JEGENYÉS János

üvegtervező
(Komló, 1946. október 31.–Pécs, 2008. augusztus 6.)

1969-1974 Magyar Iparművészeti Főiskola Szilikát tanszék, mestere: Z. Gács György. 1974-1989 között tervező művészként dolgozott az Üvegipari Művek miskolci és orosházi üveggyárában, a Pécsi Üveges Találkozók és a » Bárdudvarnoki Üvegművészeti Alkotótelep első szervező-vezetője. Terveit és kivitelezett műveit nagyfokú szakmai tudás és technikai igényesség jellemzi. Gépi építészeti üveggel foglalkozott, hengerelt üveglapokat tervezett. Tervei azonban nem kerültek megvalósításra. Dekoratív mintáit a sejtszerű formák, hosszúkás négyszögek, háromszögek, szabálytalan, erezett vonalak alkotják. Buczkó György üvegtervező-művésszel közösen tervezték a Dél-Pesti Kórház 180 nm-nyi nagyságú, fémkeretbe zárt, és annak elemeivel tagolt üvegfalát. A kirajzolódó vonalrendszer az emberi érrendszert idézi fel. Az organikus vonalrendszer ellenpólusa a Memi pasa fürdőjénél alkalmazott geometrikus ornamentika. Itt nyolcszögű üvegtéglákkal fedte be a téglalapalakú területet. Az egyes üvegtéglákban a szembenlevő sarkokat párhuzamos és arra merőleges vonallal kötötte össze. Az így kialakított ornamentika a teljes üvegboltozaton sajátos struktúraként érvényesül. A geometriai alapforma akár ornamensként ismétlődve, akár egy-egy tárgy alapegységeként önmagán túlmutató szimbolikus elem. A különböző, gyakran színes egyedi tervezésű építészeti üvegein savazással, csiszolással, homokfúvással alakítja ki az ornamentikát. ~ az építészeti üveg mellett tervezett háztartási készletet (1982: Jusztina fantázianéven és a miskolci üveggyár számára tervezett kompótos készletett). A monumentális plasztikai gondolkodás példadarabja az 1982-ben a bányászok részére tervezett emlékműterve: a függőleges tengelyű kompozíciót egymásba illesztett fémháromszögek alkotják, amelyekben színtelen síküveglapok helyezkednek el. Az alábbi szimpóziumokon vett részt: 1982, 1985, 1991: Novy Bor, Cristalex Üvegszimpózium • 1990: Ajka • 1991: Frauenau, Gus-Hrustalny, Lvov • 1995: Lvov • 1991-1997: Pécsi Üveges Találkozók • 1991-1993, 1995-1997: I-VII. Nemzetközi Üvegszimpózium, Bárdudvarnok • 1998: VIII. Nemzetközi Üvegszimpózium, Tokod; Bárdudvarnok.

 

Díjak/ösztöndíjak

1975 • Építészeti üveg-pályázat, I. díj

1979 • Nemzetközi Ipari Design különdíja, Valencia • I. Országos Szilikátipari Formatervezési Triennálé díja, Kecskemét

1982 • II. Országos Szilikátipari Formatervezési Triennálé díja, Kecskemét

1989 • Pro Arte Vitraria

1990 • Dél-Dunántúli Tárlat, Kaposvár Város Díja, Kaposvár

1994 • Martyn Ferenc alkotói-ösztöndíj • Ferenczy Noémi-díj

2003 • Siklósi Szalon, Pécs Város Díja, Siklós.

Mesterei: Z. Gács György.


Egyéni kiállítások

1976 • Pataky István Művelődési Ház, Budapest

1982 • A 200 éves mecseki szénbányászat emlékművének kiállítása, Bányászati Múzeum, Pécs

1985 • Munkás Művelődési Központ, Paks • Munkásművelődési Központ, Kiskunfélegyháza

1988 • Középkori műemlék templom, Mánfa

1991 • Pécsi Kisgaléria [Móker Zsuzsával], Pécs

1994 • Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár

1996 • Pécsi Galéria [Móker Zsuzsával], Pécs

2000 • Múzeum, Komló

2002 • Bencés Apátság Galériája [Kiss Miklóssal], Tihany

2003 • Dél-balatoni Kulturális Központ, Siófok.


