KAJÁRI Gyula

grafikus
(Ősi, 1926. december 28.–Hódmezővásárhely, 1995. május 8.)

1948–1949: Magyar Iparművészeti Főiskola; 1949-1953: Magyar Képzőművészeti Főiskola, Budapest. Mesterei: Miháltz Pál, Ék Sándor, Konecsni György. 1941-től vésnöktanonc a Herendi Porcelángyárban, 1955–1959: a Hódmezővásárhelyi Majolikagyár tervezője. 1971–1979: Dunaújvárosban élt; 1972-ben Hódmezővásárhelyen megrendezte a Majolikagyár történeti kiállítását a Tornyai János Múzeumban, amelynek katalógusában megírta a gyár történetét. 1963–1971 között sokat dolgozott Kecskeméten, a művésztelepen. 1979–1995 között felváltva Sümegen és Hódmezővásárhelyen alkotott. Drámai hatású szén- és krétarajzai indulatos egyéniségről tanúskodnak, aki minden vonást társadalomformáló cselekedetnek tart. Szociológiai és pszichikai felismerések öltenek formát tanyasi jeleneteiben és a paraszti közegből kinőtt ipari munkásság helyzetével foglalkozó lapjain. Művészeket, írókat és politikusokat (Dante, Nietzsche, Németh László, Kodály Zoltán, Széchenyi stb.) idéző arcképsorozata egy személyes művelődéstörténeti panteon élményét adja: keretében azon öntörvényű, önmagukhoz következetes személyiségek előtt tiszteleg, akik szembe mertek szállni koruk avítt nézeteivel. Kerámiaedényekből formált domborművei és vázaképei kísérletek a népi fazekashagyomány korszerű felhasználására. Balatonakaliban helyezték végső nyugalomra. Hagyatékának gondozására 1996-ban létrejött a Kajári Emlékalapítvány. Szülőhelye, Ősi 2009-ben (posztumusz) díszpolgárává választotta. Emlékét emléktáblák őrzik Ősiben (1996), Sümegen (1997), Mártélyon (1997) és Hódmezővásárhelyen (2001.)

 

Díjak, ösztöndíjak

1959 • MEDOSZ-díj

1962, 1966, 1968, 1974 • a Szegedi Nyári Tárlat grafikai díja

1971 • a XIV. Alföldi Tárlat nívódíja, Békéscsaba

1975 • Munkácsy-díj

1976 • a Balatoni Nyári Tárlat grafikai díja, Keszthely

1979 • a Veszprém Megyei Tanács művészeti díja. 

 

Mesterei: Miháltz Pál, Ék Sándor, Konecsni György.


Egyéni kiállítások

1968 • Vegyipari Egyetem, Veszprém • Kiállítóterem, Dunaújváros
1970 • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest (gyűjt., kat.) • Katona József Múzeum, Kecskemét • Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely
1978 • Nagyközségi Könyvtár, Nyergesújfalu
1979 • FIM Stúdió  [Szabó Sándor vásárhelyi fazekassal], Budapest
1981 • Bakony Múzeum, Veszprém (gyűjt., kat.)
1991 • Arany János Múzeum, Nagykőrös
1992 • Erdei Ferenc Művelődési Központ, Kecskemét
1996 • Padlás Galéria Balatonalmádi • Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely

1997 • Portrék, Országos Idegennyelvű Könyvtár, Budapest

1998 • Emlékkiállítás, Fekete ház, Szeged

1999 • Megyei Pedagógiai Intézet, Veszprém

2000 • Kisfaludy Sándor Művelődési Ház, Sümeg

2005 • Palota Galéria, Sümeg

2006 • Bozsó gyűjtemény, Kecskemét • Németh László Városi Könyvtár, Hódmezővásárhely

2007 • Aulich Art Galéria, Budapest • Molnár Csilla Andrea szépségkirálynő emlékére készített sorozat, Villa Galéria,  Fonyód • Portrék, Polgármesteri hivatal, Monostorapáti

2009 • Ősi 1000 éves, Kévés Stúdió Galéria, Budapest • Kisfaludy Galéria

Gyűjteményes kiállítás, Balatonfüred • Óvoda, Sümeg.


Kiállítások az adatbázisban:

Válogatott csoportos kiállítások
1954–1965 • Vásárhelyi Őszi Tárlatok
1959–1980, 1993 • Szegedi Nyári Tárlatok
1959 • Alföld a festészetben, Műcsarnok, Budapest
1968 • Mai magyar grafika, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1970–1974 • Alföldi Tárlatok, Békéscsaba
1976 • Fényes szellők nemzedéke, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest.


Művek közgyűjteményekben
• Damjanich János Múzeum, Szolnok
• Katona József Múzeum, Kecskemét
• Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
• Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba

• Palota Galéria, (Püspöki Palota), Sümeg

• Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely.


Filmek

MEZŐ É. (szerk): „Égtem, s terhes volt az égésem…” Portréfilm Kajári Gyula grafikusművészről I.-II. Szegedi Városi Televízió, 1992, 2×15 perc.


Irodalom

SZÍJ R.: Kajári Gyula, Alföld, 1965/5.

SOLYMÁR I.: Kajári Gyula, Művészet, 1969/3.
POGÁNY Ö. G.: Kajári Gyula kiállítása a Magyar Nemzeti Galériában, Művészet, 1970/4.
GOÓR I.: Kajári Gyula, Forrás, 1970/5.
SOLYMÁR I.: Mai magyar rajzművészet, Budapest, 1972
POGÁNY Ö. G.: (kat., bev., tan.), FIM Stúdió, Budapest, 1979
MENYHÁRT L.: Nekem fekete volt minden... Beszélgetés Kajári Gyulával, Művészet, 1980/8.
LELKES I.: (gyűjt. kat., bev., tan.), Bakonyi Múzeum, Veszprém, 1981

Kajári Emlékalbum: Kajári Gyula, Kajári Emlékalapítvány-Hódmezővásárhely, 1966

KŐSZEGFALVI F.: Kajári Gyula bibliográfia, Veszprém-Hódmezővásárhely, 1999

LELKES I.: Kajári Gyula emléke, Veszprém, 2001

FENYVESI FÉLIX L.: Vásárhelyi képírók (Kihunyt a sötét izzás). Szeged, 2003

SÜMEGI Gy.: KÉP-SZÓ –Képzőművészek ’56-ról. Budapest, 2004

SZUROMI P.: Kajári Gyula – Fekete izzásban. Szeged, 2006

FECSKE A.: Vajon kinek a művészete? (Drámák fekete-fehérben). Budapest, 2009.


(Tasnádi Attila + Tóth Attila)

A szócikket csak a www.artportal.hu hivatkozással lehet máshol felhasználni!

files/kepmurol/001. Égető Mihály-60x80 cm - fekete kréta - 1960.jpgfiles/kepmurol/002. Mosóasszony - 102x72cm - fekete kréta - 1977.jpgfiles/kepmurol/004. Széchenyi István - 102x72cm - fekete kréta - 1988_2.jpgfiles/kepmurol/003. Vetkőző - 85x60cm - fekete kréta - 1982.jpgfiles/kepmurol/005. Szállnak a vadlibák - 85x60cm - fekete kréta - 1978.jpgfiles/kepmurol/006. Esti hangulat - 60x80cm - színes kréta - 1983.jpg