke, J.-P. Courtois, P. A. Tåche, Ph. Jaccottet, E. Levinas műveit is illusztrálta.

 

Alkotásait számos közgyűjteményben, többek között a párizsi Centre National d’Art et de la Culture-ben (Centre Georges Pompidou) és a Bibliothêque Nationale-ban, a zürichi Kunsthausban, a budapesti Szépművészeti Múzeumban és az Országos Széchenyi Könyvtárban, a hannoveri Sprengel Museumban, valamint a Musée de Vevey-ben őrzik.

Cserba Júlia