Kiállítások az adatbázisban:

Válogatott csoportos kiállítások

1974 • Az Iparművészeti Főiskola jubileumi kiállítása, Ernst Múzeum, Budapest

1975 • Építészeti üveg-pályázat, Üvegipari Művek Bemutatóterem, Budapest

1976 • Építészeti üvegkiállítás, Magyar Építőművészek Szövetsége, Budapest

1977, 1979 • Zománc- és Üvegművészeti Biennálé, Salgótarján

1978, 1982, 1983, 1985 • Baranya Megyei Tárlat, Pécs

1978 • Üvegipari gyárak tervezőinek kiállítása, Üvegipari Művek Bemutatóterme, Budapest

1979 • A Pécsi Művészetiből indultak, Pécsi Galéria, Pécs • Nemzetközi Ipari Design, Valencia

1979–1985 I–III. • Országos Szilikátipari Formatervezési Triennálé, Kecskemét

1980 • A kéz intelligenciája, Műcsarnok, Budapest

1981, 1984, 1990 • Dunántúli Tárlat, Kaposvár

1982 • Az üveg, Vigadó Galéria, Budapest • Pécsi fiatal művészek, Mozgalmi Ház, Pécs

1983 • I. Nemzetközi Novy Bor-i Cristalex Üvegszimpozion kiállítása, Prága • A tervezés értékteremtés, Országos Iparművészeti Kiállítás, Műcsarnok, Budapest

1985 • Országos üvegművészeti kiállítás, Balatoni Galéria, Balatonfüred

1986 • Zománc- és Üvegművészeti Biennálé, Salgótarján

1990 • I. Tihanyi Üvegtriennálé, Kortárs magyar üveg 1990,

Tihanyi Múzeum, Tihany • Magyar üvegművészet, Glasmuseum, Frauenau (D)

1991 • Magyar üveg ’91, Árkád Galéria, Budapest • Élő Glassikusok, Csók István Galéria, Budapest

1992 • Miniüveg, Parti Galéria, Pécs

1993 • Stúdióüveg, Szentendrei Képtár, Szentendre

1994 • Kortárs magyar üveg, Médium Galéria, Szombathely • Bárdudvarnoki Nemzetközi Üvegszimpozion kiállítása, Szombathely 

1995 • V. Nemzetközi Üvegszimpozion résztvevőinek kiállítása, Glasmuseum, Frauenau (D) • Paradoxon – Üveg – Művészet, Iparművészeti Múzeum, Budapest • Nemzetközi üvegszimpozion zárókiállítása, Lvov (UA)

1996 • Sótartó – Hommage ŕ Benvenuto Cellini, A DeForma csoport kiállítása, Pécsi Kisgaléria, Pécs • Underground Glass, MTESZ-székház, Kaposvár

1997 • Egyensúly, Vaszary Képtár, Kaposvár

1998 • Kapcsolatok, Királyi Palota, Visegrád • Kortárs Magyar Üvegművészet, Városi Művészeti Múzeum, Győr; Vaszary Képtár, Kaposvár

1999 • Üvegművészet, Matrica Múzeum, Százhalombatta

2000 • Ezredvég, Pécsi Galéria, Pécs • A Bárudvarnoki Üvegművészeti Alkotótelep 10 éve,Vaszary Képtár,

Kaposvár; Olof Palme Ház, Budapest; Művésztelepi Galéria, Szentendre

2001 • XI. Nemzetközi Üvegszimpozion zárókiállítása, Bárdudvarnok • Ipar-művészet, Műcsarnok, Budapest

2001, 2002, 2003 • Siklósi Szalon, Vár, Siklós • Művészek Pécsről, Porec

2002 • Pécs-Baranya Művészeinek Társasága, Városi Hangverseny- és Kiállítóterem, Zalaegerszeg • Az üveg jelentése, Iparművészeti Múzeum, Budapest

A Pécsi Galéria 25 éves jubileumi tárlata, Pécsi Galéria, Pécs • Siklósi Szalon, Művészetek Háza, Szekszárd • I. Pannon Tárlat, Vaszary Képtár, Kaposvár

2003 • Üvegek Bárdibükkből, Csikász Galéria, Veszprém • Siklósi Szalon, Duna Galéria, Budapest • Üveg – Tér – Kép, Kortárs Magyar Üvegkiállítás, Monostori Erőd, Komárom • Kerámia és üveg a kortárs építészetben, Laczkó Dezső Múzeum, Veszprém • Pécs-Baranya Művészeinek Társasága, Újlipótvárosi Klub-Galéria, Budapest

2004 • Transzflexio, Üveg, transzparencia, reflexió, Gödör Klub, Budapest • Összecsengés, GIM-Ház, Gödöllő • Kerti Tárlat, Könd utca 32. Orosháza 2004, 2005 • Fragile cargo, Kortárs üvegművészeti vándorkiállítás, Budapest Galéria, Budapest; Vaszary Képtár, Kaposvár; World of Glass, St. Helens (UK); The Glass Art Gallery, London; Art-O-Nivo Gallery, Brugge; Verschijning Gallery, Tilburg (NL)

2005 • A bárdudvarnoki Nemzetközi Üveg Alkotótelep 15 éves jubileumi kiállítása, Vaszary Képtár, Kaposvár • 125×, A Magyar Iparművészeti Egyetem kiállítása, Iparművészeti Múzeum, Budapest • Premier, Pécs-Baranya Művészeinek Társasága iparművész tagjainak kiállítása, Árkád Galéria, Budapest

 

Szimpozionok

1976, 1977 • Szobrász Szimpozion, Villány

1982, 1985, 1991 • Cristalex Üvegszimpozion, Novy Bor (CZH)

1990 • 2. Üvegszimpozion, Ajka

1991, 1995 • Frauenau (D)

1991 • Gus Hrustalny (RUS)

1991–1993, 1995–2005 • I–III., V–XV. Nemzetközi Üvegszimpozion, Bárdudvarnok

1992, 1995, 1998 • Lvov (UA)

1998 • Kapcsolatok, Nemzetközi Üvegszimpozion, Tokod

 

Megbízásra készített művek 

1979 • üveghatároló fal (Buczkó Györggyel); színtelen síküveg, homokfúvott, savazott, eloxált alumíniumszerkezet, 153 m, Délpesti Kórház, Budapest 

1981 • bevilágító üvegtéglák; fémformába préselt színtelen üveg, 20 m, Memi pasa fürdője, Pécs  

1983 • Tájékozódási plasztika I–II.; acélszerkezetbe épített miskolci üveggyári termékek, beton, m: kb. 10 m, Szinva-part, Miskolc

1984 • falikar, csillár; üvegrudak, alumínium furatokban, 2 × 60×50×15cm; 14 × 60×25×15 cm, Hotel Pátria étterem, Pécs • csillár; színtelen üvegrudak, vörösréz lemez, m: 90 cm; átmérő: 0,95 cm, Maxi bár, Kossuth tér, Pécs

1991 • üvegfal; homokfúvott, savazott üveg fémkeretben, 3,8 m, FEMA Áruház, Pécs 

1987 • üvegablakok; színes, festett, ólmozott üveg, 33 m, Polgármesteri Hivatal, Pécs

1994 • magánépület, ellentétek, bejárati ajtó; kemencében alakított, ólmozott színtelen síküveg, 96×67 cm, Székely Bertalan utca, Pécs

1995 • bejárati ajtó; többrétegű, kemencében olvasztott síküveg, légzárvány dekorációval, 240×120 cm, Centrophone Iroda,  Rákóczi út 3., Pécs • magánépület, belső térelválasztó ajtó, ajtóbetét, (3 db); kemencében alakított, ólmozott színtelen és színes síküveg, 225×110 cm; 3 × 110×65 cm, Szajk • díszterem – festett, ólmozott üveg restaurálása, Megyeháza, Pécs

1997 • festett, ólmozott üvegablak restaurálása; Rácvárosi templom, Pécs

2001 • magánépület, bevilágító ablak; színes Bullseye üveg, több méretben összeolvasztott 8 kazetta sárgaréz keretben, egyenként 43×26 cm, Ady Endre utca, Pécs

2002 • altemplomi lejárati kapuk üvegbetétei (2 db), Liceum templom, Pécs.


Restaurálásai
• festett, ólmozott üveg felújítása (1995, Megyeháza díszterme, Pécs)
• festett, ólmozott üveg felújítása (1997, Rácvárosi lakótelep, Pécs).


Köztéri művei
• üveghatároló fal [Buczkó Györggyel] (homokfúvott, savazott üveg, 1979, Budapest, Dél-Pesti Kórház)
• bevilágító üvegtéglák (1981, Pécs, Memi pasa fürdője)
• tájékozódási plasztika (acélszerkezetbe foglalt üveg térplasztika, 1983, Miskolc, Miskolci Üveggyár)
• falikar, csillár (1984, Pécs, Hotel Pannónia Étterem)
• üvegfal (homokfúvott, savazott üveg, 1991, FEMA Áruház, Pécs)
• színes üvegablakok (ólombetétes színes festett üveg, 1987-1992, Pécs, Városi Polgármesteri Hivatal, Díszterem)
• bejárati ajtó (többrétegű kemencében olvasztott síküveg, 1995, Pécs, Centrophone).


Művek közgyűjteményekben
• Nemzetközi Üveggyűjtemény (Goszthony Mária Alapítvány), Bárdudvarnok

• Glasmuseum, Frauenau (D)

• Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár

• Monostori Erőd Galéria, Komárom

• Üvegmúzeum, Lvov (UA)

• Szimpozion Gyűjtemény, Novy Bor (CZH)

• Paksi Képtár, Paks

• Iparművészeti Múzeum, Prága

• Laczkó Dezső Múzeum, Veszprém.


Irodalom

VADAS J.: Imaginárius térben. Zománcok és üvegek Salgótarjánban. Művészet, 1978/3., 11–14.

I., II., III. Országos Szilikátipari Formatervezési Triennálé. Kecskemét (Kat.), 1979, 1982, 1985

MIKÓ S.: A tervezés értékteremtés. Országos Iparművészeti Kiállítás. Műcsarnok, Budapest (kat., bev.), 1983

VARGA V.: Országos üvegművészeti kiállítás. Balatoni Galéria, Balatonfüred (kat., bev.), 1985

ROMVÁRY F.: Jegenyés János kiállítása. Paks (kat., bev.), 1985

VÁMOSSY F.: Építészet és üvegművészet – napjainkban. Új Művészet 1985/3., 18–21.

GOPCSA K.-KOVALOVSZKY M.-BENKŐ CS.GY.: I. Tihanyi Üvegtriennálé, Kortárs magyar üveg 1990. Tihanyi Múzeum, Tihany (kat., bev.), 1990

CHIKÁN B.: Stúdióüveg. Kiállítás a Szentendrei Képtárban. Új Művészet, 1994/2., 28–29.

Glass Symposions 1991–1995. Bárdudvarnok (kat.), 1995

VARGA V.: Paradoxon – Üveg – Művészet kiállítás. Iparművészeti Múzeum, Budapest (kat., bev.), 1995

VARGA V.: Paradoxon – üveg – festészet – plasztika, Iparművészeti Múzeum 1995. Balkon, 1995/10–11., 39–41.

BODONYI E.: Jegenyés János kiállítása. Pécsi Galéria, Pécs (kat., bev.), 1996

VARGA V.: Jegenyés János. Magyar Iparművészet, 1996/2., 36–37.

BODONYI E.: Egyensúly. VII. Nemzetközi Üvegszimpózium, Bárdudvarnok, Magyar Iparművészet, 1997/4., 28–31.

N. MÉSZÁROS J.: Kortárs Magyar Üvegművészet kiállítás. Városi Művészeti Múzeum, Győr (kat., bev.), 1998

AKNAI T.: Beszélgetés Jegenyés János üvegtervező iparművésszel. Echo, 1998/1., 18–19.

KOVÁCS O.: 18 művész, Pécs-Baranya. Pécs, 1999, 79–83.

Kortárs Magyar Művészeti Lexikon, 2. kötet. Budapest, Enciklopédia Kiadó,  2000, 226–227

MENDÖL ZS.: Jegenyés János üvegtervező iparművész kiállítása. Echo, 2000/6., 28–29.

PRÁGAI T.: Törékeny létezés. Napút, 2000/9., 49.

VERESS K.: Üveg az építészetben. Magyar Üvegművészeti Társaság, Pécs, 2001

VARGA V.:Ipar-művészet kiállítás. Műcsarnok, Budapest (kat., bev.), 2001

VARGA V.: Az üveg jelentése. Budapest, Helikon Kiadó, 2002, 157–158. 

GÉCER M.: A Merics-gyűjtemény (kat., bev.), 2002

GOPCSA K.: Két vitrárius. Kiss Miklós és Jegenyés János kiállításának ajánlása. Magyar Iparművészet,  2002/6., 12–13.

VARGA V.: Üvegművészet. In A magyar iparművészet az ezredfordulón. Magyar Művészeti Akadémia Alapítvány, Budapest, 2003, 117–134.

HEGYVÁRI B.-JACQUARD, M.-GAÁL E.-VARGA V.: Fragile cargo. Kortárs üvegművészeti vándorkiállítás. Budapest Galéria, Budapest; Vaszary Képtár, Kaposvár; World of Glass, St. Helens (UK); The Glass Art Gallery, London; Art-O-Nivo Gallery, Brugge (kat., bev.), 2004

VARGA V.: Üveg Kelet és Nyugat között. Kortárs magyar üveg alap – folyamat – eredmény. World of Glass, London, 2004. nov. 24., ARTforum, 2004, 167–176.

VARGA V.: Üveg Kelet és Nyugat között – kortárs magyar üveg. Alap – folyamat – eredmény II. Magyar Iparművészet 2005/4., 68–76.


(Bodonyi Emőke + kiegészítve A Magyar Üvegművészet című könyv alapján)

A szócikket csak a www.artportal.hu hivatkozással lehet máshol felhasználni!

files/kepmurol/jegenyes janos - uvegablak.jpgfiles/kepmurol/jegenyes janos - t i.jpgfiles/kepmurol/Jegenyes.jpg